Magyar

(Vizsga helyett – önmagamnak és minden testvéremnek)

Magyar – számomra – az az ember, aki a másik emberben képes meglátni az Embert, a Teremtő arcát, az Isteni Szikrát, még akkor is, ha amaz az ellenfele. Magyar az az ember, aki az Égi Erkölcs Lángjának a fáklyavivője, azé az erkölcsé mely az Isteni Valóságból ragyog minden élőre. Ez az erkölcs nem más mint a világ, a létezés, az élet ősi rendje. A végtelen EGYségben megnyilvánuló és abból forrásozó Élet sokszínűségének tudója és tisztelője. Az EGY-et tudók, vallók és élők közössége. Az Istentudók közössége.

Magyar – számomra – az, aki a tudást a teremtés, az élet javára, gazdagodására és fényességére képes használni, a szeretet intelligenciájában és az intelligencia szeretetében, soha nem az EGY MÁSainak rovására, hanem nemzettől, fajtól függetlenül minden emberi lény javára, gazdagodására, kiteljesedésére. Magyar az, aki látja a Teremtője MÁSát minden élőben, aki tudja, hogy minden látszat ellenére nem létezik semmi más, csak Élet, és a Halál is ennek a része. A magyar az, aki ha kell inkább önként vállalja a halált is, mintsem a meghasonlást, mert tudja, hogy a valódi halál – akár a pokol – az nem a fizikai pusztulás, hanem a lelki-szellemi meghasonlás a Teremtővel, amint a valódi élet – akár a mennyország – nem egy távoli helyen, hanem önmagában és a teremtett világban tárul fel, abban az isteni Valóságban, melynek Ő maga is része.

Magyar – számomra – az, aki tudja, hogy egy Igazság létezik csupán, az EGY valóságának az Igazsága, melynek minden emberi igazság-nézőpont EGYenértékű része. Magyar az, aki soha nem a  támadója, eltiprója, hanem a védelmezője, támaszadója, segítője a gyengébbnek, és igaz, elfogulatlan testvére. Magyar az, aki a tudást, a szent égi tant soha nem használja senki ellen, soha nem használja mások leigázásra, eltiprására, meggyalázására, elpusztítására, hanem csak és kizárólag az Élet, a Teremtő lét fényének a gazdagodására, dicsőségére.

A magyar – számomra – az a minőség a teremtésben, amit nem szükséges magyarnak nevezzen senki sem, mert az hogy magyar pusztán egy jel, egy szimbóluma annak a lelki-szellemi minőségnek, mely ott ragyog, ott tündököl a Teremtésben, a TeremTŐ Ősből fakadóan és kiáradóan mind a megnyilvánulatlan mind a megnyilvánult fény-világ EGYségében. A kelet és a nyugat, a férfi és a női princípium, Nap, Hold, Csillagok kozmikus EGYsége, EGYensúlyban tartása, uralása az ebben folyó teremtés mágiájában létrejövő teremtődésnek. Mindaz amit magyarnak nevezhetek, az nem pusztán egy léleknemzet leképeződése, hanem a Teremtés nyelve, ősképe, a Teremtő Erő és Akarat megnyilvánulása és kifejeződése az Élő VilágEGYetem misztériumában, teljességében.

A magyar soha nem vizsgáztatja embertársát magyarságból, mert tudja jól, hogy azt csak az EGYetlen EGY hivatott vizsgálni, megmérettetni, nem embertársához mérve, hanem saját MAGához képest, saját lelkének-szellemének minőségét tekintve Teremtője, a Végtelen Szeretet arcMÁSának tükrében.

Magyarnak nem elég születni, magyarrá válni kell. Magyar csak az lehet, aki nagybetűs Ember.

Írta: F.J.T.

 

la_vilag_gyozedelmes_kralynoje_1

 

nagyar

 

Kapcsolódó írás: Mi a magyar?

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

3 hozzászólás a(z) “Magyar” bejegyzéshez

  1. Kedves Jocó!

    Már régóta imádom az írásaidat, de a fent leírtak a lelkem legmélyéig hatoltak.

    Nagyon köszönöm – ÁLDÁS, ÁLDÁS, ÁLDÁS

    U.i.: Nem olyan régen találtam egy írást, egy részletet kiragadtam belőle, ha nem baj, beírom ide:
    „Valószínű, hogy a tavaszi Újév kezdés egy ősi sumér ima, amely gyermekmondókaként álcázva vészelte át az évezredek viszontagságait.
    Az 1950 – es években Észak – Magyarországon, / de máshol is / ezt az imát / mondókát / a legtöbb magyar gyermek ismerte.
    Megtanulta a szöveget, de nem tudta, hogy az ima, és hogy az több ezer éves.
    Úgy mint a többi gyermek, kiszámolóként,körben állva használtuk.
    Ősi hagyománykincsünk e szent emlékét azóta sikeresen megfejtették.
    Az általunk mondott, Miskolc környéki eredeti szöveg így hangzott:
    ANTAN TÉNUSZ, SZÓRAKA TÉNUSZ, SZÓRAKA TIKI TAKA ALA – BALA BAMBUSZ!
    Az egyik értelmezés szerint e szöveg mondója kéri az égi TAMMUZT / TÉNUSZT /, hogy űzze el a sötétséget.
    EZ MA IS IDŐSZERŰ!”
    http://www.osmagyaregyhaz.hu/jeles.html
    Én sem tudtam, hogy ez ima. Amióta megtaláltam napjában többször is elmondom.

    Üdvözlettel: Fné

  2. Kedves Fné!

    Örvendek, ha a fenti sorok megérintettek. A mai világban lassan már a politikának, a médiának, az identitástudat sorvasztó ideológiai háttérerőknek akárcsak a megszámlálhatatlan divatos vallásos-ezoterikus irányzatnak köszönhetően az a szó hogy magyar nem összeköt hanem szétválaszt sok-sok embert. Ennek az okait itt most inkább nem részletezem. Röviden csak annyit fűznék hozzá, hogy ha ez az írásomban megjelenített minőség újra fel fog ragyogni a világunkban, akkor az elsősorban arról lesz majd felismerhető, hogy nem egymás ellen hanem egymásért munkálkodva fogja egy egész más tudati minőségben összekapcsolni az embereket. Akkor a magyar embert nem a nemzeti büszkeség vagy annak ellenpólusa a saját identitásával való meghasonlottság és ebből fakadó elutasítás fogja meghatározni, hanem az a lelki-szellemi minőség, mely a mai kor életellenes paradigmájában egyre inkább a nevetség és a megvetés tárgya, mert önmagában véve is már lényegileg értelmezhetetlen.

    Egyetlen út maradt az én véleményem szerint a magyarság számára – ami senkire nézve nem kötelező kinyilatkoztatás – ez pedig az önvizsgálat, a belső úton való lelki-szellemi újjászületés útja. A teremtésben egyik pólus sem értékesebb a másiknál, mert mindkettő a teremtő akarat megnyilvánulása. Korszakunkban viszont végzetesen túlsúlyra jutott az a szellemiség világunkban, mely az élet pusztításával és az emberi nem felszámolásával van elfoglalva. A magyar ember ősi tudása pedig az, hogy ne valami ellen, hanem valamiért tevékenykedjen a világban, az Élet szolgálatában. Aki mindezt elkezdi megélni, annak nincs szüksége többé arra, hogy nemzeti büszkeségről beszéljen, nincs szüksége arra, hogy nemzeti minőségét mások ellen definiálja, mert átlényegült egy más minőségbe, ahol a magyar szó jelentése már pusztán csak egy szimbólum, mely azok számára érthető, akik élik, megélik, tudják és már nem csak hiszik, hogy a Teremtett világ a Teremtő gyönyöréből született, és nem saját gyötrelmének emberré formálása. A teremtés pedig olyanná válik bennünk, amilyenné saját lelkünk és szellemünk minősége azt tenni képes. (Aki nincs meggyőződve arról, hogy a valódi teremtés szorosan és szétválaszthatatlanul egybekötődik a gyönyörrel, az gondoljon arra, hogy két ember egyesülése, amennyiben szeretetben történik, az maga a gyönyör és a teremtő erő kiteljesedése.)

    Ma mindenki csak a “divatos” meditációról beszél, mely lassan új spirituális etalonná lesz, és sokszor érzékelem, hogy lenézik azon embereket, akik “csak” imádkoznak a Teremtőhöz, a bennünk lakó, mindenben jelenlévő Istenhez. Akik számára a Teremtő nem csak egy személytelen energia, hanem számtalan formában megnyilvánuló Élő, mely Ős-Tudat EGY-SZERre az élő Mindenség, Amit / AKIT megtapasztalhatunk, átélhetünk. Mert MAGunk is Ő vagyunk EGYben. Nem a meditáció ellen beszélek, hisz magam is írtam sokszor vele kapcsolatban, pusztán azt szeretném kiemelni, hogy nagy és végzetes hiba lenne azt gondolni, hogy a meditáció és annak különböző formái magasabb rendűvé tesznek bárkit, és hogy imádkozni alacsonyabb rendű dolog.

    A meditáció másra való mint az ima és fordítva. Az imában képesek vagyunk koncentráltan fókuszálni tudatunk segítségével a velünk született, bennünk élő isteni teremtő erőnket, továbbá egyesíteni azt közös célok érdekében. Ez az, ami a meditáció segítségével nem lehetséges. Ehhez koncentráció szükséges, mely bár a meditáció édes testvére de a tudat egy másfajta kiterjedése, és a kozmikus erők más jellegű működtetése. Magyarul, ha egy maréknyi ember rendelkezik egy közös céllal, akkor az ima azt a roppant hatalmas ősi erőt képes mozgósítani a cél érdekében, mely “hegyeket képes megmozdítani”. Ehhez persze hit is szükséges, de nem valamiféle vallásos, fanatikus vakhitre gondolok (bár az is működőképes ) hanem a hit ebben a kontextusban az a tudatosan megmozdított erő, mely által tudatunk fókuszába helyezzük kérésünket a Teremtő felé irányuló feltétlen bizalmunkban. Nem véletlen tehát, hogy az évezredek során a vallások segítségével nevetség tárgyává vált az IMA, mint az ember egyik leghatalmasabb eszköze mely az önmaga teremtői mivoltának megélését, kiteljesítését is szolgálja. Nem véletlen, hogy a mai világban az ima fogalma teljesen el lett ferdítve, valamiféle sablonos, vallásos, ódivatú, babonás rítusok kellékévé degradálódott le az a kötelék, mely önmagunkat és egymást képessé tesz egyéni és közös céljaink, teremtő képességeink kibontakoztatására, megtapasztalására.

    “Kérjetek és megadatik…” ne hagyjuk feledésbe merülni ezt a kozmikus bölcsességet!

  3. Köszönöm, hogy szavakba öntötted számunkra.
    Ezen minőség megjelenítése minden érző emberi lény kötelessége és valódi célja. Kár, hogy a hamis egó feledtetni tudja az emberi lét célját akár egy életen át.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

12 + három =