Isten vagy Nemisten?

ISTEN VAGYOK! Ez a kijelentés a világot a hit vagy bármilyen vallás szemüvegén át szemlélő ember számára istenkáromlást, az ateista, vagy istentagadó ember számára pedig  valamilyen elmebetegséget jelenthet. Ám legyen, kinek kinek világa szerint. A kérdés valójában az, hogy meg tudjuk-e közelíteni a létet ezen bejáratott utak mellőzésével? Szükséges-e hittel, meggyőződésekkel, vallásokkal, elvekkel, dogmákkal, előfeltevésekkel eleve határt és korlátot szabni az érzékelésnek, észlelésnek? Ki mit nevez istennek? Számtalan kérdés merülhet fel eme kijelentéssel kapcsolatban, de ezeknek az elsődleges tisztázása véleményem szerint elengedhetetlen.

Az én meggyőződésem az, hogyha a valóságot szeretnénk megismerni, kutatni, vagy felfedezni akkor nem fogadhatunk el semmiféle tekintélyt, előfeltevést, hagyományt, hitet mely eleve meghatározza, irányítja és tereli vizsgálatunk során észlelésünket és az elménket. Ha elfogadunk bármit is, akkor ez elve behatárol majd minket egy adott gondolati sémába, és ily módon befolyásolni fogja észlelésünket. Az igazság eleven valami, ami nem a gondolat terméke, mert a gondolat mindig a múlt sémáin alapszik, és ilyen módon nem a MOST, az élő igazság része. A hit ilyen értelemben a múlt gondolatainak a lenyomata és összegzése. A hit a múlt terméke, az élő MOST valóságába nem léphet be. Ha mégis megkísérli a belépést, úgy az általa tartalmazott szemlélet teljes egészében meghatározza majd észlelésünket, ily módon megszűnik annak ártatlansága és a mostban, a szemlélődő, gondolat nélküli jelenléte. Csak az ártatlan elme az, amely a mostba léphet úgy, hogy annak állandóan megújuló valóságát a maga tisztaságában szemlélni képes. Az elme ártatlansága alatt pedig annak gondolaton túli állapotát értem, mely mentes minden a múltból származó tapasztalattól, gondolattól. A valóság tehát élő valami, csak a MOSTban tapasztalható meg. Mivel élő, önmaga folyamatában létező, így egyetlen dolog az állandó benne, és ez a folyamatos változás. Az élet. Ilyen értelemben a valóság megközelítésében a hitek, előfeltevések és a gondolati sémák számomra értelmetlenek.

Van egy nagy különbség a valóságnak a hitben és az szabadságban történő megismerése között. Az előbbi annak feltételekhez kötött, egy általa behatárol valóság, és annak kritikus elfogadását jelenti, az utóbbi pedig annak feltételektől mentes, egy általa behatárolhatatlan valóság, és annak szabad és bármilyen hittől és kritikától mentes, állandó, szüntelen szemlélését jelenti. A hitben a valóság tárgya meghal, leszűkül és meghatározható VOLT-tá vagy LESZ-szé alakul, a szabadságban a valóság pedig ÉL, tárgytalan, örökösen megújuló létként VAN. A hit a múlt halott gondolatainak terméke, a valóság megismerése pedig csak MOST élő valóságában, a korlátlan szabadságban lehetséges.

Az EGY és az Isten nem más mint emberi fogalmak. Olyanná válnak, amilyenné tesszük őket. Ez alól tehát írásom sem kivétel. Nem állítom, hogy valamiféle mindenkire érvényes igazságot közlök benne, hanem a valóság egyfajta leképezése ez, fogalmi sémákon keresztül. Ugyanakkor állítom, hogy ez a valóság értelmezésének ugyanúgy része, mint az évezredes, megcsontosodott emberi gondolkodásminták és hitek. Ha bárki az általam leírtakból vallást faragna, úgy semmi mást nem tenne, mint eldobná magától az állandóan változó és sokszínű valóság megismerésének a lehetőségét.

Ha valóban látni akarsz, nem csak nézni, a szabadsággá kell lenned. Eggyé kell forrj vele. Fel kell hagyj önmagad szeparálásával, kiszabadulva az elméd kondicionált érzékeléséből fakadó kívül és belül, lent és fennt, megosztó fogalmi zavarából.

A valódi szabadságot nem adhatják meg a hitek, mert a szabadság nem egy hit, nem egy ígéret. A szabadság az, amiben minden létezik, de amitől az emberi gondolat – önmagában falakat emelve – lassan, de biztosan határolódik el, majd ezután újabb gondolatokat hoz létre, hogy ebből a börtönből kiszabadítsa önmagát. Ezek az újabb gondolatok is csak ugyanolyan hitek, az eszmék, a dogmák, a paradigmák stb. nevezhetjük bárminek őket. Előbb rabokká válunk saját elménk börtönében, majd utána a megváltást is magunk teremtjük meg, ugyancsak gondolatok segítségéve. Mi ez, ha nem az elménk játéka, önámítás, a félelem megteremtése és az attól való szabadulás reményében újabb félelmek teremtése?

A dualisztikus gondolkodásmód nem egy kor találmánya, hanem az emberi elme kortalan terméke. A világnak a jó és rossz fogalmi sémáiban való szemlélése nem más, mint a létnek egy gondolatmintába való illesztése. Ezzel ugyanakkor megöljük a valóságot. A valóság ugyanis gondolatokkal nem képezhető le.

Az EGY az én értelmezésemben tehát mindent magában foglal és semmit sem zár ki magából. A gondolat önmaga által emelt falai benne értelmüket vesztik, nincs már szükség újabb gondolatokra a gondolati sémák rabságából való szabaduláshoz. Az EGYben a teljesség, a mindenség, az istenség csak fogalmak, valójában önmagukban nem léteznek. Azzal, hogy azt mondom isten vagyok, elmondtam mindent és nem mondtam semmit el. Miért? Mert az EGY is csak egy emberi elme által létrehozott fogalom, a gondolaton túli valóság, a teljesség, a mindenség leképezésére. A gondolatban pedig elhal a valóság élő, lüktető, eleven lényege.

Jelenleg az  isten szó az, ami a földi ember gondolkodásában egy olyan gyűjtőfogalommá lett, mely az öröktől való, örök, korlátlan, igaz, bármitől független, bármire képes és teljhatalmú stb. értelmezéseként létezik. Ezt az emberek aztán megszemélyesítve, vallásokban magukon kívül, és maguk fölé helyezik, viszonyuk hozzá pedig az alárendeltség. Én Isten alatt nem ezt értem. Isten ilyen értelemben nem létezik a számomra. Az Istent mint fogalmat írásomban igyekeztem megtölteni az EGY értelmezésével, vagyis Isten számomra a teljességet jelenti, mely tulajdonképpen az EGYben feloldódik, és azzal ha kiragadunk belőle, akarva akaratlanul emberi fogalmakba csomagoljuk, megszemélyesítjük, tulajdonságokat adunk neki, vagyis az EGY részeként a gondolat segítségével egy fallá változtatjuk tudatunkban.

Isten az én értelmezésemben máris egy lehatárolást jelent az EGYben történő létben. Mivel az EGYben semmi sem különül el, ezért a isten is csak az emberi gondolat által törénő lehatárolása az EGYnek. Az EGY önmagában meghatározhatatlan, és ilyen módon a gondolaton túl tapasztalható csak meg a teljesség. A teljességben pedig valójában a minden és a semmi EGYenrangú és felosztatlan valóságként létezik. Már azzal, hogy megpróbálom meghatározni, valójában megsemmisítem. A szabadság az az állapot, melyben a tudatosság megszülethet. A tudatosság pedig azt jelenti, hogy a megfigyelő ráébred, hogy mind a megfigyelő mind a megfigyelt tulajdonképpen EGY. A határt és az elkülönülést nem más, mint maga a tudattalan szemlélő hozza létre, a gondolat és az érzékelés rendszerekbe való erőszakolásával, illesztésével. Ez viszont nem több és nem kevesebb, mint a valóság egyéni, szubjektív értelmezése. Amikor a szubjektív érzékelésem eredményeit megpróbálom mindenkire kiterjeszteni, érvényessé és másokra is megdönthetetlen valóságként kötelezővé tenni, akkor születik meg az, amit mi Istennek, Sátánnak, vallásnak, hitnek, eszmének, dogmának stb. nevezünk el. Istent az ember személyesíti meg, az istent ily módon saját képmására teremtve. Valójában az isten a teljesség, a minden, s mivel így nem pusztán önmagunk része, hanem önmagunk teljessége, ezért elválaszthatatlanok vagyunk az EGYtől, és ilyen módon MINDNYÁJAN ISTENEK VAGYUNK. A legkisebb porszem is ugyanúgy, mint a legnagyobb galaxis és az élet minden formája az isten megtestesülése. A legkisebb is tartalmazza a legnagyobbat, az egészet. De ilyen alapon azt is mondhatjuk: SENKI SEM ISTEN. Mert istent mi teremtjük vagy pusztítjuk el, a gondolat eszközével.

Isteni létem tehát nem más, mint:

– Annak a valóságnak a felfedezése, hogy a létet nem tagolom, nem aprózom és nem különítem el a gondolat és az előre kondicionált érzékelés által végtelen sok részre.

– Ráeszmélés, hogy a valóság minden emberi lény számra különböző, ami nem azt jelenti hogy bárki valósága megkérdőjelezhető. Minden valóság együtt alkotja az EGYet.

– TUDATOSSÁG, mely azt jelenti, hogy ráeszmélek arra, hogy a megosztottságot az elmém, a gondolat hozza létre. Létem nem valamiféle forrástól való függőségnek, hanem A FORRÁSban élem meg. Megszűnik az alá és felé rendeltségem az EGYségben. Ez ugyanakkor nem emberi értelemben vett felelőtlenséget hanem valódi TUDATOS FELELŐSSÉGVÁLLALÁST jelent. Mindenért. Itt kezdődik a valódi létem, már nem másokat hibáztatok bármiért is, hanem rádöbbenek, az EGY részeként minden mindennel kölcsönösen kapcsolódik össze, és mind EGY-ÉNi mind csoport (Emberiség) szinten ennek a megteremtésében veszünk részt. Nem várom a megváltást, mert a megváltás abban a pillanatban jön létre, amikor eljutok arra felismerésre, hogy nincs nálam hatalmasabb erő, minden látszat ellenére sem. A harc mind kívül mind belül csak akkor létezhet, ha a kívül és a belül megosztottságát magam hozom létre, engedélyezem és éltetem.

– Megértése annak, hogy az uralkodó, atyáskodó, ítélkező istenkép nem más mint az ember teremtménye, mely akkor válik félelmetes, megdönthetetlen valósággá, amikor az emberek elkezdenek közösen hinni benne, ezzel tovább teremtve és élteve azt. Valójában az isten olyan, amivé teremti az emberi szív és elme. Isten ilyen értelemben nem létezhet az ember nélkül, mivel ezt a fogalmat az ember teremtette. Amit én Istennek nevezek, az meghal abban a pontban, amikor az EGYből kiszakítom és névvel látom el. Minden létező teljessége, csak a gondolaton túl, a maga EGYszerűségében található meg.

Ha megértjük azt, hogy az emberi lét egyetlen célja a határtalan szabadság, a benne élő szeretet és ennek a mindent magában foglaló intelligenciának a megismerése, akkor megértjük önmagunkat. Megértjük, hogy az, amit Istennek nevezünk csak a teljességben létezhet. Megértjük, hogy mi akkor is a teljesség része és EGYben maga a Teljesség, az Isten vagyunk amikor a tudatunkban lévő falak, a gondolat, látszólag elválaszt ettől minket. Akkor Isten Országa megszületik bennünk. Isten-létem nem a MAGom bárminek, vagy bárkinek a fölé való helyezése, de nem is alázat: az EGYensúlyra törekvő lét teljessége.

Szeretettel: Jocó

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Egy hozzászólás a(z) “Isten vagy Nemisten?” bejegyzéshez

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

13 − 4 =