A tökéletes társadalmi rendszer

Létezik-e tökéletes társadalmi rendszer? Mi a helyzet a demokráciának nevezettel? Mi van ha a politika, a hatalom, a spiritualitás hamis függönyein túljutottam, és újabb és újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem? Sok aspektusa van mindennek, és bár ma még a masszív első függöny is elég kemény feladat az öntudatra ébredőnek, pár gondolatot a teljesség igénye nélkül mégis megosztanék ízelítőnek.

Az első: a demokrácia fogalma. Ha csak kicsit is gondolkodunk, rögtön észre fogjuk venni, hogy demokrácia a legnagyobb hazugságok egyike az emberiség történelmében. A demokrácia népakaratot jelent. Az ókori Görögországban a rabszolgatartó társadalmi rendszer keretein belül ütötte fel a fejét ez a különös hatalmi, társadalmi képződmény. Leegyszerűsítem: az oligarchiának és a mögötte meghúzódó erőknek demokratikus joga volt ahhoz, hogy eldöntse, a nép és a rabszolgák tömege miként vezettessen, zsákmányoltasson ki, éljen és haljon meg az ő ügyeikért. Aki ezt látni képes, az látni képes azt is, hogy ma ugyanez a helyzet. A demokrácia még abban az esetben is, ha legidealizáltabb formájában valaha is esetleg működne, akkor sem lehetne több, mint a többség akarata a kisebbség felett. Ebből beláthatjuk, hogy még ez is csak az erőszakon alapuló társadalmi forma lenne. Az ugyanis, hogy egy többség valamit igaznak, jónak, helyénvalónak, erkölcsösnek stb. nevez az még nem jelenti azt, hogy mindez az ő és társai javát, lelki és szellemi gyarapodását szolgálja. Azok az álmodozások tehát, melyek bármilyen módon a népakarat bármilyen formájának a megváltó mivoltát hirdetik, eme két egyszerű okból is abszurdak.

Felmerül ugyanakkor a kérdés: lehetséges-e olyan társadalmi rendszer, melyben az emberiség egy magasabb szintre léphet mind erkölcsi, mind lelki-szellemi értelemben? Ez összetett kérdés, mivel erkölcs igen sokféle létezik, amint lelki-szellemi irányultság is. Még azonos igényekkel és erkölcsökkel rendelkező emberek közössége sem problémamentes. Be kell lássuk, hogy a legalapvetőbb problémát tehát elsősorban maga az ember jelenti ebben a képletben. Elképzelhetjük a lehető legtökéletesebb társadalmi formát is, hiábavaló, mert csak egy idea marad, mindaddig, ameddig ez az idea kívülről kerül beültetésre az emberbe, és nem belső felismerésekből fakadó igényből születik meg, a saját belátásainak eredményeképpen, mindaddig a változás csak felszínes lehet.

A valódi kérdés az, kitermelhet-e a tudatlanság olyan mértékű tudatosságot, mely először is a változás-változtatás fontosságát önmagára irányítja? Létrejöhet-e valaha az a kritikus tömeg, mely változást hozhat, és ha létrehoz, nem-e ugyanolyan “demokráciát” valósítana meg, az akkor már feltételezhetően “kisebbségben” lévő mai közfelfogással szemben? Az a véleményem tehát, hogy naivitás azt várni, hogy valamiféle tömeges felismerések hatására az emberek tömegesen maguk megváltoztatásának fognak nekilátni. A mostani kort, sokan kifejezetten élvezik, kifejezetten öntudatlan és elmélyült örömében, vonzásában és kábulatában élnek az anyagnak, melyben pont az a vonzó, hogy az ember-állatról mindenféle felelősséget látszólag levesz. Így csak az öncélú élvezetekre, a nihil és a halál elkerülhetetlensége elől való menekülés kompenzálására, az “egyszer élünk”-re koncentrálhat. Ez a mai kultúra valójában a frusztráció kultúrája. Itt ugyanis szinte mindenki kivétel nélkül a meghiúsult valódi vágyait kompenzálja ezernyi pótcselekvéssel. Az ember gyakorlatilag egy művi léttérbe helyeződik be, ahol elszakad és egyre távolabbra kerül mind magától, mind környezetétől, és végül képtelen felismerni a valódi ok-okozati összefüggéseket, melyek szenvedésének forrásai.

Sokan gondolják még ma is, hogy bármit meg lehet reformálni ebben a világban. Jó ideje azonban arra a következtetésre jutottam, hogy ez teljességgel lehetetlen. Mind a mostani rendszerek mind az azt éltető tudatosság alkalmatlan bármiféle valódi változtatásra. Valójában gyümölcséről ismerszik meg a fa. Ez a gyümölcs pedig mérgező mindannyiunk számára. Persze az ízlelőbimbók ebben a korszellemben lettek kondicionálva, így a mérget a legnagyobb gyönyörűséggel habzsoljuk be. Az alacsony tápanyag értékű, sekélyes testi-lelki-szellemi táplálék pedig valójában egyszerre oka és egyszerre következménye a jelenlegi domináns tudatállapotnak. Nem reformra van szükség, hanem annak a felismerésére, hogy minden látszat mögött létezik az a REND, melyben ez a mai, önmagába forduló, önző, önpusztító, félelmiből táplálkozó, értelmét tévesztett világ is működhet. Ez a REND az ember által felülírhatatlan. Megváltoztathatatlan. Ennek a RENDnek a felismerése, megismerése és az ebben való tudatosulásunk az egyedüli módja annak, hogy az anyagba ragadt világ végre felemelkedhessen és kapcsolódhasson valódi szellemi forrásával.

A RENDben választhatunk: vagy az élet lényegét felismerve, annak állandó kihívásait, változásait és folyamatos tanításait megértve, arra választ adó kultúrákat és civilizációkat kezdünk el építeni, vagy a halál, a megmerevedés, az anyagba-ragadás, a félelem és a változástól való menekülés kultúráit kezdjük felépíteni. A kettő egyszerre ugyanazon térben és időben nem lehetséges. Ehhez tehát nem elégséges semmilyen reform, mert az egész rendetlenséget – úgy ahogy van – ki kell dobni, le kell cserélni a minden lényegében ott lapuló RENDre. A mai világrendet megteremtő vezérelv összeférhetetlen ugyanis az élet valódi, mindenben és mindenkiben megjelenő lényegével, tartalmával és üzenetével. Az élet mindenben és mindenkiben élni akar. Nem akar betokosodni, megmerevedni, félelmekbe fulladni, nem hatalmi, uralmi struktúrákat akar létrehozni, melyek terhe alatt elsorvad a test és a lélek, s mely önmagának okoz még nagyobb fájdalmakat.

Hosszú, és kemény belső munkával teli út vár még az emberiségre. Aki azt állítja, hogy létezik felemelkedés, megváltás, üdvözülés a bennünk élő Élet Lényegével való kemény, kíméletlen, meztelen, őszinte szembesülés és találkozás nélkül, az hazudik. Hazudik önmagának, vagy másnak akár tudatosan, akár  öntudatlanul. Nem ítélkezés ez, csak megállapítás. Tapasztalat. Kemény és kíméletlen ez a kijelentésem, de a mai világban hemzsegnek a guruk, a próféták és a megváltók, akik a legnagyobb jóindulattal akarnak megszabadítani minket az élet valóságának ébresztő fájdalmától. Sok a lelki fájdalmaitól elgyötört ember, aki két kézzel kap ezeken a menekülési lehetőségeken. Az igény és a kínálat tehát egymásra talált ebben az esetben.

Az élet fájdalmait megtagadva, figyelmen kívül hagyva és kikerülve csakis egy hazug, önámító, félelmekkel teli burokvilágba záródhatunk, és az élet valódi szembesítő, tanító, nemesítő, valós lelki-szellemi fejlődést kínáló iskolájából menekülhetünk el. Mindenkinek szíve joga természetesen hogy mit választ. A valódi élet – amely fájdalmakkal ugyanúgy jár mint gyönyörrel, mely felemelő pillanatokat ugyanúgy tartalmaz mint pokoli perceket – valójában a földi lét egyik iskolaterme a Világ EGYetemében. Ez a diploma, csak itt szerezhető meg, sehol másutt nem osztogatják ezt. Ezt a valódi élet-tudást viszont senki nem adhatja nekünk át, az Élet az egyedüli beavató mesterünk, és a beavatódás útján csakis mi magunk juthatunk előbbre megértve az újabb és újabb üzeneteket, feladatokat, leckéket. Felelősséget csakis mi vállalhatunk magunkért, és ez az ami a legnehezebb. A mai kor szellemisége azért olyan vonzó nekünk embereknek, mert szöges ellentéte az ÉLETnek. Mindenkit elcsábít szirén dallamaival, melyek egy gond és fájdalommentes, a technika és a tudomány által mindenre megoldást nyújtó jövőt ígérnek. Az Élet valódi kihívásának kérdéseire választ adni avatatlan és képtelen, de a techno-mágia vallásának dogmáit használja csalétekként, s ígéreteit akár a nyulat az agárversenyen húzza, húzza előttünk .

Sem egy új társadalmi rendszer, sem egy új gazdasági rendszer, sem új tudományos felismerések, sem új vallások, eszmék, dogmák, hitek SOHA nem fogják tudni megoldani az emberiség valódi problémáját: az ÉLETet. Nincsenek megváltók, nincsenek guruk, papok, próféták, tudósok, politikusok, hatalmasok melyek megoldhatják azokat a feladatokat, melyekre csak mi, egyedenként majd közösségben, valódi társadalmakat alkotva tudunk megfelelni. A tanítás ott van mindenben és mindenkiben, a tanítás elől el lehet futni, de magunk elől nem. A mai kor embere pedig önmaga elöl történő menekülésének legegyszerűbb útjaként fogadta el mindazon torz eszméket, hiteket, ígéreteket, melyek ennek az életellenes kornak és korszaknak a felépüléséhez vezettek.

Forradalmak soha nem vezettek és nem is vezethetnek valódi változáshoz. A forradalmak az erőszaknak és annak táplálóinak kedveznek. Egyetlen forradalom létezik csak, az emberi tudat mély, csendes, olykor fájdalmakat olykor örömöket, valódi belső gazdagodást, elévülhetetlen tanítást, megtapasztalást és megélést nyújtó forradalma. Ez valójában a legnagyobb dolog, amit magunkkal vihetünk innen. Semmi mással nem fogunk távozni ebből a fizikai dimenzióból, mint az ÉLET folyamán gyűjtött megéléseinkkel. Az anyagi világ ebben lehet tanítónk, mesterünk és beavatódásunk eszköze. Ám az eszköz nem válhat céllá, amint az a mai világban az anyaggal történt. Az anyagban megtestesülő lélek akkor ébred öntudatára igazán, amikor megérti ezt. Amikor megérti, hogy a valódi halhatatlanság bennünk van, nem rajtunk kívül helyezkedik el, sőt a kívül és belül is  valójában EGY. Minden mulandó pedig a múlhatatlan, örök szellemi valóságunk létrehozásában, megteremtésében és az abban való megélések megszerzésében működik közre.

A tökéletes társadalmi rend a szeretet. Ebben bontakozhat ki az az igazságos, pártatlan, egymás fejlődését szolgáló hierarchia, mely mindenki számára éltető közeget teremthet. Ennek a neve Teremtő Élet. Hogy ez a hierarchia megvalósulhasson a fizikai térben és időben, ahhoz hozzá kell látnom eme építmény első élő kövének megmunkálásához. Ez az első élő kő pedig én MAGom kell legyek.

Szeretettel: F.J.T.

*********

Csontváry-Zarándoklás-a-cédrusokhoz

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

3 hozzászólás a(z) “A tökéletes társadalmi rendszer” bejegyzéshez

  1. “A tökéletes társadalmi rend a szeretet.”
    Na tessék.
    Nincs egy órája, hogy a kertből előrebattyogva éppen azon gondolkodtam, hogy ha ezt a mindenséget (nagy valószínűséggel:-) nem a kísérletező kedv, nem holmi szado-mazo hajlam, idétlen kíváncsiság, birtoklási vágy, lenyomlak B+, esetleg felelőtlen meglódítom, oszt’ hadd menjen mentén kerekítette ide a Teremtő, akkor csakis a végtelen szeretet lehet az ok.
    Hogy miért?
    Mert ezen az egyen kívül már az összes előző verziót kipróbáltuk (szerintem többet is), mégsem ment, és most sem megy a verkli.
    Ha másért nem, hát kalandvágyból egyszer talán érdemes lenne megpróbálni:-)

    • A legegyszerűbb dolgok mindig a legnehezebben hozzáférhetőek, köszönhetően annak a gondolkodásmódnak, mely a kezdetlegességgel azonosítja az egyszerűséget. Ezt a szót, hogy szeretet, igyekszem nagyon ritkán leírni mostanában, annyira sikerült az utóbbi pár ezer év kultúráinak kiüresíteniük.

      Szerintem is túl vagyunk már jó pár kipróbált verzión, és volt már és még lesz is valószínűleg pár emberi lény, aki mindezt felismerte, egy igen jeles közülük keresztet is kapott érte (na nem becsületrendet, és prémiumot) valamint az általa elképzelt, bár nem így fennmaradt “társadalmi rend” megvalósítása feledésbe merült, helyette kaptunk “egyházi rendet”.

      Valami viszont nem hagyhat nyugodni bennünket embereket, mert újból és újból megnyilvánulnak ezen a bolygón ezek a vágyak, szellemiségek. Talán egyszer, egy eljövendő korban csak leszünk majd elegen, hogy kipróbáljuk együtt az ebből a régi-új világösszetartó erőből fakasztható rendSZERT. Addig is továbbfaragom a magom “élő kövét” hozzá 🙂

  2. Vagyunk elegen,sőt már túl sokan,csak épp megkötözve és elszigetelve.
    A mindent elsöpörni képtelen többség már több ezer éve létrejött.
    A cselekvésképtelenség oka a függőség.Keze lába megkötve…beszélni lehet nyugodtan,csinálni bármit megkötözve-lehetetlen.
    A helyzet kicsit paradox mert a kötél hozta létre a “kritikus” tömeget,és ma már a kötél nem fizikai megfogható élmény/mint rabszolga lábán a lánc/.
    Ez a rendszer valóban nem javítható!Kukába való.
    Kicsit kilóg a lóláb amikor összeintegrált javíthatatlan “készülékek”kerülnek piacra,és onnan a kukába.Arról nem is beszélve,hogy egy természettel harmóniában működő RENDSZERBEN nincs helye sem kukának,sem kukásautónak.Ott minden javítható,és felhasználható…még a sz@r is.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.