Ráció, intuíció és ÉLET

Az emberi elmének a működéséhez szorosan hozzátartozik, hogy az őt körülvevő világról modelleket alkot. Ezeket a részleges, hiányos modelleket aztán tovább viszi, és alkalmazza a világ, és a benne található létezők egészére. Az emberi elme zsenialitása a modellalkotó, absztrakciós képessége, mely egyben önmagunk számára a legnagyobb akadály is a világ teljességének a megismerésében. Az Élő valóságot, a megismerés folyamatában ugyanis a múlt tapasztalataiból szintetizált modelleken keresztül értelmezi, így a megismerés eredménye eleve az alkalmazott modellek által befolyásolt. Mivel egyetlen az elme által a világról alkotott absztrakció, modell, tézis, dogma, eszme sem lehet azonos magával a világgal és a benne található létezőkkel, élettel, ezért az emberi racionalitás valójában komoly korlátokkal rendelkezik a világ megismeréséhez. Amennyiben megértjük az elme működését, világossá lesz, hogy a tükörkép soha nem lehet azonos a benne tükröződővel. Minden absztrakció, modell, tézis pedig nem több és nem is kevesebb mint egy tükörkép a világról, és a benne megnyilvánuló élő, folyamatosan változó valóságról. Például egy IQ teszt sokkal inkább minősíti az őt készítőt, készítőket, mintsem az őt kitöltőket. Az intelligencia meghatározására felállított bármilyen mértékegység ugyanis nem több, mint egy halott, hiányos, tökéletlen mátrix alkalmazása az Élőre. Pusztán a racionalitás, az emberi intelligencia soha nem lesz képes a világegyetem megismerésére. Ahhoz ugyanis még valami, nevezetesen az intuíció elengedhetetlenül szükséges. Az intuíció pedig túlmutat a racionalitás dimenzióján, de ugyanakkor nem tagadja azt. Kiegészíti, és egy magasabb szintre emeli a megismerést és annak minőségét.

Egy példa: minden modell, absztrakció hasonlatos egy digitális fényképhez. A digitális fénykép legkisebb vizuális információhordozó egysége a képpont, szaknyelven pixel. Minél több képpont alkot egy adott képet, annál több vizuális információt képes visszaadni számunkra egy digitális fotó, minél kevesebb képpontot tartalmaz, annál értelmezhetetlenebbé, részletszegényebbé válik a kép. Mindez viszont csak az emberi szem felbontóképessége szempontjából létező valóság. Valójában bármilyen objektívvel leképezett és digitálisan rögzített fotó pusztán csak egy tükörkép, egy absztrakció, egy valóság modell, egy nézőpont amely soha nem lehet azonos azzal, amiről készült. Ilyen módon bármilyen tökéletes, vagy hiperrealisztikus is akár egy modell, valójában csak egy adott szempontból nézve lehet “tökéletes”, vagy valóságos.

A dogmatikus értelemben vett materialista felfogásnak a legnagyobb korlátja az, hogy az anyagot úgy bontja szét az alkotó elemeire, hogy közben egyre kevésbé érzékeli az azt alkotó, működtető, abban megnyilvánuló élő intelligenciát, rendszert. Az anyagnak eleve – egyébként az objektív megismerés szempontjából nagyon pártatlan és helyes módon – semmiféle intelligenciát nem tételez fel. Úgy véli, hogy létezik az anyagnak egy valamiféle legkisebb egysége, amelyen túl már nem bontható szét, és ez mindennek az építő, alapköve. Ez az igyekezet, az anyag struktúrájának, milyenségének a megismerésére úgy vélem nagyon helyes, hiszen magam is vallom, hogy egy gyermek ösztönösen kíváncsi az őt körülvevő dolgok, játékok valódi alkatrészeire, alkotó elemeire. Meg kell értenünk ugyanakkor, hogy az élet lényegének a megértéséhez ez a fajta gondolkodásmód soha nem vihet közelebb. Azzal ugyanis, ha akár a legkisebb darabjaira szedjük is szét az egészet, pusztán annak felépítését, struktúráját ismerhetjük meg, de a benne Élő lényeget nem. Egy egyszerű példával élve, a házban lévő tégla soha nem fog magyarázattal szolgálni a ház építésére. Egy tégla önmagában soha nem kell oka vagy okozója legyen egy építménynek. Ugyanakkor miért zárnánk ki azt, hogy a tégla létéhez a benne található anyagnak, esszenciának, intelligenciának, életnek bármiféle okra lenne szüksége a léthez? Az élet miért ne létezhetne pusztán önmaga “gyönyörködtetésére”?

Feltevődik a kérdés, hogy az ok-okozat láncolatában elérhetünk-e egyáltalán valami ősi, mozdulatlan, változatlan okozóhoz. Az ŐS-OKot akkor mi/ki okozta? Van-e a láncolatnak eleje és vége? Sokkal érdekesebb kérdés viszont, hogy kell-e legyen? A mindent racionálisan a kauzalitásban modellezni akaró elme számára ugyanis ez a kérdés az önmaga kizárólagosságának a megalapozásához elengedhetetlen. Az emberi elme ugyanis képtelen elfogadni azt, hogy létezhet a létnek, az életnek bármilyen más aspektusa, mint amit az általa megismert, vagy megismerhetőnek vélt anyagi-kauzális valóságban megismerhet.

A logikai láncolatok lehetnek nyílt vagy zárt láncúak, attól függően, hogy dogmához vagy szabad megismeréshez köthetőek. A zárt láncú logikai láncok alapját mindig egy dogma képezi, melynek elfogadása lehetővé teszi, hogy stabil lehessen az így felépült rendszer. Ez a stabilitás viszont bármikor szétomolhat az alap dogma megkérdőjelezésével. Ezeket nevezem én halott logikai rendszereknek. Ilyenek az eszmék, a hitelvek, a dogmák, stb. A nyílt láncú logikai láncok olyanok, mint maga az élet. A bennük található tartalmak folyamatosan, rugalmasan változnak, mivel létükhöz nincs szükség bármilyen dogmára, tézisre. Ebben az intuíció és a materiális, tárgyi ismeret valódi szintézisre képes. A dogmatikus tudománnyal a legnagyobb probléma, hogy az élőt halott, merev absztrakciók rendszerében akarja megérteni. A spiritualitás ugyanezt teszi, csak vallások, hitelvek segítségével. Ez az a pont amikor valójában a dogma megöli az Élőt, és teljesen mindegy hogy ezt a tudomány, vagy a vallás segítségével teszi. A végeredmény a mai, dogmatikus, eszméktől vezérelt, az Élet lényegét az intuíció hiányában megközelíteni képtelen világkép, paradigma, melytől minden élő szenved.

Az Élet lényegét, a mindenben és mindenkiben máshogy megnyilvánuló, tükröződő és érzékelt Valóságot, az Intelligencia* szubsztancialitását soha nem lehet pusztán a ráció, a logika absztrakt modelljei segítségével megismerni, megérteni. Szükség van arra az intuícióra mindehhez, mely túlmutat az általunk anyagi világnak nevezett valóságrétegen. Az anyag és a szellem, a logika és az intuíció valójában egymást kiegészítve segíthet minket az emberi gondolat korlátainak a túllépésére. A ráció nem az intuíció ellentéte, mint ahogy az anyag sem a szellemnek, pusztán a minden élőben jelenlévő Intelligencia megjelenési formája, minősége.

Írta: F.J.T.

*********

modell-szeretet-intelligencia

A modellért köszönet a szerzőnek, Feleségemnek.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhárom − hét =