Végtelen SZER

Egy nő és egy férfi sétál egy erdőben. Egyszer csak megállnak egy nagy fa alatt, és a nő azt mondja a férfinek:

– Szeretlek!

A férfi figyelme teljességével függeszti a szemeit a nőre, és vággyal teli, fürkészően izgatott hanggal szól hozzá:

– De miért? Mondd miért szeretsz engem?

A nő kissé szemérmesen, de szíve teljes határozottságával belenéz a férfi szemeibe, és így szól:

– Nem tudom, nem tudom miért. Szeretlek, csak úgy…

Van-e helyes válasz arra a kérdésre, ha valaki megkérdezi tőlünk: miért szeretsz? Az elme a szeretetnek mindenáron tudni szeretné az okát, mert az elme mindent csak az ok-okozat viszonylatában képes értelmezni. Szeretem…mert szép, szeretem, mert kívánatos, szeretem, mert vonzó, mert intelligens, mert…és az okok a végtelenségig sorolhatóak. De vajon létezik-e annál igazabb válasz, mint amikor szívből, gondolkodás nélkül rávágjuk: nem tudom.

Aminek oka van, az bizonyosan nem szeretet. A szeretet csak a végtelen szabadság érdeknélküliségében létezhet, melynek nincs oka, ezért a „miért” vele kapcsolatban teljesen értelmetlen. A szeretet túl van minden értelmen, minden okon, teljességgel oktalan és értelmetlen. A szeretet az, amit az emberi gondolat nem érinthet meg, mert a szeretet nem gondolat, mely jön és megy, nem érzelem, mely fellángol, ég és elhamvad, a szeretet nem születik és nem hal meg. A szeretet az elme örök, feloldhatatlan paradoxona, mely maga a Lét EGYetlen valósága, melyben minden valóság EGYként létezik.

A szeretet mégis minden intelligencia teljessége, EGYszerűsége MAGa a Rend, a SZER érdeknélkülisége, mely minden megkülönböztetés nélkül képes benne tartani, éltetni minden létezőt a Lét álmának valóságában, és az Élet valóságának az álmában. A SZER SZERelemetes áradása mégis SZERtelen, szüntelen, örök és végtelen. A valódi szeretetnek nincs tárgya, alanya sem állítmánya, mert nem irányul senkire és semmire, Ő az IGEn, aki NEMződve tárgyiasul és alannyá válik MAGunkban, mert MAGában hordozza mindMAGunk, s mi mind MAGunkban a Teljességet.

Miért szeretsz? Az elme egyetlen helyes válasza az, ha belátja, semmi értelmeset nem felelhet. A szeretetnek nincs forrása, a Szeretet maga a Forrás, az örök Élet vÍZe.

folyo

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

16 hozzászólás a(z) “Végtelen SZER” bejegyzéshez

  1. S ha nem szeret vissza?Elég szabad a szerelem hogy elengedjem azt akin tükröződik?Elég szabad vagyok hogy elengedjem a ragaszkodást ahhoz a lányhoz, aki által olyat érzetet élek meg , ami nem földi hanem valami más..?Miért nem szeret vissza?Vannak válaszaim , de …

  2. Helló Jocó

    Mik a válaszaim?

    Találkoztam egy lánnyal.Nem estem szerelembe.Az első pillantáskor az a jött be hogy ez a lány “tiszta”.Ennyi.
    Sokáig , nem éreztem semmit.De mégis vonzotta a tekintetem , ahogy feltűnt , a szemeim azonnal őt nézték , a tekintetem azonnal rávetődött.
    És ez , még csak fel sem tűnt számomra.Amikor mások már nevettek , akkor döbbentem rá , hogy hogyan nézem.
    De nem voltam szerelmes.

    Aztán egyszer , odajött kérni valamit , konkrétan 4 tányért.S ekkor történt valami ami minden hollywoodi túlzás nélkül egy olyan érzet volt amitől én már sosem leszek az , ami azelőtt voltam.
    Amikor odajött közel hozzám , az aurája szinte fellökött.Fizikailag éreztem ahogy áthatol rajtam és beburkol.S én teljesen leblokkoltam.

    Nem lettem belé szerelmes így sem.
    Ez más.Mikor vele vagyok , tudom nem hangzik valósan , de valóságosan olyan mint amikor egy másik dimenzióban lennénk.Mintha egy burokban találnám magam.Szinte látható is már-már.

    Ő az első akinek szinte láttam az auráját , mert szabályosan fénylett.

    Mikor vele voltam szószerint csak másodpercekig , olyat éreztem amit azelőtt még nem.
    Nehezen tudom leírni mit , a legközelebb az áll hozzá , hogy “otthon vagyok”.
    Nem voltak érzelmek , érzések sem gondolatok.Egy olyan természetes állapot , ami pont a természetessége miatt egyáltalán nem hat különlegesnek.Ugyanakkor amikor nem voltam vele , először szenvedtem.
    Mikor elment , a kínok kinját éltem át.A poklot.Szétestem.
    Nem értettem mi ez.Miért történik velem?Mikor választottam ezt?
    S tudtam , erre nem tud nekem senki választ adni.Ez olyan szintű kapcsolódás , hogy nem ismerek olyat aki ezt meg tudná magyarázni.

    Kétségbe esésemben írtam egy levelet egy hölgynek akit láttam egy helyen az interneten , ő olyannak tűnt , aki talán képes válaszokat adni.
    Részben sikerült neki , de nem eléggé.

    Mikor visszajött a lány , mintha mi sem történt volna.Én viszont le voltam nyugodva.Nem voltam már zaklatott , nem voltam padlón.Ez pár hét volt csak amióta elment és visszajött ahol együtt dolgoztunk.

    Azóta nagyon keresem a válaszokat hogy mi ez az egész.
    S voltak válaszok.
    Önmagamtól.

    A válaszok finomodtak , nem elégedtem meg az elsővel , másodikkal mert nem tudtam biztosan hogy mennyire tisztán vagyok önmagam és mennyi ebből az identitás aki szenved.

    Ezért nem voltam türelmetlen , de határozott.

    A válasz nagyjából így hangzik;

    Ha szabad akarok lenni , s márpedig én ezért születtem és ezért élek most és itt , akkor mindentől szabadnak kell lennem.Nem csak a félelemtől , hanem önmagamtól is.
    Mindattól , ami engem tükröz , szabadnák kell lennem.Meg kell értenem , hogy nálam van minden , amin pedig az tükröződik ,attól én szabad vagyok.
    S mikor az a minőség tükröződik egy másik emberen aki a jelen pillanatban a legtudatossabb és legtisztább önvalóm az identitásom mögött , az ÉN , akkor azt a tükörképet is el kell engednem , mert a tükörkép nem lehet “nagyobb” mint önmagam.
    Öntudatomnál léve , megértéssel és ebből eredő tettekkel megpecsételve kell ezt így megélnem.Tudatosan elengedni a leggyönyörűbb érzetet.

    Ő azért jött az életembe , mert ő is olyan minőségű szabadságot él mint jómagam s így képes arra hogy ezt a minőséget visszatükrözze nekem.
    Azért jött , hogy segítsen szabaddá válnom , azáltal hogy elengedem őt.

    Ő nem úgy tapasztalja a szabadságot mint én , de ugyanazzal a szenvedéllyel és elhivatottsággal , vadsággal teszi ezt.
    Ezért van az , hogy ő nem érezte azt amit én , mert ő nem úgy akarja a szabadságot megtapasztalni ahogy én.

    Mint amikor két ugyanolyan habitusú ember elmegy Pestről Bécsbe , de az egyik kerékpárral míg a másik lóháton , de mind a kettő ugyanolyan vad és szenvedélyes és szabad.Mégsem tűnnek egymásnak hasonlónak a külsőségek miatt.

    Hát , a válasz ez.

    De nem tudom.Mert ez annyira nehéz és mi van , ha nem is így van…
    Senki nincs aki ezt tudná , senki nincs aki tanácsot adhatna.

    Először életemben nem tudom mit kellene tennem.
    Mert egyrészt van ez a válasz amit mondtam , de van egy teljesen ellenkező is.

    Talán írnom kellene neki , talán “küzdenem” kellene , talán nem kellene elengednem , talán ..talán , talánok.
    De ez pont az ellenkezője.

    Egy biztos , nem hiányzik.De érzem a hiányát.A kettő nem ugyanaz.

    Te mit gondolsz?

  3. S még annyit , hogy minden , de minden jelentéktelenné vált.Imádom az életet minden szépségével és nehézségeivel , de ez az érzet amit ő tükröz vissza , olyan ami minden mást elhomályosít.
    Enélkül az élet nem teljes már.
    Ez van.

  4. Kedves István!

    A válasz csak te MAGod lehetsz önMAGod kérdéseire. Ezt sem én, sem senki MÁS nem adhatja meg Neked. Ezért tanácsadás helyett inkább egy nézőpontot jelenítenék meg, amelyek az általad leírtak alapján jelent meg bennem.

    „Ha szabad akarok lenni , s márpedig én ezért születtem és ezért élek most és itt , akkor mindentől szabadnak kell lennem. Nem csak a félelemtől , hanem önmagamtól is.”

    Egészen bizonyos vagy abban, hogy a szabadság miatt vagy itt, ebben a testben, ezzel az egyéniséggel? Minden kétséget kizáró bizonyosság él efelől a Lelkedben?

    A személyiség, az egyéniség, az individuum, az ego vagyis a kis-én soha nem lehet szabad. Változása, kötődése, gondolatai stb. a személyiségnek vannak, és ettől nem látható az a tiszta tudatosság, az EGY-ÉN, (ÉN-valód) aki MAGa a szabadság. A szabadság MAGod vagy, de puszta akarat által ehhez a szabadsághoz, ameddig mint egóként létezel nem juthatsz. Ha viszont úgy döntesz, hogy felébredsz, és az egodat „feladod”, akkor valójában a kiutat választod az élet adta megélések lehetőségeiből. A szabadság tehát nem akarat, hanem egy döntés, választás. A szabadság a Lét lényege, a létben fogant szabad döntés eredménye pedig az ÉLETed. Az élet lényege viszont nem a szabadság, hanem a tudatnak és a léleknek a bezárkózása az érzéki valóság, az ÉLET tudatterébe, az ÉLET eleve a tudat, a lélek vágya, hogy saját lényegéről, a szabadságról – látszólag – lemondva, megélhesse az ÉLET álmát, mely csak úgy válhat valósággá, ha elkezd azonosulni az egoval, vagyis azzal a választott szereppel, amit átélni, megélni vágyott, a Létben szabadon választava.

    A Lét és az Élet tehát alapvetően itt különül egymástól el, a Létben nincs kényszer, de az Élet a tudat és a lélek önként vállalt „kényszere”, melyben látszólag lemond saját szabadságáról – hogy bezárkózva az egóba – az Élet táncát járja, mely táncnak megvannak a maga szabályai. Természetesen egy életútnak lehet a központi vágya a végső tudati ébredés, a megvilágosodás elérése, és ebben az esetben az egót nem megvalósítani, hanem „fellebenteni” kell, mint a tudatra boruló fátylat, melytől a végtelen, szabad, határtalan EGY-ÉN magát végesnek, szabadságától megfosztott, behatárolt létezésnek képzeli magát az ego által, jelen esetben egy emberi tudattérben. A megvilágosodás ugyanakkor mindennemű azonosulás megszűnését jelenti a tudaton belül.

    A valódi kérdés tehát az, valóban TELJESEN szabaddá akarsz-e válni? Valóban fel akarsz-e ébredni?

    Ha igen, akkor világossá kell váljon, hogy ez az egón belül megjelenő tudattartalmakkal való tudati-érzelmi azonosulás felszámolásának az útján mehet végbe. Ez az út az Életből kifelé vezet. Ha egy tudat ezt választja, akkor szabaddá válhat, de nem akarat által, hanem úgy, hogy az egót lebontva visszajut a legtisztább tudati állapotba, amely maga a Szabadság és a Szeretet, a tiszta LÉT, melyben EGYként létezik, mert ismét eggyé válik minden létező valóságával, a Semmivel és a Mindennel. Ezen az úton viszont az egó valósága megszűnik, és vele együtt megszűnik az Élet valóságával való azonosulás, vagyis a lehetősége annak, hogy az egó által vágyakat beteljesítve a tudat megéléseket szerezzen.

    Ha nem, akkor viszont a tudat éberségi fokától függően, különböző mértékben de továbbra is az egó valóságában marad az emberi tudat-lélek, így ha nem akar elfutni az élet kínálta megélések valóságától, akkor alkalma nyílik az egóként, emberi lényként azonosuló EGY-Énnek, hogy hozott vágyait megélhesse.

    A vágyak beteljesítése az egó feladata. Van-e benned vágy az életben megélhető tudati tartalmak megszerzése iránt? Van-e vágy benned arra, hogy szenvedélyt érezz? Van-e vágy benned a szerelem megélésére? Ha igen, pontosan az által válhatsz szabaddá, hogy a vágyaidat beteljesíted. Ha a vágyaidnak ellenszegülsz, akkor rabja maradsz vágyaid beteljesületlenségéből származó élményeidnek.

    Létezik tehát egy harmadik lehetőség is a szabaddá válásra, és ez az ÉLETen, a vágyaink megértésén, megélésén keresztül vezet. Szabaddá úgy válhatunk, hogy nem állunk ellent a vágyainknak, hanem hagyjuk, hogy azok elvezessenek minket a sorsunk beteljesítéséhez. Ha megvilágosodni szeretnék? Az is egy hozott vágya a léleknek. Ha a szerelmet, a szenvedélyt akarjuk megélni? Az is a lélek vágya lesz. A valódi kulcs, hogy kristálytisztán sikerüljön meglátni MAGunkban, mi a hozott vágyunk, amit szabadon, kényszer mentesen hoztunk MAGunkban, a megélés akaratával.

    A szerelmet, és a benne megtapasztalható szenvedélyt csak az életben lehet megélni. A szeretet és a szerelem azon a ponton fonódik össze elválaszthatatlanul, amikor mi MAGunk válunk A Szeretetté, ekkor szerelmesek leszünk minden létezőbe, mert mi magunk válunk MINDEN LÉTEZŐvé. Az életben azonban szükségszerűen a személyiségünk, az egonk segítségével a szeretet egyetemességét töredékesen tudjuk megtapasztalni, de a szerelem megélésében a tudat mégis képes rányílni erre az egyetemességre, még ha sokszor csak mulandó pillanatokra is. Hány szerelmes érezte már azt életében, amikor szerelme tárgyával volt, hogy az egész világgal EGGYé vált, mert azáltal, hogy megélte szerelmét a szerelmével, EGYesült a Mindenséggel? A Lét legfantasztikusabb paradoxona az Életben, az egóként megélhető szerelem érzése, melyben két ember számára megszűnik a világ, hogy szerelmükben a VilágEGYetem szülessen újjá! Nem ragozom tovább. Mindez csak az Élet valóságával azonosuló tudat számára megtapasztalható megélés, az Isten ezért akar halandóvá lenni, hogy szerelmet ízlelhessen a teremtésben.

    „S még annyit , hogy minden , de minden jelentéktelenné vált. Imádom az életet minden szépségével és nehézségeivel , de ez az érzet amit ő tükröz vissza , olyan ami minden mást elhomályosít. Enélkül az élet nem teljes már.”

    Ezt nevezem én SZERelemnek. DE miért kellene az Élet és a benned lévő érzet között választanod, mikor a SZERelem MAGa az Élet? A valódi kérdés: felvállalod-e? Van-e vágyad, valódi, mély vágyad és bátorságod megélni mindezt? Szereted-e eléggé mindehhez az Életet? Vágyod-e eléggé az Életet, mely magában hordozza a lehetőségét az egó bukásának és megdicsőülésének egyaránt? Mert az örök ÉN, az EGY-ÉN szempontjából mind a bukás mind a megdicsőülés által szerezhető megélés ugyanolyan értékes, ugyanolyan kincs.

    Az Élet valójában vágy, a megélést óhajtó Lélek vágya, nem kényszer. Kényszerré akkor válhat, ha mindezt nem ismerjük fel.

  5. Köszönöm Jocó a meglátásod.

    Igen , egészen bizonyos vagyok hogy azért vagyok itt , hogy a szabadság egy számomra új minőségét éljem meg.
    Én , mint ember nem vagyok szabad.Egy eszköz vagyok önmagam számára és nem szándékom elhagyni az emberi létezést , mert szerelmes vagyok az életbe.

    A tudat vagyok , elme vagyok és test vagyok.Egyszerre szándékozom megélni mind a hármat egy egységként.Ezért vagyok itt.
    Minden más csakis ennek a megélésnek a kellékei.
    Vagy ahogy mondod:
    “A valódi kulcs, hogy kristálytisztán sikerüljön meglátni MAGunkban, mi a hozott vágyunk, amit szabadon, kényszer mentesen hoztunk MAGunkban, a megélés akaratával”

    “DE miért kellene az Élet és a benned lévő érzet között választanod, mikor a SZERelem MAGa az Élet?”

    Igen a szerelem maga az élet.S én nem választok a kettő közül , hiszen ez egy.
    De ez az érzet számomra egy újdonság az életben s ezáltal az egész élet újjá válik.De ha nincs az életemben , akkor ez az érzet csak emlék és nem jelenség.Ezért igen , emlékezve erre az érzetre s enélkül élni , az olyan mikor egy vak ember egy percre visszanyeri a látását , s aztán újra vakká lesz.Másként fogja megélni az életét.

    De egész egyszerűen nem értem , miért létezik viszonzatlan szerelem.
    Ez a létezésnek a legnagyobb szivatása.Vagy egy óriási lehetőség arra hogy valaki olyat értsen , érezzen meg , amit máshogy nem lehet.

    Ezt nem tudom.Talán mindkettő.
    Tudom amit tudok.:)S ez elég is.

  6. Kedves István!

    Én köszönöm, hogy eme állapotod megpróbáltad szavakba önteni. Elgondolkodtattál az alábbi mondatoddal:

    „De egész egyszerűen nem értem , miért létezik viszonzatlan szerelem.”

    Életem folyamán több ízben volt alkalmam megtapasztalni a szerelem magasságait és mélységeit. Voltam szerelmes, mikor nem viszonozták, voltam szerelmes amikor viszonozták, voltam szerelmes amikor viszonozták de a szerelem lassan kihunyt a másik félben, vagyis viszonzatlanná vált, voltam úgy, hogy bennem lobbant szerelem és viszonozták is, de aztán elhalt bennem, mert úgy érezetem meg akarnak fojtani, végezetül tudomást szereztem olyan esetekről, mikor belém volt egy leány szerelmes, de egyszerűen nem vettem észre a maga idejében…túl naiv voltam, vagy éppen másba szerelmes 🙂 Szóval azt hiszem, minden lehetséges lehetőségét sikerült igen nagy intenzitással megéljem eme csodálatos érzésnek, és igen, volt amikor úgy szenvedtem, hogy azt hittem belepusztulok. Voltak komoly drámák az életemben, melyek a szerelem érzése köré fonódtak. Ezt csak azért írom le, mert fontosnak tartom kiemelni, hogy itt nem puszta metafizikai okfejtés következik, hanem valós, átélt tapasztalat az alapja mindennek amit kifejtek.

    Minden szerelem viszonzatlan! Ha valóban őszintén vizsgáljuk magát a jelenséget – ami sokszor csak évek távlatából lehetséges, amikor is az érzelmi azonosulás gyengülése vagy megszűnése látni enged minket – akkor észre kell vegyük, hogy az az érzelem, és az a fajta érzelmi, lelki és tudati tartalom, ami egy egyén iránt megnyilvánul bennünk, valójában csak és kizárólagosan magunkban létezik, és ezt megpróbálhatjuk kifejezni, éreztetni, láttatni, de igazából az élmény, örökre magunkba záródva marad. Ez a kijelentésem valószínűleg megdöbbentené a világ legtöbb szerelmesét, főleg, amikor úgymond „viszonzott” szerelemről beszélünk. Vizsgáljuk meg azonban, mit is nevezhetünk viszonzott szerelemnek, mert ebből egyszerűbb lesz megérteni a viszonzatlant, vagyis annak hiányát.

    Viszonzott szerelemnek – hétköznapi használatban – azon személyre irányuló érzelmi, gondolati tartalmak, megnyilvánulások összességét értjük, mely tartalmak a valóságban CSAK és KIZÁRÓLAG magunkban léteznek. Ha hasonló módon, személyünk felkelti az érdeklődését a szerelmünk tárgyának, vagyis személyének, ő akkor sem ezt a bennünk lévő tartalmat fogja viszonozni, hanem megalkotja a saját maga belső érzelmi és gondolati tartalmait velünk kapcsolatban, majd azokat ránk vetíti, vagyis ő is szerelmes lesz. Itt jön a lényeg, hogy mindkét ember egy a másik számára a maga valóságában érzékelhetetlen, átadhatatlan valóságba szerelmes, így mivel azon belső – elsődlegesen érzelmi – tartalmakat átadni bármilyen kommunikációval lehetetlen, ezért egyik ember sem a másik belső tudati tartalmait viszonozza, azon egyszerű oknál fogva, hogy azokat a maguk valóságában látni képtelen. A viszonzott szerelem – ilyen értelemben véve – tehát legjobb esetben is két embernek a másikban gerjedt, valóságképének kölcsönös egymásra vetítése lesz, mely kívülről látszik úgy, hogy a szerelem viszonzott. Azonban senki sem a valóságba szerelmes, vagyis a másik ember belső valóságába, hanem abba az érzelmi koncepcióba, melyet ő maga készít, majd rávetít a másik emberre.

    Ősi igazság: a szerelem vak. Mert a szerelem lényege sem nem objektív, sem nem tárgyilagos. Igazából a szerelem a világ legirracionálisabb jelensége, ezért is fél tőle a legtöbb ember, és ezért nem engedi meg magának, hogy megélje. A szerelem fejest ugrás a semmibe, vagyis az általunk, bennünk a másik által inspirált, de valójában csak és kizárólag bennünk létező egyedi képzetbe, képbe és érzelemhalmazba. A viszonzott szerelemnél az történik, hogy kölcsönös igény merül fel két emberben az egymás által inspirált belső érzelmi és gondolati tartalmak közös megélésére. A szerelem testi-lelki beteljesülésében is, valójában egy csodálatos szerelmeskedést is egyénileg teljesen másként él meg egy pár. Az egymásba zárult érzelmi-gondolati tartalmaknak ugyanakkor látszólag vagy valósan vannak közös jellemzői, és ezek vélt vagy valós egymást fedése kelti azt az érzetet két emberben, hogy szerelmük viszonzott. Ugyanakkor a legtöbb esetben az is sokszor kiderül, hogy úgymond az egyik fél részéről intenzívebb az érzelem, vagyis a kapcsolat érzelmileg aszimmetrikus, és ez az az asszimmetria, ami viszont mozgatni képes egy kapcsolatot. Minden kapcsolatban van egy aktívabb és egy passzívabb fél érzelmileg. Én legalábbis kevés kivételnek látszó kapcsolatot figyeltem meg, és persze mivel a szerelemben aztán igazán nem létezik semmiféle „objektívnek” mondható mérce, így ezen dolgok kielemzése igencsak viszonylagos és szubjektív.

    Ebből következik, hogy a viszonzatlan szerelem az, amikor a partnerünkben a mi személyünk – és nem feltétlenül az ő személye által bennünk inspirált érzelmi-gondolati tartalmak összessége – nem vált ki olyan érzelmi projekció-igényt, aminek eredményeképpen megszülethetne benne azon érzelmi-gondolati, tudattartalmak összessége, melyeket egyszerűen szerelemnek nevezünk. A véleményem az, hogy soha nem a másik ember szerelmét viszonozzuk, hanem rávetítjük a személye által bennünk létrejövő képzeteket, melyek bennünk szerelemként meghatározható állapotként jelennek meg. Ez példaszerűen: én szerelmes vagyok beléd, te szerelmes vagy belém, de valójában nem egymásba vagyunk szerelmesek, hanem az egymásban, egymásról magunkban létrejött, éltettet képzetek, érzések, ideálok halmazába. Ez lehet hogy nagyon profán, vulgáris leegyszerűsítése a szerelemnek, de nem ez a szándékom vele.

    A szerelem a világ legszubjektívebb tudattartalma, melynek gyökerében a bennünk lévő ideák tükröződése áll, egy másik emberi lényben. Ez a tükörkép, ez a vélt tükröződés azonban csak és kizárólagosan bennünk létezik, bennünk él és a maga teljességében csak és kizárólagosan a számunkra létezik. Ezért is lehetetlen ezt bármilyen módon kommunikálni, és mivel lehetetlen objektívnek nevezhető módon megjeleníteni a másik félnek a bennünk lévő érzelmi-gondolati tölteteket, ezért eleve abszurd ama vágyunk is, hogy a bennünk lévő szerelmet a maga valóságában egy másik ember láthassa és ennek valóságát látva, azt átérezve úgymond viszonozza, vagyis a bennünk lévő valós tartalmak váltsák ki benne a szerelem érzését, és ne a rólunk önmagában képződött kép.

    „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem” – mondja a népdal, és hatalmas igazság ez. Ha ketten tudunk együtt gyötrődni, az viszont a világ legédesebb „tudatzavara” tud lenni, mert akárhogy is vesszük, a szerelembe esett ember képes a legirracionálisabb cselekvésre. (Érdemes megvizsgálni: szerelembe esett, ez is jelzi, hogy valójában nem a másik emberbe esik bele az ember, hanem a szerelembe, mely érzést a másikban azonosítja, mint forrást, vagy okozót.) Ezen a ponton pedig megérthetjük azt, hogy a szerelem valójában önmagába szerelmes. A szerelem soha nem a másik ember valóságára adott válasz, hanem a másik ember valóságáról bennünk keletkezett érzelmi-gondolati képzet. Mikor szerelmesek vagyunk, a másik emberről érzett érzetek, érzések valójában csak bennünk születnek, élnek, léteznek és halnak el, ha az idő/körülmény úgy hozza. Ettől, és talán pont ettől IS olyan kívánatos a Szerelem, mert a SZER-telenség az igazi lényege. A szerelem lényegét a SZER szavunk (aminek alapvető jelentéstartalmainak egyike a REND) alapján képzett szertelen szavunk jellemzi igazán. A szerelem ugyanis felette áll minden rendnek, minden ésszerűségnek, és pont ez az, ahol a teremtésnek olyan erői képesek felszabadulni az emberi lényen belül, melyek adott esetben képesek mindent felülírni. A szerelem valódi lényege örök rejtély a racionális elme számára, és nem véletlen, hogy azon emberek, akik túlzottan bezáródnak a „bal agyféltekés létbe”, azok talán soha nem képesek megtapasztalni, hogy mit is jelent a szerelem valódi lényege, az a mindent elsöprő, minden realitást felülíró, minden lehetetlent meghaladni képes ERŐ, mely a teremtés gyökeréből fakad.

    A szerelem az, amikor a teremtő önMAGába szerelmes, és ezt a szerelmet rávetíti szerelme tárgyára. Amikor a szerelmünk tárgya minden létező dolgok EGYsége, akkor ez nem más mint a tudat égi násza a teremtéssel, a teremtésben. Minden dolgok lényegével való tudati-érzelmi EGYesülés legmagasabb foka a szerelem, mely elvezet a szeretet forrásába minket, mert a szeretet az, amiben semmi sem létezik egymáshoz képest elkülönülve. A szerelem itt tér meg önmaga forrásába a szeretetbe. (Ezért is van az, hogy a földi szerelem valójában egy többnyire nagyon is önző motivációt rejt a gyökerében, és ennek a motivációnak a központja az egóban lokalizálható. Egó nélkül szerelem nincs. A szeretet pedig minden létező együttlétezése, és minden létező tudati EGYsége, melyben nem jelenik meg az egonak semmilyen aspektusa sem, mivel ha megjelenne, az már szükségszerűen az egységen kívül kerülve jelenhetne csak meg. A szemlélő és a szemlélt EGYbeolvadása: SZERETET. A szemlélő és a szemlélt egymásban tükröződése, mely vágyat gerjeszt: a SZERELEM.

    ********

    Egy vers és egy írás ide kapcsolódóan, melyet ajánlok figyelmedbe szeretettel:

    http://blog.fazekas.info/2015/03/04/szerelem/
    http://blog.fazekas.info/2013/07/15/birtoklas-szabadsag-szeretet/

  7. Hát , nem tudom.
    De mi az a vonzódás , ami egyáltalán megelőz mindenféle érzelmi , gondolati , lelki és tudati tartalmat , ami a másik személyre irányul?
    Előbb egyáltalán meg kell pillantani egymást és eltölteni minimun néhány másodpercet hogy egyáltalán róla megalkossunk valamilyen tartalmat vagy rávetítsek bármilyen általam gondolt , érzett tartalmat.

    Van valami előtte is.Az mi?

    Amit mondasz , arról egy tizenéves lány jut eszembe aki a kedvenc fiúbandája énekeséről alkotott egy gondolati , érzelmi tartalmat ami csakis benne élt és abba ő szerelmes lett , a fiú meg nem értett semmit.

    Lehetséges magyarázata amit mondasz annak is , hogy miért nem éreztem sokszor semmit mikor belém szerelmesek voltak.Mert elképzeltek rólam valamit , aki nem voltam , pedig ők abba voltak szerelmesek.

    Szóval biztos ez is egy jó magyarázat a viszonzatlan szerelemre , de szerintem ez nem minden esetre áll meg.
    Nálam ez sosem így van.
    Én vonzódom lányokhoz és sokszor nem is tudom mi vonz bennük.
    Nem az vonz bennük amit beléjük látok , azaz a gondolati és érzelmi tartalom amit velük kapcsolatban megalkotok.

    Főleg ennél az utolsó esetnél.Mert itt a gondolat és érzelem teljes hiánya volt.Egy megélés amiben az űr volt az úr.

  8. Kedves István!

    Amit a fentiekben írtam az a viszonzatlan szerelemre érvényes inkább, és főleg a lány szempontjából nézve a dolgokat, aki iránt a vonzódást érzed. Nincs semmi sem kőbe vésve 🙂

    „De mi az a vonzódás , ami egyáltalán megelőz mindenféle érzelmi , gondolati , lelki és tudati tartalmat , ami a másik személyre irányul?”

    Szerintem ez a szerelem. Ezért írtam, hogy a szerelem valódi lényege nem magyarázható meg, mert a szerelem nem racionális dolog. A szerelem oka mindig önmagában keresendő. Az, hogy úgy gondoljuk, a szerelemben valami külső dologra reagálunk, az csak ürügy, mert valójában a saját lelkünk visszhangzik a számunkra abban, akihez vonzódunk.

    „Én vonzódom lányokhoz és sokszor nem is tudom mi vonz bennük.
    Nem az vonz bennük amit beléjük látok , azaz a gondolati és érzelmi tartalom amit velük kapcsolatban megalkotok.”

    Igen, hasonlót én is megéltem. Fontos kérdés lenne azonban, hogy – mivel a vonzalomnak látszólag a tudaton belül semmi oka – ez tényleg azt jelenti-e, hogy attól mert tudatosan nem látod az okot, attól még nincs-e valóban semmilyen létrejött gondolati és/vagy érzelmi tartalom, vagy van, de nincs tudatosítva, illetve nem tud tudatosulni bizonyos okoknál fogva?

    Magyarul van bennem visszhang, csak a tudatos énem nem tud róla, vagy egyáltalán nincs visszhang? Az alábbiak alapján a tudatos énedben úgy tűnik nincs:

    „Főleg ennél az utolsó esetnél. Mert itt a gondolat és érzelem teljes hiánya volt. Egy megélés amiben az űr volt az úr.”

    Ez esetben két magyarázatot látok:

    1.) Mivel sem gondolati sem érzelmi tartalom nincs benned, ezért a lány részéről nincs mit viszonozni semmilyen értelemben sem.

    2.) A lány viszonozta a vonzalmad tudatos tudati tartalmait, vagyis az űrt, űrrel, ezért érzed azt, hogy mindez viszonzatlan maradt. A semmiből csak akkor lesz valami, ha megnyilvánult állapotba kerül. De ne feledd, a semmiben benne van minden. Minden létező lehetősége.

    Tulajdonképpen egy nagyon érdekes állapotot írsz le, amit ha a magam nyelvére lefordítok, akkor annyit jelent, hogy vonzalom, konkrétan tudatosult gondolati és érzelmi tartalom nélkül. Még pontosabban a vonzalom előbb, szinte a semmiből született, mintsem hogy bármilyen mentális/érzelmi projekció – látszólag – a tudatos tudatban megjelenhetett volna. Ez a vonzalom, szerelem első látásra. (mert azért feltételezem, hogy azelőtt, mielőtt nem ismerted semmilyen értelemben sem, tehát nem tudtál a létezéséről, soha nem láttad, értelemszerűen nem is vonzódhattál hozzá) Tehát bármit is érezz – mert azért az űr érzete is érzés – ama érzet kiváltásához csak szükséged volt egy tudatteredben megjelenő jelenségre, vagyis jelen esetben a hölgyre. Benne csak tükröződik valami belőled. Jelen esetben az űr, ahogy fogalmaztad. Kinek és kiben jelenik meg tehát az űr? Az úrban, vagyis benned 🙂 Számodra létezik, de ha a hölgynek is létezne, akkor a kérdés az, vajon erre az űrre – ha átérezné is – mit tudna reagálni viszonzásképpen?

  9. Köszönöm Jocó.
    Azt hiszem , ez az a meglátás amit kerestem.
    Egyrészt valóban nem tudhatom hogy nincs-e bennem gondolati , érzelmi tartalom.Úgy érzem nincs.

    “Benne csak tükröződik valami belőled. ”

    Igen.Így látom én is.

    “Mivel sem gondolati sem érzelmi tartalom nincs benned, ezért a lány részéről nincs mit viszonozni semmilyen értelemben sem.”

    Ez egy olyan meglátás , amiért köszönet jár neked.

    “Számodra létezik, de ha a hölgynek is létezne, akkor a kérdés az, vajon erre az űrre – ha átérezné is – mit tudna reagálni viszonzásképpen?”

    Ez pedig egy valódi és igazi bölcs kérdés.Nagyon betalált.

    Otthon vagy ebben a témában (is).S minél több jön a felszínre , annál végtelenebbnek tűnik ez az egész jelenség.Nevezzük bárminek is.

    Sosem hittem volna hogy egy férfivel fogok ilyenekről beszélgetni , annál is inkább mivel sokkal jobban tudok beszélgetni lányokkal.

  10. Kedves István!

    Én köszönöm, hogy megosztottad mindezt, mindnyájunk gazdagodására. Azzal, hogy sikerült felhoznod MAGodból ezen mély tartalmakat, valójában megjelenítetted a lehetséges válaszokat.

    „Sosem hittem volna hogy egy férfivel fogok ilyenekről beszélgetni , annál is inkább mivel sokkal jobban tudok beszélgetni lányokkal.”

    Igen, régebben én is így voltam ezzel. Egyébként mindennek szerintem az a titka, hogy van-e valós tapasztalat a háttérben, vagy nincs, illetve mennyire képes az illető beszélgető partner intuitíve ráhangolódni a másikra. Én sem pszichológus, sem pszichiáter nem vagyok.

    Minden férfitársam arra szoktam buzdítani – akiben érezhető igény és fogékonyság van – hogy ne nyomja el magában a női ént, mivel minden ember, legyen bár nő vagy férfi, egyaránt női és férfi minőségek keveréke. Hogy miből mennyi és hogyan van jelen egy személyiségben, ez is adja az egyediséget, de hogy ez tudatosul-e valakiben, vagy simán csak elfojtva él élete végéig, az az igazi kérdés a mi szempontunkból. A legtöbb férfi képtelen beszélni érzéseiről még maga előtt is, nemhogy megpróbálná leírni őket. Ez pedig a férfi-női szerepekben található sztereotip kondicionáltság következménye.

    Mind a nő mind a férfi esetében érvényes, hogy saját ki- és beteljesedése felé az az út vezet, melyben képes feltárni a MAGában rejlő férfi és női minőségeket, ezeket tudatosítani és integrálni a tudatos én-be, majd ezen erőket EGYensúlyban tartva működtetni.

    Tegnap elgondolkodtam azon, hogy mi a legnagyobb művészet? Rájöttem: az ÉLET. Mivel én is művészlélek vagyok, sokáig hajlamos voltam bizonyos művészeti ágak között – melyeket többé vagy kevésbé műveltem, művelek – keresgélni a választ. Hát rá kellett döbbenjek, hogy az ÉLET minden művészet összessége. Az ÉLET hangszerén megtanulni játszani… erre én is vágyom!

    • Sziasztok!

      A viszonzatlan szerelem jelenség, érzésem szerint, azért létezik, mert a testben megélt szerelem, úgy tud igazi kincsként tündökölni bennünk, ha előtte megjárjuk a viszonzatlanság mélységeit.
      Az egész Rend-szer, ezt a duális libikókát járja, s akárcsak az éhezőnek, egy falat kenyér, vagy a szomjazónak, egy korty víz, a szerelem látszólagos hiányától szenvedőnek, a szerelem megtapasztalása sokszorosára emeli annak “értékét”. Persze ez távlatokból nézve ilyen egyszerű, a megélés már más kérdés. Ahogy mondják mindenki azt eszi, amit főzött, csak sokszor nem értjük miért főztünk ilyen rossz kaját magunknak, pedig a jó étel megtapasztalása, csak így nyerhet értelmet.
      Persze ez csak Egy ÉN nézőpontja, bár ezt itt mondanom sem kell 🙂

      Kívánom neked István, hogy a libikókád, most a földi szerelem, földöntúli érzéseinek megtapasztalása irányába billenjen. 🙂

      • Szia Maty!

        Köszönöm, hogy benéztél. Jó ez a libikókás meglátás, nekem most kissé “profán” kedvem van, így egy régi versem egy sora ugrott be:

        “a libidókám libikókázik”

        Hát nem tudom…nagy a gyanúm, hogy a eredetileg a libidó sem latin szó… Annyira benne van ebben a libikókában, (libegés, libbenés, le fel mozduló stb.) akár csak az ember libidója, egyszer fent, egyszer lent. Elnézést, de ma kibújt a humoros énem 😀

  11. Köszi Maty:)

    Igen , az élet művészet.
    A szerelem vagy akármilyen kapcsolat , csak egy falat belőle.
    És egyszer csak már nem választódik szét hanem minden egybeforr és egy közeggé válik a valóságunk , s a szerelem és minden egyéb öröm és gyötrelem , teljesség és hiány , ugyanannak a közegnek a kitüremkedései és völgyei.
    Minden ami az életünkben jelen vagy a mi jelenlétünk tükröződése.

    Amikor én szerelmes vagyok és nincs velem akibe az vagyok , akkor az nem több mint egy potenciál , egy eshetőség a megtestesülésre ami a bennem lévő eredeti szándék és annak eltakaró leplei játékainak a pillanatnyi állása.De ez így van mindennel , nem csak a szerelemmel.Bármivel.

    Valóban lehet élni úgy , hogy a tér és idő valóságával egyszerre , azokon túl.
    Megtörtént velem az eset?Találkoztam vele?
    Valójában nem.Egy lehetőség , ami a bennem élő szándék , vágyak és életimádat vonzereje rakosgatja az atomokat oda hogy a kirakós egy képet adjon.
    Egyáltalán nem lineárisan élünk csak és nekem ez most már kezd nem csak egy koncepció vagy egy szép ezoterikus szóbeszéd lenni.Hanem a gondolataim átható tudás.

    Semmi sem az aminek látszik , mondják.De vajon , tudják mennyire igaz ez az állítás?

  12. “Semmi sem az aminek látszik , mondják.De vajon , tudják mennyire igaz ez az állítás?”

    Kevesen, de éppen ez a lényeg. Az alvó istenek pedig nem nagyon hálásak azért, ha mások ébresztgetni akarják Őket, és ezt minden irónia mentesen, a legnagyobb őszinteséggel és megértéssel mondom. Had osszam meg egy régebbi tapasztalatom.

    Barátom egy Rokonával ültünk együtt egy sörözés alkalmával. A beszélgetés kezdett elfajulni, aminek – amint utólag rájöttem – én voltam a legnagyobb oka, provokálója. Ugyanis az illetőt minduntalan rá akartam ébreszteni arra, hogy…és akkor itt rengeteg minden következne, például a munkahelyi kiszolgáltatottság, hogy a társadalom hogy működik valójában, hogy semmi sem az aminek látszik, hogy mi az idő szerintem stb. Az illető egyre feszültebb lett, mondhatni egyre idegesebb, és bár már a mellkasomban éreztem a nyomást, csak nem adtam fel. Csak folytattam az “ébresztgetést”. De ha a tudat aludni akar, akkor nagyon mérges lesz ám arra, aki AKARATán kívül elkezdi őt piszkálni lakájos kis otthonában. A történet kis híján nagyon csúnyán végződött. A legvégén egész konkrétan meginvitált, hogy álljak ki vele verekedni, mert…szerinte hülyének néztem őt, stb. Hát akkor kissé lefagyott a szoftver bennem, de egyet elhatároztam: nem verekszem. Megmondtam neki, figyelj én nem haragszom rád, úgyhogy hagyjuk ezt az értelmetlen menetet. Persze őt ez nem nagyon érdekelte, az indulatok annyira elborították az agyát, hogy mikor kimentünk a vendéglőből, akkor megütötte a homlokom. NEM reagáltam rá tettlegességgel, de már nem is tudtam volna, mert a Barátom közbelépett, és leüvöltötte a Rokona fejét, hogy álljon le, mert nem is rám haragszik, hanem a főnökére, és csak rajtam akarja most kitölteni a dühét stb. Erre a Rokona visszavonulót fújt, és igencsak sértetten elment, mivel nem gondolta volna, hogy a Barátom ilyen vehemensen kiáll értem. Ennyi a történet.

    Ezek után jó ideig le voltam sokkolva. Egyrészt megcsapott a fizikai indulat szele, másrészt elképedtem azon a reakción, amit kiváltottam. El kellett teljen egy jó idő, ameddig rájöttem, hogy Barátom Rokona komoly tanítást adott nekem, és hogy abban a helyzetben, minden képzelgésem ellenére ő volt a Tanító, és én a tanítvány, ráadásul mindkettőt magamnak teremtettem. Ma már csak hálás szívvel tudok gondolni rá, mert utólag a következő dolgokra ébresztett rá:

    1.) Ide sokan azért jövünk, hogy az élet álmát valósággá álmodjuk, és szándékosan, saját akaratunkból zárkózunk ebbe az állapotba be. Ez szerintem a tudattalanban mélyen bele van égetve azoknak, akiknek egyedüli vágyuk az anyagtudatban való elmélyülés, de végül is mindnyájunk alap programja ez, amiből aztán ha vágy él bennünk, akkor a tudatunk lassan – ébredések sorozatán át – rányílhat önMAGa teljesebb valóságára, az EGY valóságra.

    2). Ha egy ember – pusztán csak élettanilag szemlélve – jóízűen alszik, netán még számára kellemes dolgokat álmodik is, érthető és természetes módon nagyon ideges lesz, ha valaki az ágya mellé áll egy megafonnal a kezében, és azt ordítja a fülébe: “Pál, Kata, Péter jó reggelt, már odakint a Nap felkelt!” (Ez utóbbit egy nyári táborban tette valaki szokássá, s én ott személyesen megéltem, nem sok örömmel 😀 )

    3). A szellemi értelemben vett, nem kívánt ébresztgetés ellen a tudat igen heves “immunreakciókkal” válaszolhat, a fentiek alapján én ebből is kifogtam a szélsőséget.

    4.) Az alvó embernek MINDIG igaza van, ezt onnan tudom, hogy magam is megtapasztaltam önmagammal kapcsolatban. Nem állítom, hogy már teljesen éber tudat vagyok, de azt tudom, hogy a tudatom már több ébredési folyamaton keresztül ment.

    5.) Ébresztgetni mindig csak az egó akar, de ébreszteni és ÉBREDNI pedig csak a MAGunkban élő Örökkévaló tud, legfőképpen az együttérzés és a szeretet segítségével.

    6.) Ha együttérző és szeretetteljes vagyok embertársaimmal, többé nincs szükségem semmilyen ébresztgetésre, mert megértettem, hogy ebbe az álomba ki miért jön ide, és igazából csak azon ember ébredésének lehetek a része, aki AKARJA mindezt, és a sorsának részeként ebben valamilyen szerep jutott nekem.

    Szóval a “ne ébreszd fel az alvó medvét, mert nem biztos, hogy túléled 😀 ” ez a legnagyobb tanítása számomra a fentieknek, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok a sorsomnak, hogy mindezt megélhettem és szembesülhettem saját gőgömmel, arroganciámmal és felsőbbrendűségi érzésemmel. Mert a beszélgetőpartneremben magam tükröződtem, csak annyira elvakított mindez, hogy nem vettem észre. Túl nagy volt a gerendám a szememben. A nagy tanítások sokszor a leghihetetlenebb helyzetekben jönnek. 🙂

  13. Teljesen egybevágó véleményen vagyok.
    Két dolgot tudok elmondani.

    15 plusz évvel ezelőtt hittem istenben.Nem vallásos áhítattal , hanem a magam módján , de akkor is hittem egy külső “nagy isten”-ben.
    Apámmal beszélgettem és mondtam a magamét hogy így , meg úgy.Mintha rájöttem volna az élet minden misztériumára.
    Aztán sokkal azután , mikor változtam , akkor döbbentem rá , hogy amit annyira igaznak véltem és “hirdettem az igét” , az mennyire …nem volt semmire jó.

    Azóta mégis beleestem ebbe a hibába.Mert valamiért mindig azt hittem , NA MOST már tudom.Nem tudom meddig esek bele , de igyekszem nem beleesni.Egy biztos , azt hogy én már nem vagyok hipnózisban , nem jelentem ki.

    A másik amit mondanék , az az a tapasztalat ami neked is volt.
    Ha beszélek a társadalomról , rabszolga rendszerről , áldozatiságról stb , akkor a reakcióktól én is kicsit megtorpanok.

    Nem ébresztek senkit.De ha látok egy dolgot egy másik nézőpontból , azt elmondom ha úgy adódik.

    De az emberi elme tényleg jól meghatározható programok alapján fut és ha egy olyan meglátás éri amit a program úgy érzékel hogy veszélyezteti a létét , azt egyenesen egy vírusként azonosítja és beindít egy reakciót.

    Az hökkent meg igazán , hogy mennyire kevés kell ahhoz hogy elkezdjenek gyűlölni.
    Rengeteg példát tudok mondani , de csak a legutóbbit mondom.Csak annyit mondtam valakinek , hogy a felnőttként meghozott döntéseink alapja , többnyire a gyerekkorban megtanult dolgok alapján történik és ezt én az elme programozásának hívom , mert gyakorlatilag adatokat , információt szedünk össze egy meghatározott környezetből.
    Annak ellenére , hogy ez nem valamiféle összeesküvés elmélet , hanem elismert tény , ne tudd meg milyen heves kitörések követték a mondandóm.
    Akkor mit várhatunk , ha olyat mondunk ami ismert de még nem annyira beszélt , hogy a nyugati civilizáció a modern rabszogatartás mintapéldája vagy az időről és térről , a tudatról stb ami még annyira sincs jelen a köztudatban?

    Igazából még mindig nem igazán tudom eldönteni , hogy írjam-e ki magamból a saját nézőpontomból látott valóságot vagy ne.
    Egyrészt nem akarom , mert nem érzem magaménak ezt a feladatot.
    Másrészt , van egy fékezhetetlen “ősi” vágy arra hogy tegyem.Egyszerűen nem tudom nem tenni.
    Szóval , néha írok egy írást.

    De azt hiszem , az igazi művészet számomra az , mikor minden egyes embernél megtalálom azt a határt , ameddig el lehet menni.
    Ez minden embernél más.Valakinél egy mondat , míg másnál egy beszélgetés.

    Úgy találom , hogy sokszor egyetlen szó , a megfelelő helyen és időben a megfelelő embernek , csak egyetlen szó amit olyan csend követ mintha minden zaj elmúlt volna , többet ér mint ezer írás az interneten.
    Mert ekkor mindenki ég , az is aki fogadta és az is akin átjött.

    És nagyon igaz , ha valaki nem akar ébredni , azt békén kell hagyni , mert ő ezért van itt hogy azok között a keretek között tapasztalja meg a létezést , ami között éppen van.
    Legfeljebb pár kérdéssel el lehet dönteni hogy akar-e szabadulni vagy sem , és pont ez az a nem könnyű dolog , hogy a kérdésekkel ne provokáljuk feleslegesen , de mégis esetleg résnyire megnyitni egy kis ajtót amin keresztül a beszűrődő fény felébreszt benne valamit.

    A legtöbb spirituális tanító ezt az ajtól úgy gyakorlatilag rárúgja a szerencsétlenre s miután majdnem betörte a fejét , megragadja is rángatja kifelé , hogy gyere már a fényre te idióta.
    Persze mindezt szelíden , udvariasan és lágyan.
    Igazi ragadozók.De rájuk van igény.Ha nem lenne , nem lennének.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.