A Semmi álma

A semMI és a MInden EGY.
Semmi VAN. A Minden – álom.
Minden VAN. A Semmi – valóság.
Az álom mindaddig valóság, ameddig az azt álmodó fel nem ébred.
A valóság mindaddig álom, ameddig az ébren lévő el nem szenderül.
Az álom a tudatban valóságra ébred.
A valóság a tudatban álomba szenderül.
Az álom valóság és a valóság álom.

A valóság és az álom EGYaránt a tudatban létező érzékcsalódás (illúzió).
A teremtés az, amikor a tudat saját álmában valóságnak képzeli az álmot.
A teremtés annyira valóságos, amennyire a tudat valósnak érzékeli az álmot.
Az álom teremtődése és a teremtődés álma addig valóságos, ameddig létezik az a tudat, mely az álmot valóságba, és a valóságot álomba fordítani képes.
Az álomnak nem az éberség az ellentéte. Az álomnak nincs ellentéte, az álomnak az álmatlanság, vagyis önön hiánya, vákuuma az ami polaritásba helyezi azt.
Az éberségnek nem az álom az ellentéte. Az éberségnek nincs ellentéte, az éberségnek az „ébertelenség”,  vagyis önön hiánya, vákuuma az ami polaritásba helyezi azt. Az álom és  az éberség duális fogalompáros. A poláris nem duális, és a duális nem poláris.

Konvencionálisan azt mondjuk, ha valaki nem alszik, akkor ébren van. Ha valaki alszik, akkor nincs ébren. De vajon ha valaki alszik, akkor szükségszerűen álmodik? Vagy ha valaki nem álmodik, akkor szükségszerűen éber? Mi a valóságos? Az álom nélküli ébrenlét, mely tud önmaga éberségéről és álmatlanságáról, vagy az éberség nélküli alom, amely nem tud önmaga álmáról és „éberetelenségéről”?
A valóság mihez képest valóság, az álom mihez képest álom?
Létezhet-e valóság álom nélkül, és létezhet-e álom valóság nélkül?

Amit fizikai értelemben vett ébrenlétnek érzékelünk, vajon az nem pontosan annyira a tudat álma, mint a fizikai értelemben vett alvás állapotában megélt álom, melyet ugyanolyan valóságnak vagyunk képesek megélni, mint abból felébredve az ébrenléti állapotban megélt úgynevezett valóságot? Nem-e az érzékszervi érzékelés, és az érzelmek pszichés megélése az, amely első sorban hitelesíti mindkét tudatállapotot?

Létezik-e a valóság akkor is ha nincs ki érzékelje?
Létezik-e az álom, ha nincs ki álmodja?
Az éberség álommentes?
Az álom éberségmentes?

Ébren álmodhatunk.
Álmunkban lehetünk éberek.
Ki az aki viszont mindezt megtapasztalja?
Az ezt tapasztaló személy valóságos-e?
Van-e múlhatatlan valóság a mulandó személy mögött?

Mind az éberség mind az álom egy képi fogalom. Minden fogalom annyira valóságos, amennyire a tudat valóságnak fogadja azt el, amennyire a tudat teremtő fókuszában megteremtődve életre kel. Hol kezdődik a tudat, hol kezdődik a tudaton belül az az önmagát meghatározó és önmagára reflektáló VALAMI és-vagy VALAKI, mely önmagát teremtve, önmagába-önmagából vetíti ki a valóságot vagy az álmot?

A tudattalanul megélt álom tökéletesen valóságos az azt érzékelő, azt megélő számára.
A tudatosan megélt álom tökéletesen valóságos az azt érzékelő, azt megélő számára.
A tudat bármikor képes valóságba fordítani az álmot, és álomba fordítani a valóságot.

A tudat az elmén belül a Valami / Valaki álma.
Az elme önmagára az önmaga által teremtett tudattal képes reflektálni.

A Semmi az elme rémálma. Az elme és a tudat képtelen elfogadni azt, hogy önmaga esetleg nem is létezhet, és minden valóságnak hitt, minden létezőnek tapasztalt dolog általa jön létre, önmaga álmának a kivetítése. A valódi éberség, nem található a tudaton belül. Az abszolút éberség képzelet, képzet, kép és álommentes. Az abszolút éberségben nincsenek álmok, nincsenek álomképek, nincsenek ideák, nincsenek ősképek, nincsenek szimbólumok, nincs elme. Az abszolút éberségben SEMMI és SENKI sincsen, ez a SEMMI pedig akkor válik MINDENné, amikor a SEMMI és-vagy SENKI, VALAMIt és VALAKIt álmodni kezd. Ez a Személyiség (ego) teremtése. A világEGYetem az elme álma. A tudat az elme álma. A tudat valósága ezért az elmén belül létezik. A tudat a Személyiséget álmodja, a Személyiség pedig a tudatot az egyedüli, abszolút valóságnak tudja. Az Elme és a Tudat a Személyiségben (ego), vetül ki és teremt meg MINDENT. De honnan származik a Személyiség, a Tudat, és az Elme, van-e forrása, van-e oka, hová tér vissza, és egyáltalán abszolút valóságként létezik-e, vagy csak az abszolút valóság, a SEMMI önmagát MINDENként megtapasztalni vágyó álma mindez?

Az elme azt gondolja, hogy semmiből nem lehet valami, csakis mindenből lehet valami. A fenti kérdés ezért paradoxon az elme számára, mert az elmének önmaga és a tudat felszámolására lenne szüksége ahhoz, hogy visszajusson önmaga eredetéhez. De az elme, amikor önmaga eredetét, önmaga ős forrását és okát keresi, mindezt a tér és idő kontinuumában képzeli el. Ebben az ok-okozati láncban (kauzalitás) azonban minden relatív, mivel nem található az a pont, amelyhez köthető a tér és az idő születése. Az elme állandóan fix pontokat kutat önmaga, a benne létrejövő és belőle kiáradó valóság  értelmezéséhez. A relatív nem értheti meg az abszolútot. Az abszolút nem értheti meg a relatívot. A relatív számára ugyanis az abszolút önmagában értelmezhetetlen, értelmetlen, hiszen a valóságot állandó, az idő által lineáris folyamként megjelenített változásként éli és tapasztalja meg. Így az elme relatív tetszőleges, végtelen számú dimenzió-momentumra tagolja fel az önmaga által megteremtet és megélt valóságot. Önmaga értelmezését folyamatosan önmagán kívülre helyezett viszonyítási pontoktól teszi függővé, mely a tudat által a tér-idő kontinuum koordinátáiba zárt elme, relatív valóságmegélése tesz valósággá. Ez az a folyamat, melyben az elmén belül létező tudat, saját álmát valóságként éli meg. Az elme teremtő ereje által a tudat a véges illúziójába zárul be.

Létezik-e az elmén túl bármi? Ha igen, megtapasztalható-e az elme számára, vagy ami az elmét létrehozza, az az elme számára megtapasztalhatatlan? (Láthatja-e a szem a szemet tükör nélkül, színről színre?) Megsemmisíthető-e az elme az elme számára, hogy visszajusson önmaga ŐS Okához, az OK, KEZDET és VÉG, SZÜLÉTÉS és ELMÚLÁS nélküliség EGY ás EGYetlen valóságához? Ha az elme létrehozza a tudatot, a tudat létrehozza a valóságot, akkor van-e bármilyen mód, hogy mindezt visszabontva, mindettől megszabadulva eljuthasson önön forrásához? A tudat egyáltalán érzékelheti-e mindezt, vagy a tudat bármit is érzékel, az nem lehet más, mint az elme képeinek a kivetítése, melyet kizárólagos valóságként él meg?

A válasz túl van az elme által létrehozott tudat által kivetített valóságon. Az véges elme nem tapasztalhatja meg önmaga végtelen forrását. A tudat nem tapasztalhatja meg önmaga forrását az elmébe zárva. A véges nem tapasztalhatja meg a végtelen teljességet, pusztán csak egy-egy álmot, egy-egy nézőpontot, részt képzelhet teljes valóságnak belőle. A végesnek mint a végtelen része mégis lehet sejtése a végtelenről, hiszen önMAGa nem más mint a Végtelenből Végesült Örökkévalóság.

Az elme véges? A tudat véges? A valóság véges? Hogyan?

Az örökké változó, relatív valóságban a végtelen önmagát végesíti ahhoz, hogy önmagára reflektálhasson. A végtelen, az abszolútum túl van azon, amit az elme, a tudat valóságnak képzel. A végtelen meghatározhatatlan, a végtelen abszolút, ezért nem határolja sem idő sem tér, sem elme, sem tudat, sem valóságnak képzelt álom, sem álomnak képzelt valóság. Nem határolják egyáltalán fogalmak, gondolatok, képek. A végtelen örökkévalóság amiben és amiből MINDEN VAN, ezért nem más mint a SEMMI. Mert amiben minden VAN, az azáltal hogy végtelen, SEMMIképp nem meghatározható, nem behatárolható. EGY és EGYetlen. Nincs Személyisége, csak EGYénisége. Semmilyen fogalom nem alkalmas a megjelenítésére. A Teljesség a töredékesben csak tükröződni képes, de töredékesen, végesen. A Végtelen számára ezért nem létezik a véges, és a véges számára ezért felfoghatatlan a végtelen. Minden létező valódi, EGY és Osztatlan természete a SEMMIben VAN. Az örökkévalóság, a végtelen, a teljesség, Isten pusztán fogalmak a relatívban az abszolút feltagolására.

(A végtelen fogalmi megjelölése is egy tagadás. A vég tagadása. Ugyanakkor ha valamit tagadunk, azzal létrehozzuk azt, mert csak azt tagadhatjuk, ami már van, egyébként tagadásunk értelmetlen. A véges csak a relatív, világteremtő eleme-képzete arról, ami nem végesíthető, nem behatárolható és nem meghatározható. Mert a relatív elme számára a VÉG a valóság, ezért ha ki akarja fejezni azt, ami ezen túl létezik, egyszerűen tagadja azt, létrehozza annak vákuumát. (túl az Óperencián) A semminek a minden így szintén nem poláris ellentéte. A semminek a semmi hiánya (semmitlen) a poláris ellentéte, a semminek a minden a duális ellentéte. A mindennek a „mindenetlen” a poláris ellentétpárja, a sónak a sótlan, stb. A sósnak az édes pusztán poláris, konvencionálisan képzett duális ellentéte. Ebből kiviláglik, hogy az ellentéteket és az ebben lévő feszültségeket, a harcot és a küzdelmet az EGYből a KETTŐsségbe belépő elme vetíti ki a tudat mezejébe. Valójában mindez illúzió, mindez álom, mely a tudaton belül, az elme álomképeinek a tudat általi valósággá álmodása által kel életre. A szeretetnek nincs ellenpontja, nincs ellentéte. A szeretetnek polárisan vákuuma, hiánya van. Ezt a szeretet-hiányt nevezhetjük gyűlöletnek, de nem az, nevezhetjük önzésnek, de nem az. Gyűlölni vagy szeretni valakit ugyanis pusztán a Személyiség játéka. Választás kérdése. A valódi szeretet nem feltétele semminek és senkinek. VAN, Létezik, Örökkévaló. Pártatlan és teljes. Nem egy érzés, nem egy érzelem melynek kiváltásához és fenntartásához bármi és bárki szükséges. Örök létezés, a határtalan teljesség EGYsége. Szavakkal körbeírható, de kifejezhetetlen. A szeretet végtelen szabadság, a szabadság végtelen szeretet, egyik sem található az elme végesítő, racionalizáló keretein belül.)

Mi és-vagy ki marad akkor, ha az elme, a tudat, és az általa teremtett valóság megszűnik a Személyiség számra? Ha a fizikai halálban felbomlik, megszűnik maga a személyiség? Van-e valami vagy valaki aki létezik ezen túl, és ami-aki létezése nem függvénye sem elmének, sem tudatnak, sem valóságnak?

Véges fogalmakkal körülírni a végtelent lehetetlen.

A lét azonos a nemléttel.

A SEMMI azonos a MINDENNEL.

Sem-MI = MInd-ÉN

Mind-EGY.

EGYetlen valóság van minden szón, képen, megélése, elmén, Személy-tudaton túl, mely meghatározhatatlan. Hívhatom EGY-nek, de neve sincs. Semmi sincs benne amit elképzelni lehet, és minden benne van ami elképzelhetetlen. Az abszolút Üresség, a SEMMI, melyben kialszik minden ellentéte, melyben megszűnik az érzékelő és érzékelt különválása, és EGGYé válik az érzékelő az érzékelttel. Ilyen módon érzékek sincsenek, ezért nincs érzékcsalódás (illúzió), mert semmi sem érzékeli önmagát valamin, valakin keresztül. EGYszerűen csak VAN. Az EGY VAN, és EGY sincsen. A szeretet, a békesség, a boldogság, és minden fogalom EGY és EGYetlen végtelen pontként létezik, sőt középpontpont sincsen, pont sincsen*. SEMMI sincs, ami „onnan visszatérve” emberi szavakba önthető, mert valójában sem eltávozás, sem visszatérés sincs. Örök ÉBERSÉG VAN. Az álom valósága, a valóság álma szertefoszlik az örök éberségben. ÉN VAGYOK. Minden és mindenki más valósága csak álom. MAGomon kívül nem létezik senki és semmi sem, mert Minden és Mind-ÉN-Ki ÉN VAGYOK. A MAG az Örökkévaló, Teljesség, Az ÉN. AZ EGY és EGYetlen ÉN. (* Az abszolút pont csak egy fogalom, mely valójában nem létezik, nincs kiterjedése, vagyis A Semmi, amiben benne van A Minden.)

Az Élet véges, a Lét örök.

A Léten belül létrejön az Élet. Az abszolútban a relatív. Az örökkévalóságban a mulandóság.

Életemnek a kauzalitásban a fizikai születést jelölték meg oknak. A született meg kell ismerje a halált.

Az Örökkévalónak nincs kezdete és vége. Sem születést, sem halált nem ismer. Létemnek nincs oka, mint az életemnek. Élete az álmodó, mulandó Személyiségeknek van, Léte pedig a múlhatatlan, örök, kezdet és vég nélküli EGYnek.

Az EGY és EGYetlen OK nélküli OK, AZ ÉN Vagy-OK.

A SEMMI álma: a MINDEN.

(Az ok-okozat csak a tér-idő kontinuum kauzalitásában létező fogalom, mely az a láthatatlan fonál, melyen az örökké változó Élet az örökké változatlan Létben függ. Ezen a fonálon juthatunk vissza önMAGunkban önMAGunkhoz, az EGY és EGYetlen ok nélküli létbe, az EGY-ÉN örök létezésébe, az örök, végtelen VANságba, a  Semmibe, a Mind-ÉN-be, az ŐS-Tudat öntudatlan ÉnsÉGébe, a Mennyeknek Országába, mely a JELenben, a MOST VANságában tárul fel.)

F.J.T.

fekete-lyuk

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

4 hozzászólás a(z) “A Semmi álma” bejegyzéshez

  1. Nem szívesen írok elsőként hozzászólást saját íráshoz, de ez a mostani kivételt képez. Miután megírtam ezt a bejegyzést, kíváncsiságból elkezdtem keresgélni az interneten, hogy létezik-e hasonló című mű. Amit találtam, azt nem akartam elhinni a szememnek:

    _________

    A Semmi álma

    Elszenderült a Semmi
    És azt álmodta, hogy Valami lett,
    S az a Valami – én vagyok!

    És azt álmodta, hogy a messzeségben
    Előttem egy szent Cél ragyog,
    Egy ismeretlen Cél,
    Amely felé megyek, megyek…

    És jönnek szembe utasok
    És kérdeznek: honnan jössz?
    És felelek rá: nem tudom!
    És kérdeznek: hová mégy?
    És felelek rá: nem tudom!

    Lopódzva jő az Alkony, –
    Lilába olvadnak a zöld mezők
    És szürkébe a kék hegyek,
    És én fáradtan, csüggedt fővel
    Megyek, megyek!… –
    – – – – – – – – – – – – – – – – –
    Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

    Dsida Jenő
    1924. június 1-én

    Forrás: http://mek.oszk.hu/00600/00640/html/vers1501.htm#14

    _________

    Dsida Jenő eme versét eddig soha nem olvastam. Dsida Jenő majdnem hajszálpontosan 90 éve jegyezte az éterből mindezt le. Az a lélekminőség, melyet megjelenített költészetében, különlegesen éteri finomságú, áttetsző, kristályszerű, selyem fényű, melegszívű, gyermeki ártatlanságú és érzékenységű Lényt takar. Én magom az ő nevét viselő utcán lakom… Nagyapám személyesen ismerte, iskolatársak voltak. Az EGYben Ő EGY MÁS-ik én. Ez kétségtelen. Véletlenek nincsenek.

    • Igen, egy jó ideje magom is rájöttem arra, hogy azért születnek meg bennem ezek a bonyolult eszmefuttatások, hogy a végén legyen mi leegyszerűsödjön. Ami pedig valóban leegyszerűsödik, arra már sem szó, sem kép, sem szimbólum, de legfőképp SEMMI sincsen, vagy még pontosabban SEMMI VAN 😀

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − 2 =