Tér és Idő

A Tér és az Idő van az Örökkévaló zsebében, és nem az Örökkévaló a Tér és az Idő zsebében. Az ŐS-Tudat a tér-idő kontinuumot magában foglalja mint tudatdimenziót, mely az EGYetemes elmében és elme által vetül ki, nyilvánul meg és amit az emberi lény érzéki valóság néven tapasztal meg tudati azonosulása révén.

A Tér az a létpotencialitás, amiben az Örökkévaló EGY formanélkülisége VÉGtelen módon alakot ölthet, hogy a Szellem Anyagként megtestesülhessen.

Az Idő az a létpotencialitás, amiben az EGY Örökkévalósága megtörténhet.

A Tér azért van, hogy az Örökkévaló megnyilvánulhasson. Az Idő azért van, hogy az ÖrökkéValóság megtörténhessen.

A Lét a Tér és az Idő által bontja ki az Örökkévaló álmát: az Életet. A tér szó metafizikai rétegeiben a főnév és az ige egyidőben jelen és jelentésen van. A tér jelöli magát az egyszerre határolt és határolatlan helyet, mely önmagában egyszerre üres és egyszerre teljes. Formák nélkül a tér végtelen és határtalan ezért önmagában véve felfoghatatlan, észlelhetetlen, üres. A tér önmagában véve Semmi, amiben benne van Minden, a tér az amiben minden mindennel összeér, és ami önmagából önmagába tér. „Kifordítom befordítom, mégis bunda a bunda” őrzi a kozmikus igazságot a mondás. Ez a bunda jelen esetben a tér. A tér a Teremtés mágikus bundája, köpenye, doboza, mely látszólag teljesen és tökéletesen üres, mégis benne van minden létező megnyilvánulásának a potencialitása, annak összessége. Létezhet-e magának az űrnek, mint ürességnek a fogalma – mely űr jelen esetben a tér negatív megnyilvánulási formája – a benne megjelenő, abban megnyilvánuló formák képzete nélkül?

A semmi vagyis a tökéletesen üres, határolatlan, végtelen tér maga a megnyilvánulatlanság. A tér csak akkor válik megnyilvánulttá, ha benne megjelennek a formák, melyek által a tér a semmiből megnyilváníthatja az önmagában foglalt létezőket, melyek benne formát ölthetnek. A formák határolják a teret, és a tér határolja a formákat. A tér önmagából indul és önmagába visszatér. Tér nincs forma nélkül és forma nincs tér nélkül. A Semmiség nincs a Mindenség nélkül és a Mindenség nincs a Semmiség nélkül. EGYmásban foglalva létezik a Tér és a Forma, melyben a tér egyszerre a forma hiánya és összessége. Fény és Sötét, melyben a fénynek azért van szüksége önmaga hiányára a sötétségre, hogy formákat rajzolhasson a kontrasztok által. A Fény és a Sötét látszólagos ellentétpáros, melyben pusztán a fény rendelkezik önálló lényegiséggel. A sötét hiánya ugyanis nem vezet a fényhez, pusztán a fény hiánya teremthet sötétséget. A tér és a forma viszonylatában mi az ami önálló lényegiséggel bír? A forma egyszerre képes határolni, be és lehatárolni, meghatározni és koordinálni a teret és egyszerre tartalmazza is azt. A tér nem képes forma nélkül megnyilvánulni, a tér tehát nem létezik mint önálló lényegiség. A forma tartalmazza a teret, és a forma hiánya pedig megszünteti azt. A tér önmagában a forma nélkül egy tökéletesen virtuális fogalom, mert a tér forma nélkül semmis, lényege a fekete lyuk lényegével analóg. Mégis ez a Semmi az amiből a Mindenség létezése áll. A létezés és a nemlétezés az ős binaritás a Teremtő kozmikus programjában. Az IGEn és a NEM, a lét és a nemlét, az élet és a halál valójában mind dualitás. A lét az egyedüli valóság, a nemlét pusztán eme valóság tudati tagadása.

A Tér és az Idő egymással olyan koordinátát képez, melyben a létezés örökkévalósága beléphet az Élet körforgásának kerekébe. A mai tudomány mindkét koordinátát objektív létezőként kezeli, azonban ez az axiomatikus valóság metafizikai megközelítésben nem létezik. A Tér és az Idő ugyanis nem létezik mint tudattól független létező, hanem a Tér és az Idő valójában nem más, mint TUDATI KOORDINÁTÁK. Ennek tisztázása nélkül sem az idő sem a tér valósága nem rendeződhet egy magasabb fogalmi egységbe, továbbá a tudat mint koordinátának a létezése nélkül eleve lehetetlen bármiféle összefüggés létezése a tér és az idő valósága között. Ezen a ponton mind a newtoni mind az einsteini tér-idő értelmezések meghaladása szükséges ahhoz, hogy egy magasabbrendű perspektívából tekinthessük a tér és az idő tudat által eleve determinált koordinátarendszerét.

Az Idő metafizikai definíciója jelen kifejtésben a következő: az ÖrökkéValóság minden létező és lét teljessége, mely magában hordja az idő potencialitását, de lényegét tekintve minden bennefoglalt létező létezése időtlen, vagyis a lét az ÖrökkéValóság időtlen természete. Ahhoz, hogy az ÖrökkéValóság teljessége megnyilvánulhasson térre, hogy megtörténhessen időre van szüksége. A létezés magában hordozza a tér és idő potencialitását, de nem függ egyiktől sem. A létezés és az élet nem azonos fogalmak. A létezés időtlen, ilyen módon magában hordozza az idő tudati koordinátájának teljes aspektusát, de egyetlen pontba sűrítve a létezést, mint időtlen időhalmazt, melynek lényegébe csak a dualitás kettősségétől szabadon létező tudat léphet be, válhat vele EGGYé. Az élet a létezés teljességéből kiszakított töredék, mely a tudati koordinátán belül megnyilvánuló időkoordináta segítségével kel életre. Az idő az a tudati valóság, melyben az ÖrökkéValóság abszolút, teljes és osztatlan, egyetlen virtuális pontként létező időtlen LÉTteljeesége belép a tudati kettősségbe, mely által megszületik az idő tudati koordinátáján belül az időpillanatok viszonylagosságának lineárisnak látszó láncolata, melyben az ÖrökkéValóság osztatlan tartalmai időpillanatokká aprózódhatnak fel, és így a tudaton belül megszületik a megtörténtség, az ÉLET valóságainak a képzete.

A KÉPzet szó kapcsán egy szemléletes példával a fenti absztrakciók világosabbá válhatnak. Képzeljük el, hogy az ÖrökkéValóság végtelen számú KÉPek összessége, minden elKÉPzelhető LÉT valóságának, azok potencialitásainak TELJESSSÉGE, melyen kívül értelemszerűen semmiféle tartalom nem létezik. Ezeket a KÉPzeteket azonosítsuk egy-egy képzeletbeli filmkockával. A LÉT állapotában minden lehetséges filmkocka EGY virtuális pontban létezik, mit minden lehetséges tér és idő Teljessége, Összessége. A tudat azonos minden LÉTezővel és LÉTtartalommal az ÖrökkéValóság LÉTállapotában. A szemlélet tárgya és a szemlélt között tökéletes az EGYség, mivel a szemlélet tárgya, tartalma EGY magával a szemlélővel, és mindkettő MAGa a Tudat, pontosabban az EGY-ÉN tudata, az EGY és EGYetelen EGYetemes Isteni Tudat. Így nincs szemlélő aki szemlélhet, és amit szemlélhet, mivel az EGY-ÉN nincs elkülönülve semmilyen tartalmától az ÖrökkéValóság LÉTezésében. Az idő és a tér – a hasonlatot folytatva – az ÖrökkéValóságban létező ŐS-Tudat számára minden filmkocka együttes, időtlen együttlétezése. (Az ŐS-Tudat az EGY-ÉN tudata, melyben minden LÉTező EGYütt létezik az időtlenségben.) Az ŐS-Tudat azonos minden kockával, mindent lát egyszerre anélkül, hogy ez a látás érzékszervi észlelés eredménye lenne. Ezért valójában csak az EGY-ÉN ŐS-Tudata KÉPes az abszolút LÁTásra, mivel tudatilag EGY minden létezővel, vagyis minden filmkockával. Ahhoz, hogy az abszolút LÉTen belül létrejöhessen bármilyen relatív nézőpont az szükséges, hogy először is létrejöjjön egy szemlélő. Az EGY és osztatlan ŐS-Tudaton belül létre kell jöjjön önMAGán belül legalább egy olyan önMAGától tudatilag elkülönült tudatRÉSZ, mely képes az EGÉSZre, vagyis az ÖrökkéValóság LÉTtartalmaira önmaga lényegétől elkülönült, különálló Valóságként tekinteni, azt szemlélni. A film kockái akkor kelthetik a mozgás illúzióját, ha azok a vetítőgép lencséin áthaladó, azok által fókuszált fény által a fehér vetítővászonra kivetülhetnek. Itt jutunk el a mozi és az élet analógiáján keresztül a tér és az idő tudati koordinátaként való megértésének a lényegéhez. Ahhoz hogy a fim élettelen kockái a vetítőgép által a vásznon megelevenedjenek időre (a képek egymásutániságának sorrendiségére, mozgásra, mozgatásra, időpillanatok láncolatára vagyis vetítésre) és térre (moziterem, vetítőgép, vászon) van szükség. De hiába van mozgóképünk, vagyis megelevenedett képek sokasága, vetítőgépünk, mozivásznunk és mozitermünk, mert mindez néző nélkül nincs kinek létezzen. A tér és az idő koordinátája vagyis a mozi és a film, a mozgókép csak a tudat, vagyis az analógiát folytatva a NÉZŐ létezésével válik érzékelhető valósággá. Az ÉLET az ÖrökkéValóság LÉTének végtelen filmje, mely az ŐS-Tudatban önMAGában önMAGától elkülönült tudati részek (nézők, teremtmények, létezők, emberi lények) érzék-tudati valósága.

Az Élet a tér-idő tudati koordinátarendszerébe zárult EGY-ÉNben létrejövő, potenciálisan végtelen számú, tudatilag elkülönült egyének (individuumok, individuális egók) érzékszervi valósága. Az érzékelés ezért nem látás, az élet ezért az egyedi ének relatív nézőpontjainak tudati-érzékszervi megtapasztalása. Az egyedek, az individuális ének az EGY-ÉN arcai, karakterei, melyek önmagukba zárult tudati részei az EGYetemes ŐS-Tudatnak. Az individuális ének csak egymás által, érzékszervi észlelés közvetítésével képesek az érzéki valóság megtapasztalására. EGY-MÁSban az EGY MÁSait szemlélik, „tükör által homályosan” az egyedi és közös valóságot. Ez az EGY-ÉN isteni, EGYetemes EGÉSZ ŐS-Tudat abszolút valóságból való alászállása önMAGába a saját, önMAGa által teremtett egyedi, individuális ének relatív érzékszervi valóságába. A májá fátyla szent amnézia, melyet a Teremtő Tudat, az Isteni EGY, az Abszolút Lét önként vállal, hogy önmaga végtelenségét és múlhatatlanságát feledve, magát az Élet álmának folyamatos teremtéseképpen végesnek, halandónak tapasztalja meg. Az ÖrökkéValó EGY álma a múlandó, folyamatosan változó Élet valóságában testesül meg.

A tér-idő kontinuum élő valósága csak a tudat egyetemes, teret és időt magában foglaló és magából kibontani képes tudati koordinátája által tárgyalható: TUDAT-TÉR-IDŐ. Az ŐS-Tudat önMAGában önMAGából kiTÉR, és az IDŐ által megtörténik, (az EGY paradox módon megtöretik, az EGY-ÉN meg-tört-Én-ik) majd minden önMAGába visszaTÉR és az ÖrökkéValóságban minden mindennel összeÉR. Az ÉLET az Isten MAGából kitekintő, kiTÉRő, önmagába visszaTÉRő IDŐzése az egyedi, individuális, érzéki szintű anyagi test-tudatba zárult tudati valóságban, a szellem anyagi megnyilvánulásának tudatformájában.

Az álom valóság és a valóság álom. A tökéletes éberség az EGY ésEGYetlen, végtelen Szeretet. A tudat csak a Szív által ébredhet. A Szív csak a Szeretet által láthat. A Szeretet minden létezés Ős Forrása, Léte, Szabadsága, mely túl van a Semmin és a Mindenen, amiben mind az időnek és térnek,  az életnek és halálnak,  a létnek és nemlétnek nincs többé kénySZERe, csak örök, múlhatatlan, igaz, szabad SZERe.

Untitled 13

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × öt =