Az ébredés metafizikája – ajanló

/FRISSÍTÉS 2016-12-19/ Elnyerte végső formáját „Az ébredés metafizikája” az „EGY és EGYetlen” című könyv folytatása. Végleges, tartalmilag lezárt, a jövőben már nem bővülő kiadvány. Miért tettük elérhetővé elektronikus változatban a világhálón? Egy erős belső késztetés, szellemi sugallat hatására, mely az intuitív valóság szféráiból származik. Az egyre gyorsuló időspirál a jelen korban – meglátásunk szerint – nem teszi lehetővé, hogy a feltárt szellemi tartalmakat magunknak tartsuk meg. Ez a rövid kiadvány a “Puritán Szájbersarok” oldalán már megjelent, ugyanakkor több, még sehol nem publikált írást is magában foglal.

…tovább »

Az ébredés metafizikája II.

Spiritualitás és spiritizmus

A Kali Yugá korszakában a spiritualitás fogalma javarészt nem csak a felismerhetetlenségig el lett torzítva, ki lett ürítve, de ezzel párhuzamosan, az ily módon, ezen fogalmi degradáció és devalváció által keletkezett szellemi vákuum kiegyenlítésére fel lett töltve olyan jelentésekkel, melyeknek eredendően semmi közük a tiszta értelemben vett spiritualitás fogalmához, hanem sokkal inkább a spiritizmus kategóriáinak a jellemvonásait hordozza magában.

Ezen megállapítás megköveteli, hogy definiálásra kerüljön a spiritualitás, a spirituális és a spiritizmus két alapvetően egymástól esszenciálisan különböző kategóriája. Az érthetőség kedvéért, fontos, hogy ezen kategóriák tisztázása érdekében megjelöljem azon, egymástól különböző,

…tovább »

SZEM-PONT-OK

Szempontok az oldalon található szellemi tartalmak olvasásához

Az alábbi gondolatokat azon olvasók figyelmébe ajánlom, akik életük értékes perceit nem átallják az emberi személyem által közlésre került szellemi tartalmak olvasására, értelmezésére, megértésére fordítani. A viszonylagosan tisztább érthetőség végett, az alábbiakban tisztelettel figyelmébe ajánlok minden elmélyülni szándékozó számára néhány alapelvet, mely az írások megfelelő értelmezésében nyújthat némi segítséget.

…tovább »

Világ – Valóság – Tudat

Létszemléleti útmutató az EGY-ÉN-MAGossághoz

1. A világ MAGom vagyok. (személyes és személy feletti értelemben)

2. A valóság = tudat.

3. A világ, a valóság és a tudat MAGom vagyok.

4. EGY és EGYetlen világ, valóság és tudat létezik, és ez EGY-ÉN-MAGom vagyok, személyem feletti teljességében a léten és a nemléten is túli Örökké-Valóságnak.

5. Az objektív és a szubjektív – mint világra, valóságra és tudatra vonatkoztatható kategóriák – csak személyességemben és nem EGY-ÉNiségemben létező, megragadható és átélhető, tudati valóság.

6. A világ az,

…tovább »

Az ébredés metafizikája

EGY és EGYetlen valóság van, és ez EGY-ÉN MAGom vagyok.

A Valóság nem absztrakt, nem tőlem független, nem nélkülem is létező, hanem közvetlen, teljes tudati függőségben, csak EGY-ÉN MAGom által létező örök, kezdet és vég nélküli teljessége a korlátlan, minden emberi fogalomtól mentes, minden emberi fogalmon és KÉPzeleten túli, önMAGában, önMAGától és önMAGáért VALÓ Létezésnek. Az EGY és EGYetlen Örökké-Valóság a Lét teljessége, mely egy módon ragadható csak meg, az Élet álmából való teljes felébredésben.

A Teljesség: EGY-ÉN MAGom vagyok. A Végtelen EGYben.

…tovább »

Az ŐS-NYELV

Akadémia

Egy kis játék a szavakkal:

Akadémia = akad – e – mi – a(z)? , akad – (d)e – mi – a(z)?

Akad, akadékos, akadékoskodik – akadémikuskodik

Tud – Tudó – Tudós – Tud(álék)os = a tudás fokozatai, az abszolúttól a relatívig

Az akadémia szó állítólag a görög nyelvből származik. Hogy a görög és a magyar nyelv – ógörög és ómagyar viszonylatában – számos kísérteties rokonságot és hasonlatosságot mutat, azt avatott nyelvészek már sok aspektusból is megerősítették. Jelen esetben még sincs szükség különösebben elmélyült nyelvészeti ismeretekre ahhoz,

…tovább »

A vak gyermek története

A tudomány nagyszerű játék, szellemükben* vak gyermekeknek. Hogy miért is? Az alábbiakban egy rangos tudományegyetem prominens genetikusának egy rádióinterjúban elhangzott szavait idézem (a személyesség és a személyeskedés elkerülése végett a nevek lényegtelenek):

„Professzor: …a természet az sokkal nagyobb génmódosító mint mint amilyen mi vagyunk.

Riporter: Csak hosszabb távon teszi ezt.

Professzor: Igen, viszont nem olyan céltudatosan mint mi, és nagyon sokszor sokkal károsabb a hatása, azt mutatja például a sok neurotoxin, ami a növényekből, vagy a gombafertőzések után nagyon nagy bajt okoznak…ehhez képest amit a kutatók csinálnak az nagyon-nagyon óvatos és körültekintő,

…tovább »

EGY és EGYetlen – könyvajánló

Örömmel értesítem minden tisztelt Olvasómat, hogy elkészült „EGY és EGYetlen” című könyvem. A könyv 2015-2016 közötti időszakban született írásaim gyűjteménye, melyek ilyen formában még nem láttak napvilágot. A kiadvány jelenleg csak és kizárólag elektronikus formában elérhető, nincs tervbe véve a nyomdai megjelentetése, aminek több oka is van. Egyrészt kímélni szeretném a még megmaradt erdeinket, másrészt jelen felgyorsult és egyre vészesebben gyorsuló világunkban, az információ áramlása az internet segítségével az írott művek publikációját szinte a másodperc törtrészére redukálta, így úgy döntöttem, kizárólag ezen utóbbi lehetőséggel élek. A könyv jelenlegi formája ugyanakkor tökéletesen alkalmas egyéni kívánalom esetén bárki számára,

…tovább »

Az Igazságról

Az Igazságról bárminemű kommunikációt folytatni relatív – jelen esetben emberi – tudatrészként nem lehetséges. Az Igazság meghatározása is eleve csak részleges lehet. Ennek tudatában következzenek az alábbi gondolatok.

Az Igazság a viszonylagos (relatív) tudattereken belül megszűnik teljes (abszolút) EGYségként létezni. Ha a tapasztaló tudat – a továbbiakban mindig az emberiként definiált tudatra utalok – Az Igazság megismerésére vágyik, mely abszolút és nézőpont mentes, a logika fonalát követve önMAGának is abszolúttá kell* válnia, annak kell lennie. (* A kell csak azon tudatra vonatkozik, akiben felébredt a vágy, hogy Az Igazságról tudást szerezzen.)

A fentiek minél pontosabb kifejtése érdekében több fogalom tisztázása szükséges.

…tovább »