Isten majma, majmok istene

  • Mi a bajom az evolúció elmélettel?

Semmilyen elmélettel nincs probléma addig a pontig, ameddig azt a hatalmi érdekek nem kezdik el belesulykolni az emberiség tudatába, azért hogy a tudatformálás eszközeként, mítoszt teremtve, az így létrejött mítosznak az emberi tömegeket médiumukká tegyék. Az ilyen módon befolyásolt emberi tömegek aztán könnyen áldozatává válnak a mindenkori mítoszalkotóknak. Az evolúció egy mítosz, mely a tudomány köreiben sem nyert bizonyítást, mégis a világ nagy része – még a magukat vallásosnak mondók jelentős tömegei is – ennek a szemüvegén át tekintik a valóságot. Az evolúción keresztül megnyilvánuló teremtés elmélete is csak annak a vallásos szemléletnek a kudarca, amely észérvekkel nem akar szembeszállni azzal a mítosszal, azzal a valótlansággal, mely evolúcióelmélet néven tényként él, és meghatározó szemléletként uralkodik korunk egyre súlyosabb identitásvesztéssel küzdő tömegeiben. A vallásokban és a vallásos szemléletben lehet hogy elfogadható, integrálható az evolúció elmélete, de a kritikus gondolkodás számára nem.

Materialista körökben ezzel párhuzamosan viszont elterjedt az a hit, hogy a világon csak kétfajta ember létezik, az egyik aki hiszi, tudja, meggyőződéssel vallja az evolucionista elméletet, a másik pedig aki nem. Ez utóbbi embertípus szerintük csakis megátalkodott, sötét vallási fanatikus lehet, aki szerint az embert valamiféle kaporszakállú isten teremtette, továbbá az ilyen ember csakis bugyuta kreacionista nézeteket vallhat, ami szintén nem más mint babonás vallásos nézetek áltudományos ruhába való öltöztetése. Az evolúciót valló viszont az evolucionisták szerint csakis ateista lehet. De a világ nem csak fehér, vagy csak fekete, hanem mindkettő, együtt a színekkel. Lehetséges az evolucionista elmélet megcáfolása olyan nézőpontból, mely sem nem tudományos, sem nem vallásos. Egyszerűen csak más logikai fonalat követ. Egy dolog kétségtelen: a Világegyetem vagy a tudatos teremtés, vagy a tudattalan teremtődés (véletlen) eredménye lehet. (A tudattalan teremtés a tudatos teremtésben az az ember privilégiuma jelenleg.) A Világ, a Világegyetem és a benne megnyilvánuló intelligencia és élet viszont az én megtapasztalásom szerint semmikképp sem lehet a véletlen műve. Okozat nincs ok nélkül, ok nincs okozó nélkül. Ez az ok(os)ság elve. Aki pedig az okot nem látja, az oktalan. Ez a magyar nyelv metafizikájából levezethető tudáscsomag.

  • A dogma anatómiája

Mi a dogma? Olyan gondolati építmény, melyben a logikai alappillér megkérdőjelezhetetlen, megváltoztathatatlan. Hasonlatos a karóhoz kötéllel kikötött kecskéhez. A dogma az a cölöp és kötél, melyet ha leütünk a végtelen valóság egy pontjába, onnantól kezdve teljesen meghatározza szemlélődésünket, látószögünket, világlátványunkat és világképünket. További ismertetőjegye, hogy a szemlélődés rögzített pontját az emberen kívülre helyezi, és ebből a kívülre helyezett pontból szemléli magát a szemlélőt is, vagyis az embert. A dogma olyan gondolati építmény, mely a valóság teljességéből egyetlen pont kiragadásával és annak abszolutizálásával hoz létre logikai építményeket olyan módon, hogy ezt az alapjául szolgáló pontot a továbbiakban már nem képes és nem is akarja abban az egységben értelmezni, amelyből eredetileg tudatosan vagy tudattalanul kiragadta azt. Ez a magyarázata annak, hogy valójában minden dogma merev, élettelen és szervetlen. Ellentétes az élet rugalmasságával, életteliségével, szervességével.

A dogma az élet vákuuma. A dogma a végtelen valóság egyetlen pontját ragadja ki és abszolutizálja (a rész abszolutizálása) majd az így nyert gondolati rendszert, terméket ráerőlteti a valóság egészére. A dogma a végtelent próbálja végesíteni, és ezen igyekezetében tulajdonképpen megsemmisíteni igyekszik magát a valóságot. A valóság végtelensége azonban nem zárható egyetlen dogma gondolati építményébe sem. Következésképpen, mivel a dogma által kialakított valóságkép pusztán egy illúzió, mely csak egyetlen pontból tekintve tűnik valóságnak, nem tűr egyetlen magán kívüli nézőpontot sem, mivel az önnön létére nézve lenne végzetes. Ebből következik a dogma erőszakossága.

A dogma illuzórikus volta a legegyszerűbben az illúzió leleplezésével tárható fel, mely illúzió csak akkor és addig tartható fenn, amikor és ameddig hajlandóak vagyunk a dogma által megjelenített képet abból a nézőpontból, látószögből szemlélni, amit maga a dogma jelöl meg. Ez a nézőpont pedig a karó és a kötél analógiájára visszatérve csak addig létezik, ameddig a kecske nem jön rá arra, hogy őt kikötötték, és a világ nem annyi, mint amennyi az ő körének középpontja és sugara, melyet a karó és a kötél határoz meg. Ha arra is rájön, hogy a karó és a kötél kiiktatható, akkor pedig végleg megszabadul attól a látványtól, melyet addig kizárólagosnak képzelt. Ez az, amitől minden dogma, minden mítosz létrehozója retteg. Hogy az általa létrehozott látványt valaki egészen más perspektívába helyezve rádöbben, hogy az valójában nem is létezik, vagy legjobb esetben is csak egy vékony, jelentéktelen szelete a valóságnak, mely semmiképp sem írhatja felül az egészet.

  • Az illúzió leleplezése

A fentiek tisztázását azért tartottam fontosnak, mert az evolucionista dogmát nem a tudomány eszközeivel szándékszom leleplezni. Nem érdekel sem az evolúcióbiológia módszertana, sem a darwinizmus abban az értelemben, hogy belessek abba hibába, hogy elfogadjam az ő karójukat és kötelüket, ami által az ő alapdogmájuk alap nézőpontját fogadnám el. Ha ezt megtenném úgy járnék, mint bármilyen vallás esetében, mivel a vallások gondolati, logikai építményei is ugyanúgy működnek. Egy példa: ha kereszténnyé akarok válni, legelőször el kell fogadnom azt, hogy áteredő bűnben születtem. Ha ezt elfogadtam, akkor elkezd működni az a logikai rendszer, mely e köré lett építve. Megváltásra lesz szükségem például a kárhozat elkerüléséhez, majd megváltóra, majd valakire aki mindezt közvetíti stb. Ha tehát elfogadom azt az evolucionista tézist, melynek alapelve az, hogy az élet és a benne megnyilvánuló intelligencia a véletlenek sorozatának önszerveződésbe torkolló műve, akkor elfogadtam a karót és a kötelet. Nézőpontom előre meghatározott lesz, a dogmán belül pedig minden úgy lesz elrendezve, hogy ezt a nézőpontot, ezt a látványt, ezt az illúziót erősítse meg. Innentől kezdve pedig az evolucionista vallás főpapjai kezébe kerültem, akik készségesen avatnak be vallásuk hittételeibe.

Semmi probléma nem lenne a fent vázolt jelenséggel addig a pontig, ameddig egy dogma, egy hit, egy vallás nem kezd ideológiai fegyverként működni egyes erők kezében. A Föld nevű bolygón viszont általában az a nézet, hogy a dogmák igen nagy valószínűséggel öltenek testet a halálos szellemi vírusok formájában. A dogma úgy működik mint a vírus, aki a gazdatestet arra használja, hogy önmagát megsokszorozza, majd tovább terjessze. A ma oly divatos mémetikát érdekes módon pont az azt létrehozó tudományos-materialista-ateista világképre nem szokták alkalmazni. Pedig ha alkalmaznák akkor rögtön kiderülne, hogy az sem más mint mémek tömege, melyet tudományos köntösbe öltöztettek, és vaskos dogmákkal védnek.

Amikor egy dogma ideológiai fegyverré alakul át, akkor az fizikai és/vagy szellemi erőszak által kezd terjedni. Nem volt ez máshogy a kereszténység esetében sem, és ugyanez a séma ismétlődött a tudományos-materialista világkép esetében is. A valóságról alkotott abszolutizált egyéni kép kiterjesztése ez a valóság egészére. A rész értelmezése az egész ismerete nélkül csakis dogmákat, tévképzeteket eredményezhet. A mai tudomány azt gondolja, hogyha majd mindent felleltározott a valóság részleteiben, akkor ezeket majd összeillesztve megkapja az általa remélt nagy képet. Miért téves ez az elképzelés?

Kétségtelen, hogy a rész tartalmazza az egészet, tehát a rész tanulmányozása által képesek vagyunk arra, hogy képet alkothassunk az egészről, de nem annak teljességében. Ám a mai kor tudományának van egy végzetes tévedése. Azt gondolja, hogy tulajdonképpen az egészről alkotott kép úgy rakható össze, hogy a részt egyre kisebb és kisebb darabra bontja fel. Elfeledkezik eközben arról, hogy ha az egészet akarjuk megismerni, akkor ez a módszertan teljesen más irányba vezet. Ha a fraktál szerkezetét akarjuk megérteni, akkor elégtelen a fraktál minden alkotóelemének a leltárba vétele (még ha lehetséges is), az EGÉSZről történő fogalomalkotás nélkül. A fraktál minden része tartalmazza a képet az egészről. A Világegyetem lényege, tervrajza, üzenete, intelligenciája ott van minden benne létezőben. Az egészben minden rész ugyanazt a gondolati, szellemi egységet, tervrajzot hordozza, bontja ki, jeleníti meg és valósítja meg. A tudomány azon módszere, mely önmaga relativizmusának áldozatául esve a legkisebb részecskét keresi – gondolván hogy megtalálhatja az egész építmény alapjául szolgáló alapkövet – alapjaiban téves megközelítést eredményez. Ez az atomista szemlélet, mely önmaga alá igyekszik bontani a valóságot ugyanis nem rendelkezik egyetlen abszolút viszonyítási ponttal sem. Minden relatív benne, magához és az azt magában foglaló valósághoz képest. Elméletileg ugyan ismeri a végtelen fogalmát, de önmagára alkalmazni képtelen. Ha ugyanis megértené, hogy a valóság egysége, egésze az magában a végtelenségben ölt testet, és ilyen értelemben a valóságnak a relativizmusa pontosan a végtelen abszolútumában oldható fel, akkor megértené, hogy soha nem fogja tudni megtalálni az általa feltételezett legkisebb elemi részecskét, mivel az mindig csak egy adott észlelési és értelmezési kereten belül létezhet. Amikor a vizsgálódási keret határai tovább bővülnek, máris relatívvá válnak az addig abszolútnak képzelt eredmények, és ilyen módon ennek a keresésnek soha nem lehet vége.

A másik súlyosan téves premissza az, hogy a valóság egésze és annak végtelensége pusztán az elme racionalizáló funkciójával abszolút módon kirajzolható. Hogy az életműködések, fizikai, kémiai, biokémia stb. rendszerabsztrakciók szintjére leegyszerűsített Emberi Lény teljessége megérthető annak végtelen feldarabolása által. A tudománynak az Emberi Lény teljessége ott van a szeme előtt egyetlen sejtben IS, mégis képtelen annak a teljességnek a megértésére, aminek az emberi sejt egyszerre az abszolútuma és egyszerre a relatív része. A tudomány legnagyobb korlátja tehát az, hogy valóságmegközelítési módszerei folytán nem ismeri és nem ismerheti az EGÉSZet, mivel csak a résszel és annak feldarabolásával van elfoglalva. A paradoxon az, hogy a tudomány ennek ellenére mégis minden mozzanatában a kezében tartja a tejességet – mert minden rész amire rábukkan egyszerre része a teljességnek és egyszerre hordozza magában a teljességet – de szemlélete és szellemisége folytán képtelen annak belső tartalmának az érzékelésére. Az EGÉSZ ugyanis racionálisan pusztán szétdarabolható, a rációnak ugyanis ez az egyik fő funkciója. Az EGÉSZ teljessége akkor áll újra össze, ha az elme képes belépni a valóság intuitív szemlélésébe. A tudásnak nevezett információhalmaz hiába növekszik, hiába gyarapszik a ráció segítségével, ha nincs egyetlen abszolút pont sem, amihez képest mindez értelmeződhetne és EGY és EGYetlen abszolút EGYségbe RENDeződhetne.

  • A puzzle amihez elfelejtették mellékelni a képet

Egy hasonlatra egyszerűsíteném az egész fenti okfejtésemet. Tegyük fel, hogy egy gyermeknek adunk egy elképesztően nagy számú puzzle-t. (Ha a valóságot a végtelennel azonosítjuk akkor tulajdonképpen egy végtelen daraszámú puzzle-t kellene adjunk.) A képet azonban nem mellékelnénk a gyermeknek. Ha puzzle-ból kiragadna néhány darabot, és azokat próbálgatná egymás mellé rendezgetni úgy, hogy nem ismeri a részletek (puzzle darabok) milyen egész (KÉP) részei, ráadásul olyan hatalmas a felbontása a képnek, hogy a puzzle darabjaiban szinte sejteni sem lehet, hogy egyedileg egyáltalán mit mintáznak, beláthatjuk, hogy a kirakósból soha nem fogja a gyermek összerakni a képet. Elméletileg lehetséges, hogy a véletlen folytán a véges számú alkotóelemek végigtanulmányozása után kirajzolódjon a kép, aminek az alkotóelemei a kezében vannak. Gyakorlatilag azonban hasonlatunk nem tökéletes, mivel ha a puzzle a végtelen valóság szimbóluma, akkor az azt alkotó darabok száma is végtelen. A végtelen pedig nem racionalizálható, nem vehető számba de legfőképpen nem egyesíthető azzal a gondolkodással, mely nem összeilleszteni, hanem csak és kizárólag feldarabolni igyekszik azt. Szükséges a kép egészének az előzetes ismerete ahhoz, hogy a kirakós elemei a helyére kerülhessenek.

A valóság azonban intelligensebb a puzzle-nál. Azért intelligensebb, mert ameddig a puzzle egyetlen darabja csak egy részt jelenít meg, de nem hordozza magában az egész kép információs mintázatát, addig például az Emberi Lény egyetlen sejtje is tartalmazza az egész embert. Gondoljunk csak arra, hogy minden emberi lény két sejt egyesüléséből jön létre fizikai szinten, és ez az Ős Sejt tartalmazza az egész embert. Azonban hogy az ember az általunk ismert formájában megnyilvánulhasson, szükség van ennek a sejtnek a kiteljesedésére. Ez az EGÉSZ kiteljesedése a RÉSZből, majd a RÉSZnek a beteljesedése az EGÉSZben. Az egész bennünk és körülöttünk megnyilvánuló létnek ez az alapja, ez a létezési, megnyilvánulási és működési elve. A ráció csak az intuícióval egyesülve, kiegészülve léphet be a valóság teljességébe.

  • Az evolúció ha létezne, akkor az devolúció lenne?

Sajátos paradoxon, melynek feloldását a fentiek tükrében kísérlem meg. Egy példából indulnék ki: az ember állítólag az evolúció terméke. Mellőzük most azt az apróságot, hogy mi oka lenne egyáltalán az élettelen, tudat nélküli anyagnak élő, tudatos lénnyé szerveződnie, mivel ez nem a tudomány hatásköre. A tudomány csak a hogyannal foglalkozik, a miért nem az ő illetékessége. Ha viszont nem ismerjük valaminek a miértjét, hogyan akarjuk megérteni a hogyanját? Ha csak egy egyszerű tárgyat akarunk készíteni úgy, hogy nem tudjuk miért és mivégre, akkor hogyan tudnánk létre hozni azt? Magyarán a miért nélkül létező hogyanból megérthetjük-e a miértet? Ha egy pillanatra sikerül elengedni az evolucionista nézőpont karóját és kötelét, akkor egy egészen újszerű látvány tárulhat fel előttünk.

Az Emberi Lény egész egyszerűen MÁS, mint bármi ami a természetben található, amint MÁS minden az emberhez képest is. Van valami mi azonban minden élőben közös, ami minden élőben ugyanúgy megnyilvánul, és ami folytán minden élő ugyanannak a közös, egy és egyedüli rend, az élet rendjének egyszerre abszolútuma és egyszerre a része. Az amőba nem egy tökéletlen, kezdetleges életforma, hanem egy abszolút és tökéletes elképzelés. Miért lenne ugyanis többre szüksége egy amőbának ahhoz, hogy amőbaként élhessen, létezhessen, érzékelhessen? Azért mert az Emberi Lény magát tette meg minden létező abszolút mércéjének? Az amőbáról pedig azt gondolja, hogy az hozzá viszonyítva egy primitív, kezdetleges formája az életnek, a létnek? Itt van elrejtve az egész emberi gondolkodásnak az egyik legnagyobb csapdája. Ez a kognitív arrogancia – mely önmagát teszi meg minden létező mércéjének – teremtette meg azt a téves elképzelést, hogy minden létező intelligencia abszolút mércéje és mértékegysége az Emberi Lény. Ez a gondolkodás belefeledkezik a RÉSZbe, azt abszolutizálja, és az így nyert képpel aztán megerőszakolja az EGÉSZet. Az a tény, hogy az embert a majomtól néhány kromoszóma választja el, hogy a majmok csak primitív eszközhasználatra képesek, hogy szociálisan szervezetlenebbek stb. az csak az emberi intelligencia függvényében állja meg a helyét. Tudhatjuk-e, hogy egy majom intelligenciájával tekintve az Emberi Lény miként lenne megítélve? Nem. Találgathatunk efelől, de ezt csak akkor érthetnénk meg, ha nem csak a majom intelligenciájába de annak tudatába is bele tudnánk helyezni magunkat. Ameddig ez nem történt meg, addig hiába képzelgünk vélt vagy valós felsőbbrendűségünkről, mert ez csak az Emberi Valóságon belül létezik. Vagyis egy nézőpont, mely relatív, és az abszolútumot érzékelni képtelen. Ha az abszolútumot érzékelné, akkor megvilágosodna előtte, hogy minden élet, minden létezés alapelve a MÁSság, a Különbözőség, és minden létező abszolút mércéje önMAGa önMAGának, minden más mérce pedig csupán egy relatív nézőpont. Az evolúció elmélete tehát hiába vindikálja magának erőszakkal az abszolutizáló emberi tudatformálás kizárólagosságának “tudományos” jogát, mert mindaz amit minden élőre és létezőre ráhúzni igyekszik, mint az életre adott választ, az nem más mint egy teljesen relatív nézőpontja egy teljesen relatív szemléletben gyökerező dogmarendszernek.

Ha az evolúcióelméletet kiterjeszteném az emberre, akkor szigorúan alkalmazva azt, pont az evolúció az, ami az emberben nem található meg. A mai kor embere ugyanis semmivel nem intelligensebb és semmivel nem tud többet az EGÉSZről mint a több ezer évvel ezelőtt élt emberek. A mai kor embere semmit nem fejlődött minden anyagi kultúrának és technológiának ellenére. Sőt, ennek az ellenkezője történik. Mivel létét pusztán az anyagtudatot abszolutizálva éli meg, ezért képtelen tudatát megnyitni az EGÉSZ, önmaga és minden létező lényegének az érzékelésére. Így önmagát zárja ki az Élet szervességének EGYségéből, mely által egyaránt lesz önmaga és környezete pusztítója, felélője, megsemmisítője. Az evolúcióelmélet szociális kiterjesztése, mely mindent az állítólagos fejlődés oltárán igyekszik feláldozni, egy olyan világképet eredményez az emberi tudatban, mely eredményeképpen kialakulnak azok a téves attitűdök az Emberi Lényben, melyek a halál kultúráinak ideológia bázisává lesznek, evolúció és fejlődés néven. Az evolúció elmélete leegyszerűsíti az emberi lényt egy anyaghalmaz szintjére, és annak létproblematikáját is anyagi szintre redukálja. Ez az út, azonban az Emberi Lény felszámolásához vezet, mivel nem érzékeli azt az élő, szerves, tudatos, intelligens, intuitív EGYséget, melynek ő egyszerre a része, s mely részben egyszerre ott van a teljessége az egésznek.

  • Következtetések

Kutyából nem lesz szalonna. Majomból nem lesz ember, mert a majmok nem szeretnének emberré válni, továbbra is fákon szeretnek élni, a természettel egységben. Az emberek többnyire nem szeretnek egységben élni sem magukkal, sem környezetükkel. Nem a genetika határozza meg a tudatot, hanem a tudat ölt testet a genetikában. Nem a genetika használja a tudatot, hanem a tudat használja és alakítja a genetikát olyanná amilyen. Az amőba: tökéletes. A majom: tökéletes. Miért kellene evolválódnia, fejlődnie? Az ember: tökéletes? Igen, tökéletes önMAGához képest. Ugyanakkor tökéletesen elfelejtette, hogy valójában ki is ő. Honnan jön, merre tart, és hogyan valósíthatja meg, teljesítheti be azt a tökéletességet, melyet képvisel. Az Emberi Lénynek nincs szüksége evolúcióra a tökéletesedéshez, hanem a benne élő tökéletességnek, az Abszolútumnak a felfedezésére. Ez a egyedüli út, amely az EGÉSZbe visszavezet, az út vissza a Paradicsomba, a Pokolba vezető út helyett. Vajon képes-e erre az az ember, akinek a tudatában azt a dogmát ültették el, hogy ő egy majomfajta genetikai mutációjának az eredménye, és semmi több? (Napjainkban paleoasztronautika néven történik ennek a torz ideának a továbbfejlesztése.) Tényleg egy intelligensnek mondott majom lenne csupán az Emberi Lény, aki majomtudatból evolválódott emberi tudatban hivatott értelmezi önmaga létét, és nem a mindenben jelenlévő, mindent magában foglaló, minden forrását képező Örökkévaló Lényben? A válasz ott van minden létezőben, minden élőben. A válasz ott van minden emberi tudat mélyén, csak el kell indulni annak feltárására, felfedezésére.

A hivatalos, tudatformálásra használt tudomány is bizonyíthatná a mindent megelőző, mindenben eleve benne lévő, és mindent önmagából kibontó Intelligencia létét, pusztán értelmezni kellene tudni az eredményeket az azzal foglalkozóknak és egy egészen más perspektívába helyezni, amely a valóságot nem csak a tudomány-vallás ellentétpárjában képes elgondolni. Az ateizmus dogmájának hitvallása a tudomány hivatalos vonalában manapság kötelező. Akik pedig az Isten, Teremtő fogalmakat használni merészelik, mint a mindenben eleve jelenlévő, tudatosan megnyilvánuló, teremteni képes Ős Ok, Forrás szinonimáját, azokat automatikusan a sötét vallásos hit kategóriájába zárják be. Mintha a tudatosan irányított teremtés az vallás és hitfüggő lenne, és csakis akkor létezhetne, ha tudományos bizonyítást nyerhetne a Teremtő léte. A vallások istenképei viszont a tudományban soha nem fognak bizonyítást nyerni, mert a vallások a maguk képre formálták és teremtették az Istent. Mindazt a vallásfüggetlen bölcseletet, ősi intuitív, metafizikai tudást – mely a tudományban nem nyert, vagy talán soha nem is nyerhet bizonyítást – képzelgésnek, tudománytalan fantazmagóriák tömegének bélyegezve lesöprik az asztalról, és ehhez a vallások többsége remek muníciót szolgáltat azokkal a kizárólagosan antropomorf istenképekkel, melyeket belesulykolnak híveik tudatába. A tudományt hatalmi és ideológia célokra használók diktatúrája valami olyasmi felett tör pálcát és próbál minden áron uralkodni, amelyben egyáltalán nem illetékes: a Világ és benne az Emberi Lény eredete. Ezzel a hivatalos, hatalmi-ideológiai érdekek által irányított tudomány ugyanazt a szerepet vette át, mint ami ellen lázadni kényszerült a vallás dogmatikus középkori uralma alatt.

A mai kor emberiségének nagy része már nem érzékeli, hogy ő valóban a Teremtő KÉP MÁSa. A KépMÁS – az Ős Ember isteni tudatának az öntőformája – a Majom lett. A majomnak megélni a majomságát beteljesedés, az abszolútum megélése, az embernek viszont majomtudattal élni tudati devolúció, bukás, gyalázat. Az emberi tudat az isten majmává vált és most azt álmodja, hogy ő a majmok istene.

F.J.T.monkey-god-hanuman

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

3 hozzászólás a(z) “Isten majma, majmok istene” bejegyzéshez

    • Igen. Van. Had idézzek abból a Robert Adams műből, amit voltál szíves elküldeni nekem. Eddigi életemben igen kevés spirituális témájú könyvet olvastam el, és mindegyiket a legmegfelelőbb pillanatban, amikor valamilyen módon visszaigazolásként szolgáltak. Ez utóbbi mű – melyet fel is tettem az oldalam könyvtárába – egyszerűen olyan, mint ami a dugót húzta volna ki szellemem palackjából. Amikor olvastam, egyre tisztábban felszínre tört bennem az emlékező tudatosság. Katartikus amit megmozgat, megmozgatott bennem. Kiragadok egy piciny részletet belőle:

      Az emberiség látszólagos szenvedése abból ered, hogy embernek hiszi magát. Elkülönültnek hiszi magát. És amikor elkülönültnek hiszed magad, azt is hinni kezded, hogy valaki csinálni próbál veled valamit. Hogy versenyezned kell az élettel, illetve a többi emberrel. Így különös dolgokat próbálsz csinálni másokkal, fölébük akarsz kerekedni, okosabb akarsz lenni náluk. De én azt mondom, nem kell csinálnod mindezeket. Egyszerűen fel kell ismerned az igazságot önmagadról, és szabaddá válsz. Egyszerűen el kell fogadnod, hogy az abszolút intelligencia, az abszolút tudatosság vagy. Az vagy. A múltad nem létezik többé. Sohasem létezett. Az egy álom. A múlt soha többé nem tud bántani. A jövő nem létezik. Csak most létezik. A most tudatosságként, abszolút valóságként, és mint tudatosság, önmagában zártan létezik. Semmi más nem létezik.”

      Forrás: Robert Adams: Könyvtár / Tanúságtétel az abszolút valóságról (letölthető)

  1. Szia!
    Átküldtem az írásodra mutató linket a lányomnak, aki biológus.
    Elolvasta és írt egy választ nekem. Ha érdekel az Ő véleménye szívesen elküldöm.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

18 + három =