Monológ EGY TEstvéremhez az EGYben

Néhány gondolat a jelenünk megdöntethetetlennek hitt valóságáról

A jelenlegi beteg világot a beteg emberi tudat teremti újra és újra a téves képzetekből merítve, és semmi más. Nincs itt semmilyen gonosz terv. A gonoszság valójában tudod mi? A mérhetetlen emberi butaság ami a valós tudás és a szeretet intelligenciájának hiánya. Mert TUDÁS és kozmikus ERKÖLCS nélkül pusztító lényekké válunk. A szeretetről azt hiszik az emberek, hogy az valami nyálas massza amivel bekenhetjük azokat akiket szeretünk. A szeretet valójában intelligencia. Minél intelligensebb egy lény, annál többet tud az élet lényegéről, és annál jobban meg kell értse, hogy ha másnak rosszat tesz, azt EGYben magával teszi meg. Ha valaki ilyen értelemben intelligens, akkor értelemszerűen nem lehet olyan korlátolt, hogy – egy példával élve – a jobb kezét folyamatosan, szeletenként, kőbaltával vagdossa fel. Ma még a SZERETET intelligenciája csak pislákol az emberi lényekben. A tudós nem tudó, a TUDÁSból tudomány lett, az ERKÖLCS kozmikus bölcsessége pedig aprópénzzé váltva a relativitás tárgyává vált, mert nincs mögötte az ÉLET értése. Kérdezhetnék mások, hogy mi is az élet értése? Utazz vissza a gyermeki létbe, a teljességbe s ott megkapod a választ minderre. Az utat és a módot mindenkinek magának kell meglelnie. Ez a valóság mindenkiben ott van, a lét esszenciája.

A jelen kor látszólagos és valóságos káoszának az ANYAG szintjén nincs és nem lehet feloldása. A káosz ugyanis nem anyagi szinten keletkezett, hanem SZELLEMI eredetű tehát a megoldás is csak onnan érkezhet. Amikor visszajutok a már említett gyermeki állapothoz tudod mit érzek? Azt, hogy minden rendben. MINDEN RENDben történik a káosz látszatának ellenére. Olyankor azt érzem, az az abszurd, hogy akár egy percig is azon aggódjam, hogyan, miből lesz fa télire, vagy lesz-e munkám, megélhetésem. Mert nem megélni kell a TÚLéléshez, hanem az életet kell megélni az ITTlétben, hogy ÉLményekkel gazdagodva mehessünk TÚL, tovább innen. A gyermeki létbe visszajutva és az örök isteni lét állapotából tekintve minden létféltés abszurditásnak tűnik, de mikor milliárdok hitelesítik a valóságukkal ezt az abszurditást akkor én vagyok maga az abszurditás, saját testvéreim szemében. (vagy Buda, Jézus s még sorolhatnám őket)

Egy másik érdekes dolog amire ráeszméltem az, hogy káosz csak a RENDBEN létezhet. Ha ugyanis nem létezne a rend, nem lehetne mihez viszonyítani a káosz létét sem, mert a teremtést valójában a rend és nem a káosz tartja össze, bár egy adott síkján a létnek – ahol az alfája és az omegája a teljességnek az EGYben EGYetlen ponttá sűrűsödik be – mindkettő EGY. Magyarul a teremtés csak újabb információk által gazdagodhat, ezen újabb információk pedig tulajdonképpen azok a pontencialitásukból kibontakozó történések, cselekmények, emberi sorsok, létfonalak amelyek különféle történeteket szőnek bele ennek a hatalmas információtömegnek a színes, élő köntösébe. A teremtésnek tulajdonképpen az az ÉRdeke, hogy gazdagodjon, az pedig pusztán a mi korlátoltságunk (vagy nem) ha a létnek ezen a síkján töltött időnket a félelmeink pórázaival a nyakunkban töltjük el, vagy játszunk, játszunk önfeledten. Sok mindent megérthetünk a lét esszenciájából, ha megtekintjük ki hogyan játszik. Játssz velem, s megmondom ki vagy! Ma valójában kevés az az ember, aki A Játékot a maga önfeledt öröméért, és nem a győzelem illúziójáért játssza. Két embertípus létezik alapvetően ebből a szempontból nézve: az egyik élvezi a megéléseket, a játékba feledkezik, de mindvégig tudatosan megélve azt, hogy a játék csak akkor játék, ha nem árt senkinek, hanem megőrzi a gyermeki ártatlanságát benne. A másik tapos és törtet, úgy gondolja a játék esszenciája az, hogy csak egyetlen győztes lehet, s más mindenki vesztes. Letapossa a megélések szép virágait, ahhoz hogy a másik fölé kerekedhessen. Mindkét út végül is megélésekhez vezet, de mivel mindkettő más más minőségű, ezért nincs átjárás a két típus között. Amíg az első megérti a másodikat, és csak mosolyog szeretettel, addig a másikat még a mosoly is felbosszantja, annyira véresen komolyan gondolja, hogy kizárólag csak a győzelem a fontos. Mert aki VERseng, tapos és csörtet, az nem JÁTSZIK. Az igazi játékban nincs verseny. Az igazi ÉK, ami nem csak üres csillogása a létnek az a játÉK gyönyörében ízlelhető meg. (Ez az a pont testvérem, amikor már a hallgatóságom vagy az olvasók nagy része rég elküldött melegebb éghajlatokra, s azt mondja, mindez üres filozófia mely soha nem fog megvalósulni a Földön.) De ez a filozófia valójában az én létező valóságom. A valóságom minden mástól függetlenül LÉTEZIK bennem, és tulajdonképpen minek is kell bizonygatnom a létjogosultságát ennek a képnek bárkinek is? Talán azért, hogy a többség ne tartson ŐRÜLTnek, az a többség mely magában szintúgy különböző világokat éltet, de a megfelelés kényszerében egy olyan közös világot és működési törvényt hoz létre, éltet és alkalmaz a mindennapjaiban saját magára is, aminek ez a jelenlegi, szenvedéssel és zavarral teli közös fizikai léttér a következménye? Amitől aztán önmagának is menekülnie kell?

Valóság és őrület

Kezdem lassan megérteni az őrülteket. A legtöbbjük valójában semmilyen “betegséggel” sem küzd, csak eggyel: hogy a saját valóságát a többségtől függetlenül, megdönthetetlenül IGAZNAK éli meg. Mi kívülállók, akik pedig nem tudjuk érzékelni ezen testvéreink valóságát, érteni sem tudjuk azt. Hiányzik a megértés és az ismeretlennel szembeni ösztönös reakciónk a kirekesztés lesz. (Az indiánok nem véletlenül istenként tisztelték őket, ők még tudtak valamit, amit mi már nem)

Én azt gondolom, egy dologban nem köthet megalkuvást az ember. A saját szelleme szellem-világa ellen nem cselekedhet. Ha megteszi, meghasonul önMAGában. Ezt nevezem én kárhozatnak, önmagam kárhoztatása a meghasonulásra. Innentől kezdve pedig bukott angyalként, isteni teremtő erőmmel önmagam poklát teremtem. A sok ilyen kis pokol pedig előbb-utóbb nagy pokollá áll össze. Pedig az egyéni mennyország megteremtéséhez és a MÁSok mennyországaival való EGYüttes létezéshez is ugyanannyi erő kell.

Nem vagyunk állatok. Az állatvilágból hozott példák az ember szociális, egzisztenciális és egyéb megnyilvánulásait általában az irányított közgondolkodás egy vegytiszta materialista, szociál-darwinista világkép keretében vizsgálja és betonozza be. Megértem ezen törekvést, mely a jelenlegi hatalmi struktúrák és emberi tudati szint kivetüléseként tömegesen uralni igyekszik a lét fizikai síkját, és ezen keresztül a közös valóság illúzióját is. Mindez arra szolgál, hogy a kőbaltás mohószapiensz a fejlődést csak abban mérje le, hogy bunkóval vagy atomrakétával csapja-e a másik embertársát bele a földbe. Mert mi a különbség a tudós és a tudó között? A tudós rálel az atommag hasításának a tudományára és azonnal visszaél vele. A tudó tudja, hogy az atommag hasad, ezért nincs szüksége visszaélni vele. Inkább él vele. Az abszurditás Parnasszusa, Csimborasszója ez, mert a fejlődés tudati szinten jelenleg a tömegek számára csak annyit jelent, mint a tudós tudása, mely nélkülözi a lét nem anyagi természetű síkjainak értését. (félreértés ne essék, nem a tudomány ellen beszélek, pusztán annak jelenlegi, tömegek felé közölt, irányított és eltorzított képének hatását próbáltam dióhéjban körbejárni). Mintha a lélek-szellem valósága nem is létezne. Mintha a világot nem a szellem, hanem az anyag teremtette volna meg, és teremti most is minden pillanatában tovább. Ezért írtam, hogy ameddig nem értjük a működés rendjét, addig csak a káosz valósulhat meg a rendben és nem az EGYensúly, a harmonikus fejlődés története. (Jézust is a mai kor embere csak egy szánalmas idealistának képzeli, vagy egy érthetetlen őrültnek, aki a keresztre feszíttette magát hogy “megváltson” minket. Pedig szerintem EGYedül egy ok miatt jutott a keresztfáig az élete, és nem másért mintsem azért az igazságáért, amit szellemi szinten képviselt, s amiért nem volt hajlandó meghasonulni önmagával, mert jól tudta, a test életét menteni a szellem „halála” árán az meghasonulás, és ez rosszabb a halálnál, mert az ember szelleme valójában nem pusztulhat el.)

Miért is hiszik el olyan sokan az emberek, hogy a földi lét szenvedés kell legyen? A kígyó ezen a ponton harap a saját farkába, mert ez az a hit ami arra készteti őket , hogy meneküljenek a szenvedés elől. A szenvedés elöli menekülésnek pedig ez a mai kor a terméke. Aki a szenvedés elől menekül, a dualitás világának törvényszerűségeiből következően önkéntelenül az ellenpólushoz szalad. A szenvedő az élvezetekbe próbálja feloldani fájdalmát, feledtetni félelmét a lét szenvedéseitől. Elkezd vagyont halmozni, de sok esetben a spiritualitásban sem a saját utat, hanem a szenvedéstől való menekülést kutatja fel. Ígéreteket, messiásokat vár, akik majd „leveszik” róla az élet terhét és előgyártott megoldásokat kínálnak fel. Lassan és észrevétlenül átengedi az irányítást az élete valósága felett. A vélt vagy valós sikertelenségekért pedig – melyeket ennek következtében elszenved – bűnbakokat keres. Ama téveszmét alapul véve, hogy a földi lét szükségszerűen gyötrelmes kell legyen, olyan világot épít, melynek valóságából értelemszerűen menekülnie kell. Valójában ekkor zárja magát ki annak lehetőségéből, hogy megízlelje a földi lét szépségét.

Játék az egész világ

Ez az a pont ahol ez a létkoncepció annyira nevetségessé válik, hogy önkéntelenül hátra kell dőlnünk, és becsukott szemmel, gyermeki ártatlanságunk felidézve nevetnünk kell. Tiszta szívből nevetni kell, patakzó könnyekkel, harsány gesztusokkal örömben táncoló lélekkel, mert ez az EGÉSZ semmi más testvérem, mint: JÁTÉK, JÁÁÁÁÁÁTÉK!

Mi az amitől félünk, mi az a félelem ami pórázként tévúton tart minket? A félelem a szenvedéstől, a pusztulástól? De hisz csak a MÚLandó pusztulhat el. A lélek örök valóságában egyetlen gondolat, egyetlen idea egyetlen mozdulat sem vészhet el. Mert mondjuk mi van akkor, ha „elpusztul” a Föld? Mi akkor is leszünk. Mert az Emberi Lénynek a VAN, a MOST a valódi természete. Egyetlen egy bit információ sem vész el a teremtésben. A világEGYetemben ahogy az ANYAg megmarad, úgy az energia is és az információ sem vész el. A szellem szintjén pedig örökké ÉL minden, MINDEN a múlhatatlan időben, a TELJESSÉGben. Játsszunk testvérem, mert a játék az az igaz ÉK mely koronája minket gazdaggá tehet. Nem a VERseny a szellemi lét valódi természete, hanem az a játék, amelyben mindenki kipirult arccal gazdagszik az ÉLményekkel.

A valóság annyira élő, amennyire éltetjük azt a figyelmünk fókuszának fényével. Higgye azt bárki, hogy az őrület szélén táncolok, higgyék azt, hogy nem vagyok való e világból, én akkor is álmodom a saját valóságom. A teremtő álmában létrehozok egy újabb álmot. Társteremtővé ekkor válok. Mindnyájan álmok vagyunk a teremtő álmaiban, kik magunk álmodjuk tovább a valóságot. Számtalan ponton metszhetik és keresztezhetik egymást ezek az álmok. Mert a teljességben minden valóság álom, és minden álom valóság. A szellemünk számára a teljességbe visszajutva nem válik már többé szét a valóság és az álom. Megosztom hát most veled azt a valóságot, mely most még álom a lét eme síkján, de bennem elevenen él ez a KÉP mint valóság, mert a képtelenség semmi más mint a KÉP hiánya. Ma ezt a képet, ami bennem él csak a szavak tükrében mutathatom meg neked, de szilárdan hiszem, amit mutatni fogok, a vágyak szintjén már ott él sokak szívében.

Az én Valós Világom

Jöjj, megnyitom az ajtót. Rád vetítem a visszfényét ennek a valóságnak. Itt minden EGYszerű, és számomra teljesen valóságos. Ebben a világ(osság)ban soha nem ártanak egymásnak az emberek. ÉRzékelik, ÉRTIK, ÉLIK az ÉLET lényegét, a Szeretet Intelligenciájában léteznek és pompás kalandnak élik meg az életet amiben arra törekednek , hogy minél jobban megÉRThessék és megÉLhessék a teremtést ezáltal saját magukat. Itt senki nem nélkülöz, mindenki bőségben él mert mindenki azzal van elfoglalva, hogy a másik ember javára, gyarapodására váljon, így egy végtelen gazdagodási spirálban élnek. Mindenki segíti a másikat, az aki tudásban bölcsességben már előrébb jár mindenét megosztja a többivel, hogy minden megélés és felismerés gyarapodhasson a KÖZ-ŐSben, és mivel minden ember érti a valódi gazda(g)ság lényegét, ezért őszinte alázattal és szeretettel képes befogadni az ilyen ajándékokat, majd továbbadni őket. A lét ezen a síkján a bőség uralkodik, mert a békesség boldogságot, és a boldogság bőséget teremt. Az emberek pedig a sokszínű különbözőségüket úgy őrzik, mint a legnagyobb értéket, mint a kozmosz sokszínűségét, mely olyan gyönyörű és élő mint a rét ezer fajú virágja. Mindenki tudja, a monokultúra az ami visszafejlődést jelent, mert az ezerszínű bőség ellen cselekedne az, aki a rét sokszínűségét egyetlen faj pusztító uralmára cserélné el. Ez a világ együttérző lényekből áll, akik szeretetteljes alázattal hajolnak le minden teremtményhez, mindazokhoz akik bármiben szükséget szenvednek, s igaz tudást adnak nekik, mellyel bőséget teremthetnek, nem hitvány alamizsnát segélynek, mellyel saját lelkiismeretüket vásárolják meg. ITT mindenki abszolút értéket képvisel, a maga tudati szintjének megfelelően. Az EGYlényegű tudata mindenkit EGY-más mellé rendel, de mégsem él bennük a hamis egyenlőség képzete, (ahogy a nárcisz sem egyenlő a szőlővel, de mégis EGYlényegű az esszenciájuk, mely maga az ÉLET) hanem az egymás iránt megnyilvánuló kölcsönös, megértésből fakadó tisztelet. Az egyetemi tanár tiszteli és becsüli a cipészmestert és a cipészmester boldogan végzi a dolgát mert tudja a helyén van, és senki sem zsarnokoskodik fölötte, mert nem egy értéktelen csavar egy értéktelen és értelmetlennek vélt gépezetben, hanem EGYedi és megismételhetetlen, miként minden embertársa a környezetében. A diák tiszteli a tanítóját, mivel a tanítója azért tiszteletre méltó ember, mert valódi tudást oszt meg a diákjaival, univerzális kozmikus bölcsességeket melyek mind EGY-SZERűek, érthetőek és ÉLhetőek. Nem hinni kell bennük, hanem ÉLNI megélni, megtapasztalni őket, mert igazságuk próbára tehető, valóságos, működő-KÉPes. Nincs több KÉP-mutatás mert mindenki látja a KÉPet, melynek ő maga mint pótolhatatlan mozaik egyszerre a része, s egyszerre az EGÉSZ képnek a hordozó TELJESSÉGE. A családokban az Asszonyok királyNŐk és a Férfiak királyok, úgy mint a magyar népmesékben, hol az a valódi király, ki gazdája, gazdagítója s nem zsarnoka a Földnek. A Szelídeké a Föld, és a Mennyország a Földre szállt, hogy a Boldogok élhessenek ott. Nincsenek sem lelki sem egyéb szegények, csak szelíd szívűek kik nem egymás letaposásában hanem felemelésében lelik igaz örömüket. A Férfi nem uralkodik a nőn többé de a Nő sem a férfin, hanem együtt uralják a Teremtést a tudásban, szeretetben, örökké az EGYensúlyt keresve. Ez a világ pedig az Univerzum mintaosztálya lesz, hová tanulni járnak majd a Szeretet Intelligenciáját más teremtmények és lények, hogy láthassák miként vált EGYvé a Föld az Éggel, az Igaz a szÉPpel, s miként vált EGGYé a férfi a nővel hogy a gyermekekben (mint az Apa-Anya-Gyermek Szent-háromságában) a bölcsesség és szeretet megsokszorozódva áradhasson tovább a teremtés nagy SZÍNfóniájában. (A Mester, pedig ebben a világban mosolyogva jár kel majd embertársai között, mint egy hétköznapi ember, mert nem fog egyetlen olyan lénnyel sem találkozni, aki benne megváltót keresne, vagy csinálna belőle, mert mindenki rég tudja már, hogy maga kell felelősséget vállaljon minden tettéért minden szaváért és minden gondolatáért melyekkel ezt a csodát teremtheti maga körül tovább.)

Testvérem, TEREMTS, alkoss azért jöttél a Földre! Én inkább „zárkózóm” be a fenti világ ANYAgban még láthatatlan s MÁSoknak valótlan valóságába, mintsem nyissam ki a kapukat magamban a káosz birodalmának valós valótlanságára. Mert valójában ez nem bezárkózás, hanem a megnyílás egy olyan ÉLŐ valóságra, melyet a szellem szintjén tapasztaltam meg. A teremtésnél kezdetben vala az IGEn. Ez hát az én világom, és én erre mondok IGENt. ÚGY LEGYEN!

Szeretettel: F.J.T.

********

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 + tizennégy =