Honnan származik a gonosz?

(I. primitív teozófiai elmélkedés)

“Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” Jel 14, 7

Mit jelent ez? Azt, hogy aki elfogadja a Biblia tanításait, annak a számára nincs választási lehetőség. A vallások nem is erről szólnak. A vallások emberi válaszok az emberi lét nagy kérdéseire azoknak akik elfogadják azokat és hisznek benne. A hit ugyanis kikapcsolja a logikát az emberi elmében. Ezért van maga a Biblia is tele olyan ellentétekkel, melyek csak a vallások követői számára elfogadhatóak és csak a hit keretein belül nyerhetnek értelmet. Jelen írás nem ezek tanulmányozására vállalkozik. A Bibliát és a keresztény tanítást pusztán kiindulópontnak veszi a világban megtapasztalható „gonosz” származásának magyarázatára történő kísérlethez.

A Bibliában a Sátán mint Isten örök ellenfele jelenik meg, akinek sorsa ugyan kezdettől fogva meg van pecsételve, ám az isteni terv érdekebén a „világban való garázdálkodása” megengedett. A keresztény teológiában a magyarázat a gonoszt megtestesítő Sátán és a démonok létére, maga az isteni terv, melyben ugyan az emberi üdvösség a cél, de ez nem önmagától elnyerhető valami, hanem mindenkinek meg kell küzdeni érte és ezt hivatott a gonosznak megakadályozni. Erre a Sátán a hatalmat Istentől nyerte, mint ahogy a Sátán (pl. Lucifer) is kezdetben angyal volt de fellázadt Isten ellen, melynek eredményeképpen Isten letaszította őt. Nincs értelme az Ó- és az Újszövetség „gonoszképét” vagy „sátánképét” elemeznünk, mert valós különbséget nem fedezhetünk fel. Az Ó és az Újszövetség közötti különbség az istenkép részleges változásában érhető tetten, mert a keresztény hit szerint az Ószövetség kegyetlen és bosszúálló, féltékeny de szerető istene elküldte a világnak a megváltást Krisztus vagyis Isten Fia személyében. Ám Krisztussal sem hagy túl sok szabadságot a döntéshez, mert az ő szavait idézve: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Mt. 12, 30

A keresztény teológia ezt döntési szabadságnak nevezi. De hol van szabadság ott, ahol a tanítás szerint ha az ember nem Krisztust választja akkor kárhozatra jut? Ha nem őt választod, akkor ellene vagy? Ezt a teológia úgy magyarázza, hogy mivel Krisztus Isten, és ebből kifolyólag maga a tökéletesség és a bűntelenség, ha nem őt választod akkor automatikusan a tökéletlenséget és a bűnt, vagyis a kárhozatot választod. Amint látjuk a vallás a teológia logikájában nem hagy az embernek semmi szabadságot. Ki az az őrült, aki ha elfogadja a vallás dogmáit, és ezt hitként éli meg, nem ezt az Istent fogja választani a pokol kínjai helyett? Hol van itt az igazi szabadsága a választásnak?

Sátán és pokol nem létezhet. Az emberi elme kreatúrája, mely a negatív folyamatok mögé egy folyamatossággal és hatalommal rendelkező erőt teremtett, mindezek magyarázatára.

A pokol akárcsak annak fejedelme a Sátán tehát mint látjuk fontos eleme a keresztény vallásoknak. Ez az a lényeges elem, mely az emberi gondolkodás sekélyes, a világokat végletekben elképzelő bipoláris logikáját használja fel a pszichikai, lelki terror alkalmazásához. Ugyanis a Sátán a pokol szerepe az elrettentés, a kényszerítő „segítség a szabad , Isten melletti döntéshez”. Ugyanakkor aki ezt a fajta rendszert megkérdőjelezi, az ennek segítségével máris eretneknek és Istentagadónak titulálható. De mi van akkor, ha valaki nem a vallás által bemutatott és egyedül és üdvözítőnek propagált Istent választja? Hanem elutasítja azt, de nem gyűlöletből, hanem azért, mert számára nem elfogadható ez a fajta „szabad választás” a szeretet nevében. A Biblia istene szerető Isten. Akit ha nem szeretsz, kárhozatra juttat…

Nem tudok egyenlőségjelet tenni a Biblia istene, és a szeretet között.

A világban tapasztalható sok szenvedés, szeretetlenség, kapzsiság, fösvénység, erőszak, önzés és egyéb spirituálisan és empirikusan is megtapasztalható kategória semmiképp nem a szeretet ellentéte, hanem annak hiánya. Valaminek a hiánya nem hozza létre annak az ellentétét. Az emberi gondolkozás hajlamos az általa megteremtett absztrakt fogalmak skálájára helyezni mindent. (plusz végtelen-mínusz végtelen, jó-rossz, szeretet-gyűlölet) Ennek a polarizált gondolkodásnak az alkalmazása vezetett oda, hogy például a keresztény teológiákban és vallásokban a Sátán olyan fontos szerephez jutott a világban tapasztalható bűnök, gonoszság és negatívumok magyarázata végett.

Az ember Istent a maga képmására teremtette. Az ember a Sátánt is a maga képmására teremtette.

Ez nem jelent istentagadást. Ez csak azt jelenti hogy a Sátán nem létezik. Ha Istent a szeretettel azonosítjuk és mindenhatóként fogadjuk el, akkor ezt a logikát követve elfogadhatjuk, hogy minden belőle származik. Egyenlő a szeretettel, ő maga a szeretet. Minden csillagpor, elektron, atom, molekula, minden ami bennünk és ami rajtunk kívül létezik. Ha minden belőle származik akkor a világban tapasztalható gonoszság mégis hogyan születhet az abszolút szeretetből? A válasz: sehogy.

Akkor miből származik az világunkban található szenvedés, szeretetlenség, kapzsiság, fösvénység, erőszak, önzés stb. egyszóval „a rossz”? A jó és a rossz fogalmának a definíciója természetesen már önmagában relatív. Abban a világban ahol egyik élőlény pusztulása a másik életét jelenti a probléma ilyetén módon való megközelítése zsákutcába vezethet minket. Ennek elkerülésére használjuk inkább gyűjtőfogalomként azt, amit emberi szenvedésnek nevezhetünk, vagyis azon okok, cselekedetek összességét melyek következtében a szenvedés valósan létrejön az emberek életében. A keresztény felfogás szerint a szenvedés ugyanúgy isteni adomány mint a boldogság. A keresztény ember isteni tervben gondolkozik, és elfogadja hogy az isteni terv részeként maga a szenvedés is pozitív szerepet tölthet be. Ez viszont azt sugallja, hogy így a szenvedés már nem is isteni büntetés, hanem ajándék. De vajon egy nem vallásos ember is így éli ezt meg? Semmiképpen sem. A vallás csak az önmaga rendszerében ad magyarázatot minderre. A szeretet ellenpontjaként az emberi gondolkodás a gyűlöletet nevezi meg. De elfogadható-e ez, vagy pusztán több ezer éves dogmatikus és megcsontosodott gondolkodásmód következménye? A szeretet az az abszolútum, mely semmiképp nem írható körül az emberi gondolat hiányos eszközeivel. A szeretetben kialszanak az ellentétek, kialszanak benne a vágyak, mert a szeretet nem egy érzés, amit a vágy vagy emberi gondolat ébreszt. A szeretetnek pont ezért nem lehet a gyűlölet az ellentéte, mivel a szeretet nem a gyűlölet tagadásaként jelenik meg, hanem attól függetlenül, ily módon a szeretet nem helyezhető el a gyűlölettel semmilyen logikai síkon, térben, rendszerben.

A szeretet nem az, ami körbebástyázható elméletekkel. Nem darabolható szét, például Isten szeretetre vagy felebaráti szeretetre. Ami megfogható az emberi okoskodással az nem lehet a szeretet. Ha emberi egzisztenciánkon keresztül próbáljuk mégis megközelíteni, akkor azt mondhatjuk, ahol megszűnik az ego tudatának a fontossága, ott kezdődik a szeretet. Ez pedig egy egészen más dimenzióban található, mint az amelyet az ember a maga töredékes valóságából kikövetkeztethet.

A szeretetnek nincs ellenpontja. A szeretet az, amiben kialszik minden feszültség, megszűnik a hatalomvágy, bármiféle kényszer, emberi okoskodás, mert a szeretet nem lehet az emberi gondolat és elme terméke. A gonoszságból nem juthatunk el annak tagadása által a szeretet valóságához, ahogy a szeretet tagadásával sem jutunk a gonoszhoz. Csupán a szeretet hiányához. Ez vezet el minket ahhoz a válaszhoz, hogy honnan származik a gonosz a világban. Ha a szeretetből (Isten, Legfelsőbb lény, Mindenség stb.) nem származhat, mi a forrása?

A szeretet hiánya az, amit az ember tudatosan vagy leginkább tudatlanul az egységtől, a mindenségtől (Kozmosz, Mindenség, Isten stb.) való elszakítottság élményeként él meg. Az elszakítást maga az emberi elme és annak téves cselekedetei végzik, teremtik meg és teszik félelmetes valósággá. Hogyan? A téves gondolkodás segítségével. Az ember pont ezért törekszik újra és újra ebben a maga által teremtette erőszakos, brutális káoszban az elérhetetlen egységre. Ennek a gondolatnak és cselekvésnek a megnyilvánulásai azok a jelenségek, melyek hatásaként a világban megtalálható gonoszság, kapzsiság, agresszió, brutalitás, erőszak, önzés és pusztítás létrejön. A világban található gonoszságot, a rosszat tehát nem a nem létező Sátán, hanem maga az ember hozza létre.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

2 hozzászólás a(z) “Honnan származik a gonosz?” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Puritán szájbersarok | WWW.VFRED.COM

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × három =