Gondola a tudat vizén

Az alábbi írás egy kérdésre adott válasz folyományaként született, melyet úgy gondoltam megosztok EGY-ÉN-MAGom MÁSaival.

„Egyébként van egy kérdésem…ha megengeded. Azon tanakodom, a gondol, gondolat, gondolkozás szavaknak miért a gond a gyökük? Szerinted?” (István)

A kérdés nagyon lényegretörő, lényegre tapintó, és köszönöm hogy felvetetted. Amennyiben a gondot nevezzük meg gyöknek, úgy tulajdonképpen a kérdésedben a válasz már benne is van. Minden gond a gondolkodás által jelenik meg, a gondolkodás a gondolat tárgyaiban nyilvánul meg, a gondolat tárgyai nem mások mint tudattartalmak, a tudat(om) azon tartalmai, melyek az elmének a valóság egészét elemekre bontó, elemző tevékenysége által jelenik meg.

Hierarchikusan vázolva (alászállás az EGÉSZból a RÉSZ, az EGY-ÉNtől az egyén felé):

I. Tiszta Tudat – EGY-ÉN-MAGomság, Teljesség, EGÉSZséÉG,

megnyilvánulatlanság, személyfelettiség

(Szabadság, EGYség, EGYetlenség, Végtelenség)

II. Emanatív (kiáradó) Teremtő(i) EGYetemes Tudat – EGYetemes Tudattartalmak

megnyilvánulás, teremtés, személyfelettiség, teremtő és létbentartó aktus (folyamatosság)

III. EGYetemes Elme – mint az EGYetemes Tudaton belül létező, megnyilvánulatlan (potencialitásként létező) Tudati Tárgyak (objektumok) megnyilvánításának az eszköze

megnyilvánultság, személyfelettiség, a személyesség lehetőségeinek a megjelenése

IV. Egyéniként, egyediként történő alászállás (partikuláris identifikáció) vagyis EGY-ÉN-MAGom megMÁSulása, MÁSokként való önazonosítása, azonosulása

személyesség, megMÁSulás, EGY-ÉN-MAGom alászállása RÉSZként való részesedése önMAGam teremtésébe(n)

V. Az egyedi, egyéni, személyes, individuális elmében megjelenik az EGYetemes Tudat tartalmaiból, az EGYetemes Elme által megnyilvánuló személy feletti valóság (objektív tudati valóság) személyes valóságként (szubjektív valóság) való érzékelésének, átélésének a tükröződéseként:

a Gondolat és a Gondolkodás.

 

1. A tiszta tudat ősi spirituális jelentése – az én jelenlegi meglátásom szerint – azon léten és nemléten túli VANság, állapot feletti állapota, melyben egyetlen személy feletti, osztatlan VALÓságként létezem, és ebben a létezésben nem azonosulok semmilyen tudattartalommal, tudati objektummal, mert bár magamba foglalom őket, mégsem tévesztem össze magam azokkal, magyarán nem vagyok megMÁSulva, önMAGam nem azonosítom MÁSkén, (pld. emberi lényként) mert EGY-ÉN-MAGom vagyok, minden lét és létezés, minden nemlét és nemlétezés állapotát meghaladóan VAGYOK, a VANság Örökké-VALÓságában, mint tiszta, makulátlan, semmitől sem megtévedt és megtévesztett, semmivel sem azonosuló VALÓ. Abszolútum, Teljes-ÉG, TELJESSÉG, EGÉSZ vagyok. Meghaladhatatlan, mindent MAGomban foglaló, mindentudó, mindenható, tökéletesen szabad. EGY és EGYetlen, mégis végtelen.

2. A tudattartalmak, ezen fent leírt, meghaladhatatlanul teljes és tökéletes VANságomban nincsenek megnyilvánulva, vagyis megnyilvánulatlan állapotban, egyfajta látenciában léteznek. Láthatatlanok, szemlélhetetlenek, osztatlanok, léten túliságuk miatt teljességgel megtapasztalhatatlanok, mivel nincs senki aki tapasztalja őket. (szem-éjesség hiánya) Ahhoz, hogy Teljességként, EGY-ÉNként önMAGam végtelenségét, tudati objektumaimnak, tudati tartalmaimnak végtelen sokrétűségét, sokféleségét, faját, nemét megtapasztalhassam, meg kell válnom eme lét feletti EGÉSZségemtől, metafizikai értelemben tehát ahhoz, hogy RÉSZesedhessem az önMAGam végtelenségében létező valóságokban, világokban, teremtésekben, önMAGamnak is RÉSSZé kell válnom, az önMAGamból, önMAGamban, önMAGam által megnyilvánult, az EGYetemes elme által létrehozott, megteremtett relatív, RÉSZleges valóságban.

3. Ez a teljesen tudatos, akaratlagos, mindentudó és mindenható VALÓ, vagyis EGY-ÉN-MAGom MÁSként, MÁSokként való alászállása az önMAGom EGYetemes Tudatában létező EGYetemes Elme által kivetülő, létesülő és fenntartott Teremtésbe, mely végső soron önMAGam teljességében létező, EGYetemes Tudati Valóság. Itt jelenik meg az egyéni, egyedi individuális valóság, tudat, elme és valóság, mely tulajdonképpen nem más, mint a Végtelennek a Végesként való önmegtapasztalása. Az érzékszervi valóság is itt válik megtapasztalhatóvá, ama teremtményként, (teremtményekként) és ama MÁSként (MÁSokként) ami/aki ily módon önmagam személyes létezőként azonosítom. Ez az alászállás folyamata, melynek eredményeként a személyes tapasztalatban végül is megjelenik annak a személy feletti valóságnak az érzéklete, érzéki megtapasztalhatósága, személyes tudaton belüli tapasztalata, tükröződése, mely gondolatokat ébreszt, vagyis elindítja az individuális tudaton belül, az individuális elme kognitív-intuitív folyamatait, melyek eredményeként a gondolatok áramlását, csapongását, képződését és felszívódását, megjelenését vagy eltűnését szemlélhetjük.

Ez az a folyamat mely abból a gondból fakad, hogy önMAGam végesként, korlátozottként, behatároltként, elkülönültként, meghatározottként, a külvilágtól, a külső valóságtól függőként és meghatározottként (determináltság) élem át és meg. A gond tehát megelőzi a gondol, gondolat és gondolkodás ősképét, amit nyelvünk szerves, élő gyökrendszerbe ágyazott, és abból kibomló szóbokorként jelenít meg.

Gond – Gondol – Gondola – Gondolat – Gondolkodás

Eme szóbokor önmagáért beszél, akinek csak kevéske, működő intuíciója van az megsejtheti benne a lényeget. A gondola (mint ige és mint főnév) az a cselekvés, mely létrehozza a gondolatot. A gondola szavunk hihetetlen mélységekbe képes beavatni az arra érett, fogékony, érzékeny tudatot, hiszen egyszerre magában hordozza régiesen a gondola mint a gondol ige móduszát (pld. csinál, csinála, gondol, gondola stb.) és a gondola mint jármű (vízi, légi stb.) jelentéseit. Magyarán a gondolat a gond, gondol-gondola vagyis egyfajta szellemi cselekmény eredményeképpen jelenik meg. Nem utolsó sorban azért, mert EGY-ÉN-MAGomat MÁSnak gondolom, és ez rengeteg gondot okoz, eme földi MÁSnak. Itt tulajdonképpen a megmásultság állapotában való létezés, az élet valóságában való RÉSZesedés, az érzéki és érzékleti világ valóságának a tudati megjelenése zajlik le, az egyedi, egyéni, személyes, individuális tudaton belül.

Talán nem meglepő, hogy a GOND szónak is van előzménye, vagyis ez is egy őt megelőző tőre vezethető vissza. A GON (*1) szótőnek viszont már nehezen felfejthető az önmagában való jelentése, de például a gon-osz szavunkban egyértelműen megtalálható, ahol az osz minden látszat ellenére teljes értékű, jelentéssel bíró rag, az oszt, osztó szóbokor gyökeként is felfedezhetjük, vagyis a szétaprózás, feldarabolás, a résszé válás, az osztás, oszlás stb. van a gyök jelentésében. Ennél tovább nincs értelme elmélyülnünk az alapvető metafizikai kérdés tisztázásához, a nyelvünkben kódolt gond-gondol-gondola-gondolat szóbokor transzcendens valóságból eredő és arra mutató elemzésében.

Az I.-V. pontokban vázolt folyamat látszólag jól elkülönült tudati aktusokon keresztül valósul meg, melyek egymástól függetlenül léteznek. Ez azonban csak egy absztrakt rátekintés, a valóság leegyszerűsítése, sematizálása, pusztán annak az érzékeltetésére, hogy miként jelenik meg a gondolatiság, és a gondolatiságban feltárult absztrakt valóság az egyedi, egyéni, személyes elmében. Valójában minden ilyen folyamat leírhatatlan, minden ilyen valóság absztrakt módon való visszaadása hiányos, töredékes. Eleve az individuális elmébe való zárultság olyan korlátokat jelent, amiben puszta ésszel, ésszerűsítéssel (racionalizálás) nem adható vissza az a valóság, mely törvény és értelemszerűen is meghaladja az ész, az ésszerűség világát. A ráció mindig csak absztrakt módon tükrözheti a valóság teljességének darabjait, az EGÉSZ RÉSZeit, ezért a valóság magyarázata soha nem egyenlő azzal, amit intuitíve szemlélek, vagy amit átéltem, megéltem akár személyes akár személy feletti létminőségekben.

A gondolkodás azonban korántsem felesleges tudati funkció, vagy „luxus” – amint azt egyes álspirituális, álezoterikus stb. – utak lelkes szószólói hirdetik. A gondolatnak ugyanis van forrása. Ez azt jelenti, hogy a gondolat és a gondolkodás tudati természetének az egyéni megfigyelésével egyre mélyebbre juthatunk önMAGunk tudatának a megismerésében, feltárásában. Ez azért jelentőségteljes, mert ha olyan magasrendű metafizikai kérdéseket feszegetünk, mint például hogy „ki vagyok én, mi a világ, mi a valóság, mi a tudatom, mi a forrása az életemnek, mi a forrása a létezésemnek, önmagamnak stb. akkor a gond, gondolat, gondolkodás forrását is saját tudatomon belül kell először azonosítsam, hogy azt visszavezethessem annak forrásába, ahonnan saját személyes létem is ered.

Gondolkodom, tehát vagyok? Metafizikai szempontból vizsgálva részben igaz eme mondás. Amint az is igaz, hogy akkor is vagyok, ha nem gondolkodom. Attól függ, milyen tudati szinten tételezem mindezt. Teljességként ugyanis meghaladok minden gondolkodást, nem függök semmilyen valóságtól, amiben és amiről gondolataim lehetnek. Részként, megnyilvánultként, létesültként, vagyis emberi lényként azonban kétségtelen, hogy a az egyéni, egyedi, személyes elmében a gondolatok áramlása az, ami meghatározza az életben való létezésemet. Azt is mondhatom, hogy az vagyok, amit gondolok magamról, a világról, másokról stb. A gondolkodás és a gondolatiság ural engem, ha nem gondolkodnék el sem tudnám képzelni emberi létemet. Ez az a pont ahol a legtöbb emberi lény visszariad még a gondolattól is, hogy mi lenne akkor, ha megszűnne benne minden gond, gondolat és gondolkodás, mert azt képzeli, hogy akkor ezzel együtt megszűnne személyes létezése is. A mai kor emberiségének a java része csak a racionális-kognitív funkciókban képes bármiféle önértelmezésre, és ez az, ami egyrészt különös megtapasztalást, létátélést eredményez, másrészt különös, reménytelen rabságot, önön elméje börtönében. Mert mi van akkor, ha nem gondolkodom? Nem is vagyok? Ki/mi az az én, aki megszűnik a gondolkodással? Megszűnhet-e a valódi énem a gondolkodással?

A tudat természetének a megismerése a válasz minderre. A gondolat nélküliség állapotának a megtapasztalását ugyanis korántsem olyan könnyű elérni, mint azt sugallni igyekeznek bizonyos szellemi áramlatok. A meditációban eljutni a gondolat nélküliséghez, igen magas állapot, mely nagyfokú megvalósultságot (metafizikai értelemben vett realizáltságot) vagyis uralmat kíván önmagam, személyes tudatom, tudatfolyamataim és elmém felett. A gondolatnélküliségben gyakorlatilag teljes mértékű meghaladásra kerül a tudati tartalmakkal és tárgyakkal (objektumokkal) való individuális azonosulás. Így gondolatok sem keletkezhetnek, mivel semmiféle különváltság, így interakció sincs már a szemlélő és a szemlélt között, mivel a SZEMlélő, a SZEMlélt és a SZEMlélés egyetlen köz-ÉP-PONT-ba tér vissza, és MAG-SZEMként létezik. Ezen létállapotok a jóga különböző tradícióiban mélyrehatóan tárgyaltak, személy szerint viszont nem ezek alapján jutottam a fent ismertettet felismerésekhez, abból fakadóan, hogy ezen spirituális tradíciókra vonatkozó ismereteim igen felületesek. Ezen tudatállapotok megtapasztalása minden szellemi törekvő számára komoly és elmélyült feladat, melyhez a mai világkorszak már egyre kevesebb „külső” támogatást nyújt, ami a mester-tanítvány, beavatás-beavatódás ősi rendjét illeti. Az álspirituális „megvalósítási utak” módszereivel kapcsolatban pedig csak annyit jelenthetek ki, hogy lényegüket tekintve nem csak hogy használhatatlanok egy magasabb szellemi szint eléréséhez, de sok esetben inkább az önMAGamtól való távolodást szolgálják, semmint az eredeti célt, az önMAGamhoz való közelebb jutást. Ugyanakkor van, akinek ez a megtapasztalás szükséges ahhoz, hogy megbizonyosodjon afelől, amit a fentiekben vázoltam. A torta próbája az evés – eme banalitás a szellemi utat járó emberre is érvényes. Csak az a tudás, amit magam tapasztaltam meg.

A gondolat ily módon egyszerre gond és akadály, és egyszerre lehetőség és eszköz az EGYetemes Tudat önön teremtésében egyén(i)ként, egyed(i)ként, személy(es)ként alászálló EGY-ÉNnek, EGY-ÉN-MAGomnak arra, hogy visszajusson önMAGához, saját valóságának rétegeit felfejtve, önMAGam tudatának valóságában. Minderről isteni valóságomban, EGY-Énként gondoskodtam. Ne feldjük, a Gondviselés – eredeti, vallási értelmezésektől megszabadított értelmében – azt a személy feletti valóságot jelenti, mely végső soron EGY-ÉN-MAGom vagyok, a Teljesség, melyre mindig rábízhatom magam anélkül, hogy végleg elvesznék személyes valóságom dolgaiban. Létezik ugyanis a Szív Útja is, mely még a metafizikai valóságokon is túlmutat, ez pedig a Gondviselésnek, vagyis az EGY-ÉNnek való teljes és feltétel nélküli személyes önátadást jelenti. Ez a „legyen meg a TE akaratod”-nak feletethető meg szellemi tartalmát illetőleg a Jézusnak nevezett Krisztus által eme korra hagyott imádságból (Miatyánk). Ez jelen értelmezésben nem vakhitet jelent, hanem egy olyan, a szív szintjén megfoganó, abban megszülető, mély és magasztos, kristálytiszta érzést – és nem puszta tünékeny érzelmet, még kevésbé érzelgősséget – mely minden létezés és lét osztatlan, egységes, személy feletti forrásába visszavezet. Ez a misztikus intuíció útja, mely teljesen a tiszta, érzelmektől nem eltorzított érzésre hagyatkozik, melyben egyre közelebb kerül az alany önMAGához, vagyis az EGY és EGYetlen ÉNhez, mely EGY-ÉN-MAGom vagyok. Ez az út a misztika útja, jellegénél fogva pedig talán a legbensőségesebb, legközvetlenebb, leginkább a közvetlen megélésre és megtapasztalásra centrált, fókuszált, melyben a gondolatiságnak, és az intellektusnak másfajta, más súlyozottságú szerep jut, mint a fent vázolt szellemi úton törekvőnek. A szív útja ugyanakkor – amint azt már több írásomban kifejtettem – nem különíthető élesen el az intellektus útjaitól sem, de ezen utóbbi utakon általában kevesebb, vagy akár extrém esetben szinte semmiféle hangsúly sem tevődik erre.

A gond-ol-a(t) a tudat járműve, melyen el és kihajózhatok EGY-ÉN-MAGom köz-ÉP-PONT-jából, MAGomtól távolodva a tudat végtelen vizein, és amin visszajuthatok addig a pontig, ahol minden létezés és földi MÁSom forrása ered.

__________

Hasonló következtetésre jutott Czuczor Gergely és Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.] c. munkájukban, amely még nem a finnugrista szemléletet, hanem a valóban magyar, ősi gyökrendszer szerves, nyelvészeti elvét követve fejtegeti a “GON” gyökből kibomló fogalmi kört:

(*1)  GON

elvont gyök, mely fen van a gond és gonosz szókban és ezek származékaiban. A go gyökelemből eredt többi szókkal, némi átvitt ért. van rokonságban, mennyiben a gond mintegy öszveszorítja, gyötri az elmét és meggörnyeszti az embert továbbá aki gondol, gondolkodik, egy részről az elmét megfeszíti, más részről a tárgyat minden oldalról meghányja, fürkészi, forgatja; és a gonosz elcsavarodik, elhajlik, elfordúl az erkölcsiség, törvények és becsülettől. Hasonlóan a latin cura és curvo, s a magyarral áttétel segitségével hangban is egyező angor és angustus, német Angst és eng, valamint hangban úgy eszmében is rokonok; a szanszkrit dshna pedig (mely szinte hangban is megegyezik a magyar gon gyökkel vagy gond szóval), mindkét értelmet magában foglalja, t. i. 1) görbít, tör, 2) ösmér, tud. Ez utóbbi értelmet követi a hellen ginwskw, ettől: gnwsiV, gnwmh (gondolat), továbbá: a német kennen, können, kundig, Kunst stb. mint megannyi rokonságai a magyar gon, gond szóknak és származékaiknak. A gom utóbbi (gonosz) értelmében pedig különösen osztozni látszanak a német kűhn, gegen, latin conor, contra, svéd, izland ond (rosz, gonosz) stb. sőt a svédben ande, s izlandban önd, andi, elmét (gondolatot) is jelentenek. V. ö. GO, GOM, GOND és KON, KONDOR, KONOK. / Forrás: Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.]

csonak-a-tavon

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

10 hozzászólás a(z) “Gondola a tudat vizén” bejegyzéshez

  1. Köszönöm a választ.
    S ha így nézem , akkor nincs semmiféle gond az életben önmagában , mindössze egy külső (mások valósága) történésre adott reakció , amitől az az én valóságom lesz , mert gondolok róla valamit és az erre adott reakció ami a gondolkodás a gondolatról hogy hogyan oldjam meg vagy tegyem kezelhetővé.

    Az az állapot amit te tiszta ősi tudatnak írsz , él , azáltal hogy a részei folyton és folyton felfedezik őt.Ezáltal újul meg és frissül.Végtelen folyamat.
    Ez a tudat mikor a korlátolt részből ismét felfedezi magát , akkor képes a gondon túllépni.Úgy éli a gondot , hogy a gond már nem rángatja.Nem reakciókban éli ki magát , hanem a tudatából…

    Ez egyébként egy igaz megmérettettés azoknak akik ezt a fajta megélést választották , mert itt látható hogy igazán ki hol áll.
    Ilyen kicsinek tűnő , de valódi dolgok ezek , amin a mai emberiség véleményem szerint kettéhasad.Ki erre megy , ki arra….De közép utat én nem látok már.

    • Én köszönöm a kérdést, mely ihletett adott. A lényeget sajátosan ragadtad meg, teljesen megállja a helyét az én egyéni nézetemben is az, amiről írsz. Sajátos paradoxon az, hogy EGY-ÉNként önMAGam keresem minden MÁSomban, és MÁSaim által önMAGam végtelenségét tapasztalom meg a végesben. Minden EGY-ÉN-MAGomról szól ebben a történetben. A szubjektív és az objektív ugyanúgy a tudattól(omtól) függő, a tudatban(omban) létező valóság. Ami objektív valóság, az is ÉN vagyok, természetesen személy feletti értelemben. Minél több darabja kerül vissza ennek az objektív valóságnak a szubjektumba, az ÉNbe, annál közelebb kerülök EGY-ÉN-MAGom teljességéhez. Emberi szavakkal leírhatatlan a zsenialitása ennek a játéknak. Természetesen emberként, együtt jár mindezzel a tetsző és nem tetsző, a jó és a rossz stb. párosainak embert próbáló dualitása.

      A hasadtság tipikus jelensége a kornak amit élünk. Középút pedig nem tudom, hogy valaha is létezhetett abban az értelemben, hogy az emberi lényben alászálló EGY, mint megnyilvánult, mint dualitásban és polaritásban létező tudat, mindig választásra volt kényszerítve. Csak a mai álezoterikus tanok és tanítók hirdetik azt, hogy a – metafizikai értelemben – nem megvalósult (realizálatlan) tudat, emberi lény számára létezik választás nélküliség, ráadásul ezt még “tudatosságnak” is állítják be. A nem választás is választás, általában addigi helyzetem megerősítése, csak indirekt módon. Szóval aki a Mennyek Országát akarja, az Üdvösséget, netán azt is meghaladó létállapotokat, annak így vagy úgy de mindenképpen választania kell. A Mennyek Országa és a földi lét, a Nirvána és a Számszára csak az önMAGam teljességéhez visszajutott EGY-ÉN számára azonos, magyarul mind-EGY, az emberi lény számára sohasem.

  2. Igen valóban igazad van , nem létezik középút.
    Többször ámulok én is azon hogy ez a játék mennyire tökély.
    Valahogy csak tényleg ámul az ember tőle.Nem azt mondom hogy én már mindent átlátok persze , de azért egy elég nagy képet látok , és akár ezt nézem egészében akár csak a kis részeit , akár az egészből bele a kis részekbe , akár egy kis részből az egészbe , valóban a tökély ott van.

    • Mikor az ÉN VAGYOK állapotában VAGYOK, akkor minden EGYsÉGesen tökéletes. Mikor kizuhanok ebből, akkor jelenik meg a KÉTely, a világ, a valóság tökéletlensége, mint masszív tudati valóság. Emberként – mikor nem látom a tökéletességet – akár káromolhatom is saját istenségem, de annak MAGasztosságát, nagyságát, fényét és tökéletességét senki és semmi sem sértheti meg.

  3. A tökéletesség el tud rejtőzni önmaga elől és tökéletlennek látszódni.Mi ez , ha a megragadhatatlan tökély.Én elbújok az emberben , ott átengedem magam a szerepnek.Aztán a szerepben visszatalálok énmagamhoz.S mekkor már több vagyok mint amikor elindultam , mert a szerepet is meghódítottam és magamévá tettem.Nem ismerek határokat amik korlátoznak , mert minden határral többé válok.

    Valóban , mikor úgy tűnik elvesztem és magamra maradtam egy világban ami nem az enyém , egy társadalomban ahová nem tartozom , egy rendszerben amiben nincs helyem akkor a tökéletesség csak filozófia.Viszont , ahogy a népdal mondja “Vékony a pókháló az is megtart engem
    csak egy hajszálon is hozzád ránthatsz engem”.S ez a valóság.
    Sosem vagyok elválasztva az énemtől , és igen , ez az én sebezhetetlen.
    Nem tartom magam ennek az énnek kizárólag.De egyet őszintén mondhatok , hogy érzem énmagam.

    • Otthonosan érzem MAGom ezen gondolatokban. EGYre EGY-SZERűbben ragadod meg a lény-EGet. Az EGY-ÉN-MAGosság, vagy EGY-ÉN-MAGamság lényege, hogy személyfeletti EGY-ÉN-MAGomként végülis minden személyes én, egyén, egyed, személy, individuum: ÉN VAGYOK. Itt bezárul a kör, és mind-ÉN és mind-ÉN-KI visszakerül a Mind-ÉNsÉGbe, a tökéletes, EGY és EGYetlen köz-ÉP-PONTba, vagyis önMAGom személy feletti, de minden személyt és személyest, és minden létezőt, megnyilvánultat MAGába foglaló ÉNsÉG teljességébe.

      http://blog.fazekas.info/2016/02/21/az-egy-en-magossag-alapvetese/

      Az általad idézett népdal egyfajta beavató, kapunyitogató a beavatódni vágyó tudat számára. Remekül tükrözi azt a lényeget, hogy az EGY-ÉN-MAGamtól való elválasztottság, különváltság pusztán a MEGmásultság isteni mágiájának az illúziójából ered, ami addig valós, ameddig ebből a mágiából, kozmikus hipnózisból fel nem ébredek. Az álom is ÉN vagyok, az álmodó és az álmodott egyszerre. Az EGY és EGYetlen valóság saját álmában száll alá, hogy az álmot valóságként élhesse meg. Csak EGY és EGYetlen személy feletti ÉN van valójában aki megnyilvánul minden személyes énben, és ez: ÉN VAGYOK. Az örök, a kezdet és vég nélküli, EGY és EGYetlen Örökké-VALÓ.

      István ugyanúgy mint FJT és minden teremtett: az ÉN álmom. Mikor alászállok teremtményként, teremtettként, akkor István, FJT és minden teremtett valósággá lesz, kizárólagos, egyedi, megismételhetetlen valósággá, melyet EGYetmes Tudatom valósággá álmodik.

      A metafizikai értelemben vett önmegvalósítás, a végső felébredés viszont pont eme két véglet egybeolvadását jelenti. Emberi Lényként ráébredek önMAGam istenségére, és az önmegvalósítás tudati lépcsőit végigjárva végül az alsó és felső világ urává válva uralmat nyerek saját világEGYetemem mindensége felett. Ez a tökéletes éberség, az ŐS-Tudat makulátlan, fénylő, önMAGam teljességével azonos, léten és nemléten túli VANságának megvalósulása. Ezért oly drága kincs a személyes én, mely által a tudatnak, a létnek, a teremtésnek ezt a minden emberi képzeletet meghaladó csodáját megélhetem.

      http://blog.fazekas.info/2016/06/22/az-ebredes-metafizikaja/
      http://blog.fazekas.info/2016/09/23/az-ebredes-metafizikaja-ii/

  4. Ahogy most ezt olvastam , nagyon kellemes , varázslatos , mágikus , ismeretlen de mégis ismert érzés érintett meg.De hozzájárult ehhez biztos hogy pont egy csángó népdalt hallgattam , meg a kedvenc népdalomat is.
    Nagyon úgy tűnik , egy utat járunk.
    Örömmel vagyok a jövő felé vagy pontosabban a megvalósulás felé , ami abból a tudatból származik ami az ember és tudat egysége.

    • Míg a fentieket írtad, pont a toalettünk takarítottam. (minő profán vulgaritás.) Tisztítás, tisztulás…a hely ahol gondolatok születnek, s a vég-termékek eltávoznak. 😀

      Közben az motoszkált a fejemben, hogy milyen érdekes, ezen egy-MÁSsal folytatott dialógusok pont olyanok, mintha magammal társalognék, és így egyre inkább tisztábbá válik minden bennem. (Ami végülis nagyon igaz, mert ÉN mindig csak MAGammal társaloghatok a MÁSaimban, még akkor is, ha nem értek magammal bennük EGYet.)

      Amit írsz, hasonlóképp jelenik meg bennem is. Örömmel tölt el, mert az Út eme szakaszán már alig van MAGam körül az ebbe az irányba – EGY-ÉN-MAGom felé – tartó vándor, bár köröttem rengeteg a rohanó ember. Annak ellenére – hogy paradox módon – Mind-ÉN-KI Mind-ÉNsÉGe: EGY-ÉN-MAGom vagyok. Az Utat végülis mindig EGY-ÉN-MAGomban járom, ezért egy ponton túl már annak sincs jelentősége, hogy van-e még valaki köröttünk, mivel annak valódiságát, igazságát nem a tömeg határozza meg.

  5. Bár nem nagyon szoktam személyes dolgokat idekeverni, de most jöttem rá, hogy ez a népdal volt az amit magam is meghangszereltem (gitárkíséret) vagy huszonpár évvel ezelőtt, és betanítottam az osztályunknak a ballagásunkra. Hihetetlen hatása, ereje és varázsa volt. Ez földi életem legmeghatározóbb népdala. (Csak azért nem ugrott be, mivel csak az utolsó részét ismertem a szövegnek, és így csak azt adtuk elő ebből következően.)

  6. Hát igen.Ez a népdal több mint mágikus.Benne van a teremtés , az élet.Bele van kódolva ha úgy tetszik.Teljesen érthető , ha ki tudja valaki kódolni.Iszonyat ereje van.Már gyerek koromban mikor volt az 1ooo lépés Magyarországon , ez volt a bevezető zenéje.Már akkor megfogott , bár fogalmam sem volt miért.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.