Isten Szeme

Az emberi lény csak a saját igazságát szemléli, mert látni csak Isten szemével képes.

A szem az elme valóságát szemléli. A szemnek és az érzékeknek nincs látásuk, csak érzékelésük, érzéki tapasztalásuk. A látás az Érzékelő EGYbeolvadása az Érzékelttel, az elme visszaolvadása saját Forrásába, az EGY Abszolút Valóságába, Isten Örökké-Valóságába.

A látás kezdete saját abszolútnak vélt, emberi igazságunk elengedése. Az elméje valóságába zárult emberi lény mindaddig a pontig, ameddig a valóságába zárult tudat és lélek nem jut el annak a felismerésére, hogy ő maga valami őt meghaladó, számára elképzelhetetlen Teljesség része, addig bárminemű emelkedés a szellem útján számára abszurd, érthetetlen és lehetetlen. A misztikus intuíció az, ami az elme önabszolutizáló valóságát áttörni képes, megnyitva ezáltal az elmét saját Forrása felé, és paradox módon lehetővé téve, hogy saját, addig kizárólagosnak hitt valóságából a tudat és a lélek rányílhasson, az emberi tudat feletti valóságtartományokra, melynek maga is része. Minden létező valóságtartomány teljessége az EGY, Isten.

Alapvetően két út létezik, mely által az emberi lény tudata rányílhat saját isteni teljességére. Az első út a legközvetlenebb, ez a Szív Útja. Ezen az úton az emberi lény a szív megtisztítása és érzékennyé tétele által képessé válik a valóság közvetlen látására, az együttérzés által. Minél tisztább a szív, vagyis minél inkább képes az emberi lény megszabadulni azon érzelmektől, melyek a személyiség, az egó önérdekének a szemléleteiben gyökereznek, ily módon elhomályosítják az érdek nélküli szeretet ragyogását benne, annál tisztább, annál istenibb, annál tökéletesebb lesz a Szív Látása. Amikor a Szív megtisztul és kiszabadul az énközpontú szeretet képzeteiből, akkor képes minden létező lényegével EGGYé válni az EGYüttérzés érzékek feletti képességében. A Szív útját járni teljes önátadást követel, az intellektus irányításának a tudatos feladását jelentve, az irányítást teljesen átadva az EGY-ÉNnek, a legfelsőbb hatalomnak: Istennek. A Szív útja az egyre mélyebb tudatosulást jelenti az együttérzésben, tudatos megtisztulás minden mentális és érzelmi szennyeződéstől, mely a szív érzékenységére fátylat vethet. A Szív Útjának legmagasabb tudati pontja az Üdvösség, amikor az emberi lény feloldódik az EGY-ÉNben, teljesen EGGYé válik önMAGa Forrásával, a Teremtővel, Istennel. Isten Szívével látni annyit tesz, mint az EGYüttérzésben EGGYé válni minden létezővel, végtelen Szeretetben EGGYé olvadni, EGYesülni a Mind-ÉN-s-ÉGgel.

1424613624724

A másik út az Elme, az intellektus útja. Ezen az úton az emberi lény tudata a misztikus intuíció segítségével egyre mélyebbre jut az ő személyes valóságának a megismerésében, fokozatosan kitágítva ezáltal azt a tudati teret, melyet azelőtt egyedülinek és kizárólagosnak élt meg. Az elme valóságának és a tudat természetének a fokozatos megismerése és feltárulása által a tudat ráébred arra, hogy az elme szubjektív valósága meghaladható, miként az elme valósága ezzel párhuzamosan elveszti önabszolutizálásának nézőpontját. Az elme útja valójában egy célra összpontosít: a rÉSZ visszatalálására az egÉSZbe. Az elme saját önabszolutizálásának a fokozatos felszámolása a misztikus intuícióval karöltve lehetséges, ugyanis az elme önmagában soha nem lenne képes megkérdőjelezni saját valósága abszolút voltát, csak akkor, ha a tudat tudatos tartományain kívülről, a megérzés, az intuíció, a lélek segítségével lassan, fokozatosan olyan sugallatok, ráérzések, megérzések vagyis intuitív információk érkeznek és jelennek meg a tudatban, melyek tartalmainak ésszerűsége az elme számára elfogadható, de legalábbis további vizsgálódás tárgyát képezheti. Ez az intuitív valóságba való kitekintés, mely a misztikus intuíció segítségével történik, lassan és fokozatosan kitágítja az emberi lény tudati terét, mely tudati térből egyre tágabb, teljesebb, magasabb perspektíva nyílik magának az elmének, a tudatnak és a léleknek a természetére.

Az intellektuális vizsgálódás a misztikus intuíció nélkül olyan mintha vak vezetne világtalant. Pusztán intellektualizmussal nem lehetséges belépni az intuitív valóságba, hogy onnan információkhoz jutván a tudat azokat a megtapasztalás által beépíthesse önön valóságába, ezen valóság további tudati kitágulását eredményezve. Az elme útja valójában annak a felismeréséhez vezet, hogy az emberi lény saját elméjének a valóságába van zárulva, és az így szemlélt tudati valóságot abszolutizálja. Ezzel párhuzamosan megszületik a felismerés, hogy az elme valósága viszonylagos, és törvényszerűen léteznie kell egy olyan abszolút valóságnak, melyben az elme relatív valósága megszülethet és létezhet. Az elme útja valójában a tudat útja, az elme ugyanis a tudat nélkül nincs tisztában önmaga létezésének sem, az elme önmagában a tudat nélkül csak olyan lenne, mint egy test, melyből hiányzik a lélek.

Az elme útján a tudat – a legvégső ponton – elérkezik az elme önmagáról hitetett valóságának a megkérdőjelezéséhez, és ennek a valóságnak a meghaladásához. Az elme valóságának a meghaladása különböző módszerek által szerzett megtapasztalások segítségével egyre jobban kitágítható. (meditáció, kontempláció) Ennek következtében lassan lebomlik az anyag-tudatba záródás tudati képzete, mely addig az egyedüli tudati valóságként megkérdőjelezhetetlenül uralta az elmét. Ezek a megtapasztalások a tudatot képessé teszik az addig tapasztalt szűkebb tudati terek tágabb tudati gömbből, magasabb rendű perspektívából történő megtekintésére, újraértékelésére. Minden tudati szint váltás egyben egy teljesebb tudati nézőpontot eredményez, mellyel párhuzamosan a látás képessége elkezd kifejlődni az emberi lényben. A valóságot ugyanis minél tágabb, teljesebb tudati térből tekinti valaki, annál közelebb kerül ahhoz, hogy minden létező EGYségét megérthesse. Ez viszont még mindig az intellektus útja a tudaton belül. Az intellektuson belül legvégül mindezen folyamatok eredményeképpen megszületik a felismerés, hogy a valóság EGYsége a ráció számára pusztán racionálisan megközelítve örök rejtély marad, a ráció természeténél fogva, mely a valóság duális, poláris tudati teremtésének az eszköze az elmén belül. A ráció olyan mint a prizma, mely a valóságot szétbontja és nem egyesíti.

1424613599156

A Végső Valóság, az EGY valósága, Isten valósága, melynek teljessége a ráció számára örök rejtély marad, mivel annak megtapasztalása számára természeténél fogva lehetetlen. Az EGY valósága csak a Lélek számára tárulhat fel, a megélés, a vele való közvetlen EGYesülés EGYetemes aktusában. Isten örök titok marad az emberi elme számára, de ennek a titoknak a mivolta csak a mindent megérteni, értelmezni, feldarabolni, osztályozni, csoportosítani vagyis racionalizálni akaró elme számára elfogadhatatlan, mert úgy érzi, hogy csak az lehet az övé, amit az intellektuális megismerésben magáévá tehet. Ez az elme, a ráció, az intellektus legnagyobb csapdája, félelme és ezt megértve megérthetjük működésének mozgatórugóját is egyben. Az elme birtokolni akar, és az anyagtudatba záródott emberi lény pedig ebből kifolyólag csak azt képzeli birtokolhatónak amit racionálisan megismerni képes. Ez az egó félelme, mely folyamatosan önigazolást keres, és az önigazolás a birtoklási vágyban jelentkezik. Az egó ugyanis azzal azonosul, amit megszerez, a test, az elme, a gondolatok és az érzések számára a birtoklás tárgya, melynek elvesztése a megsemmisülés félelmével tölti el. Ez nagyon fontos a működésének a megértéséhez, mert ha ezt sikerül megértenünk, akkor megértjük azt is, hogy az elmét és az egót nem kell legyőznünk, hanem pusztán működésének, létének megértése által meghaladnunk az általa kizárólagosnak hitetett valóságot. A meghaladás viszont puszta intellektualizmussal nem lehetséges.

Az egó olyan mint az álarc, mellyel mindaddig azonosítunk valakit, ameddig nem derül ki, hogy ki is a valódi viselője. A személyiség, az egó, a kis én, nem képes ráébredni önmaga létezésére, erre egyedül viselője, az EGY-ÉN, az EGY, a benne és általa megnyilvánuló Isten képes. Az elme útjának ez a legvégső pontja, amikor is a belé zárult tudat a lélek megéléseinek következtében képes rátágulni saját Forrására, saját létezésének Abszolútumára: Istenre. Bizonyosságot a tudat csakis a lélekkel egyetemben szerezhet, és ez az amit Kinyilatkoztatásnak nevezhetünk, vagyis amikor az emberi lény individuális, relatív tudati rész-valósága valamilyen misztikus élmény, misztikus megtapasztalás által beléphet, rátágulhat az EGY, az EGÉSZ, isteni Örökké-Valóságába, Teljességébe. Ebben az állapotban az emberi lény képessé válhat a látásra Isten szemével, olyan mértékben, amilyen mértékben a tudati újraegyesülés végbement. Számtalan egyedi módon mehet ugyanis ez végbe, attól függően, hogy egy ilyen megtapasztalásban a Teremtő mit akar feltárni, megmutatni az Ő valóságából. Az amit a teljes megvilágosodásként értelmezhetünk nem más, mint a tökéletes tudati újraEGYesülés az EGY és EGYetlen Istennel. Ebben az állapotban az elme, a tudat és a lélek visszaolvad, EGGYé válik saját Forrásával, Teremtőjével, és sorsának függvénye, hogy a földi, anyagi valóságba egyáltalán visszatér-e, s ha igen miként teszi meg. A megvilágosodás legmagasabb foka, a teljes megvilágosodás isteni állapota Jézus Krisztus által kinyilatkoztatva: Én és az Atya EGYek vagyunk.

ÉN úgy mint EGY-ÉN, EGY úgy mint EGY és EGYetlen Valóság, az Örökké-Valóság. Az üdvösség misztériuma ez, EGGYé válás minden létezővel és lehetségessel, minden valósággal és annak forrásával, a Végtelen, Tökéletes, Teljes SZERetettel.

A Szív és az Elme útja ugyanonnan indul és ugyanoda ér vissza: az Atyai Házból az Atyai Házba. Nincs más valóság ezen kívül, és bármi amit annak képzel az elme, az nem más mint a SZERetet vákuumában megjelenő félelem álmának tudati képzete. Az elme, a tudat, a lélek, az intellektus, az agy és a szív EGYütt érhet csak vissza saját Forrásához, saját Teremtőjéhez, saját Forrásába, saját Teremtőjébe.

Isten szemével tekintve a valóságot nincsenek nézőpontok, már maga ez a megfogalmazás is értelmetlen. Isten szemével csak EGGYé válhatunk minden létezővel, ezért a Valóság minden tartalma egyformán fénylő, egyformán tökéletes és értékes. A fejlődésben, kibontakozásban lévő valóság – mely csak a tér-idő vetítővásznának képzete – minden pillanatában egy tökéletes valóságot jelent. A megkülönböztetést csak a mindent viszonylagossá tévő elme teremti meg, Isten valóságát prizmaként végtelen sok színre, árnyalatra bontván fel. Isten a Fény, minden szín összessége, melyben nem jelenik meg semminek az elkülönülése, hanem mindennek az EGYsége.

Az emberi lény csak szemléli a valóságot, melyet látni csak Isten szemével, Istenként képes.

14246135065532

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 2 =